A Washington elbúcsúztatta a Pittsburghöt

   

A Capitals Kuznyecov találatával a hosszabbításban nyert és kiejtette a kétszeres bajnokot. A Nashville győzött Winnipegben és kiharcolta a hetedik mérkőzést.

A Predators megtette azt, amit kevesen gondoltak volna: sima meccsen nyert az alapszakaszban a legjobb hazai mérleggel rendelkező Winnipeg csarnokában és kiharcolta a hetedik mérkőzést, amit otthon játszhat. A Nashvile győzelmét a 32 védéssel shutoutot elérő Pekka Rinne, valamint a két csodagólt szerző és egy gólpasszt kiosztó Filip Forsberg szállította. A mérkőzés alaphangját már a 62. másodpercben megadta Viktor Arvidsson, amikor betalált a Jets kapujába. A bekapott gól után a hazaiak eggyel nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, teljesen eredménytelenül. Hiába játszhattak háromszor is emberelőnyben, a nyitó harmadban nem tudták bevenni Rinne kapuját. A sok kihagyott helyzet a második játékrész első felében ütött vissza, amikor Forsberg Ben Chiarot hibáját kihasználva duplázta meg a vendégek előnyét. Kétgólos hátrányban a Winnipeg már nem tudta fokozni a tempót, a Nashville taktikus játékkal őrizte az előnyét. A harmadik harmad elején a Winnipeg ismét megkapta a lehetőséget, negyedszer is 5 a 4 ellen játszhatott, de ezt a lehetőséget is elszalasztotta. A kihagyott előny után alig több mint egy perccel a Preds ismét büntetett, Forsberg a lába között behúzva háromra növelte a Nashville előnyét és gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A Winnipeg teljesen kitámadott a harmadik gól után, így a hajrában Arvidsson is megszerezhette második találatát, ami érdemben már nem befolyásolta a mérkőzést.

Ami sikerült a Predatorsnak, nem sikerült a Pittsburghnek a Washington ellen. A Capitals Jevgenyij Kuznyecov hirtelen halálban lőtt góljával nyert a kétszeres bajnok otthonában és az Ovecskin-érában először, 20 év elteltével jutott be ismét a konferencia döntőjébe. Az első és a második játékrész teljesen kiegyenlített játékot hozott 15-15 kapura lövéssel, egy-egy góllal és kihagyott emberelőnnyel. A két gól a második játékrészben született, Alex Chiasson harmadik percben esett találatára Kris Letang felelt a harmad közepén. A játék képe a harmadik húsz percre és a hosszabbításra változott meg, a fővárosiak 15:7-re nyerték a kapura lövéseket ebben az időszakban és látni lehetett a játékukon, hogy döntésre vinnék a párharcot. A Caps fölénye ellenére a túlóra egy Kühnhackl-vassal indult, de ezzel a címvédő el is lőtte minden lehetőségét. A hatodik percben egy orosz összjáték pecsételte meg Crosbyék uralmát: Ovecskin ugratta ki Kuznyecovot, aki Murray lába között csúsztatta be a korongot.

A Washington 1998 után jutott be ismét a konferencia döntőjébe, ahol a Tampa lesz az ellenfele.

forsberg-filip

NHL, 2018. május 7.

Pittsburgh?Washington 1-2 h.
G.: Letang ill. Chiasson, Kuznyecov

Winnipeg?Nashville 0-4
G.: ? ill. Forsberg (2), Arvidsson (2)

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Colorado (WC 2.) 4-2
5-2 5-4 3-5 3-2 1-2 5-0
Winnipeg (2.)?Minnesota (3.) 4-1
3-2 4-1 2-6 2-0 5-0
Las Vegas (1.)?Los Angeles (WC 1.) 4-0
1-0 2-1 h. 3-2 1-0
Anaheim (2.)?San Jose (3.) 0-4
0-3 2-3 1-8 1-2
Elődöntők
Las Vegas (1.)?San Jose (3.) 4-2
7-0 3-4 h. 4-3 h. 0-4 5-3 0-3
Nashville (1.)?Winnipeg (2.) 3-3
1-4 5-4 h. 4-7 2-1 2-6 4-0 05.10
Döntő
Las Vegas (1.)??

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?New Jersey (WC 2.) 4-1
5-2 5-3 2-5 3-1 3-1
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
5-1 7-3 2-4 3-1 3-4 1-3 7-4
Pittsburgh (2.)?Philadelphia (3.) 4-2
7-0 1-5 5-1 5-0 2-4 8-5
Washington (1.)?Columbus (WC 1.) 4-2
3-4 h. 4-5 h. 3-2 h. 4-1 4-3 h. 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (1.)?Boston (2.) 4-1
2-6 4-2 4-1 4-3 h. 3-1
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 4-2
2-3 4-1 4-3 1-3 6-3 2-1 h.
Döntő
Tampa Bay (1.)?Washington (1.)

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum