Dél-Korea?Lettország 0-5

   

A baltiak messze felülmúlták játékban a kirívó szabálytalanságokkal operáló légiósokat felvonultató koreaiakat.

Lettország az elejétől fogva összeszedettebben játszott, nagy nyomást helyezett Matt Dalton kapujára, a kipattanókra is többnyire az európaiak értek oda elsőként. A harmad közepén emberelőnybe kerültek a lettek, tűz alá vették a koreai kaput, de Dalton rendre védett. A kiegészülés után nem sokkal már tehetetlen volt: Gints Meija kapott egy jó indítást, kicselezte a védőjét és csuklóból fellőtte Dalton füle mellé. Az első igazi koreai helyzet a 16. percben jött el, amikor Brock Radunske eresztett meg egy keményt lövést, de Elvis Merzlikins lepkéssel védett. A játékrész végére felébredtek a távol-keletiek, sőt túlzottan is kinyíltak, Balcers megkerülte a kaput, majd a másik oldalon érkező Ronalds Keninsnek passzolt fonákkal, aki góllal fejezte be a támadást.

A középső húsz perc áthúzódó koreai emberelőnnyel indult, aztán a kiegészülés után Park Vu Szang szólóját védte Merzlikins. Nem sokkal később Park Dzsin Kju letérdelte Meiját, de csak kétperces büntetést kapott. Az emberhátrányban Young hátulról bottal brutálisan leütötte Andris Dzerinst, de nemhogy kiállítást nem adtak a játékvezetők, egyenesen kihozták a koreai harmadból a korongot. A kihagyott lett előnyt újabb követte volna, ám amikor Eric Regan lágyékon csapta Rihards Bukartst, előbbi testre ütésért, utóbbi színészkedésért kapott büntetést. A 29. percben Martins Karsumst hiába gáncsolták a koreaiak, a lett csatár a jégről felkelve továbbította a korongot Roberts Bukartsnak, aki belőtte a baltiak 3. gólját.

A harmadik játékrész első emberelőnyét kihasználták a lettek, Indrasis palánk mellőli lövésébe a norvégok elleni meccs hőse, Rudolfs Balcers ért bele. A 47. percben közel jártak a szépítéshez a koreaiak, de Galvins kisegítette a gólvonalon Merzlikinst. A következő balti emberelőny során Galvins fejbe lőtte Karsumst, utóbbi számára véget ért a mérkőzés. A folytatásban Dél-Korea lőtt egy kapuvasat, valamint a honosított játékosaik provokálták a letteket. Ebben Swift járt az élen, például amikor visszatért a büntetőpadról, azonnal mehetett is vissza. Utóbbi előnyt az utolsó előtti másodpercben gólra váltotta Lettország, a gólszerző Roberts Bukartst Regan azonnal felborította, de az európaiak szerencsére hidegvérrel túlléptek az eseten.

Lettország 5-0-ra győzött, csütörtökön az Egyesült Államok vár rá, míg Dél-Korea szerdán Németország ellen szerezheti meg a második A csoportos gólját.

A koppenhágai csoport állása:

1. Oroszország 9 pont (3 mérkőzés)
2. Svédország 9 (3)
3. Svájc 5 (2)
4. Szlovákia 4 (3)
5. Franciaország 3 (3)
6. Csehország 2 (2)
7. Ausztria 1 (3)
8. Fehéroroszország 0 (3)

A herningi csoport állása:

1. Egyesült Államok 8 (3 mérkőzés)
2. Kanada 7 (3)
3. Finnország 6 (2)
4. Lettország 5 (3)
5. Norvégia 3 (2)
6. Dánia 2 (3)
7. Németország 2 (3)
8. Dél-Korea 0 (3)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum