Németország?Norvégia 4-5

   

Norvégia háromszor szerzett vezetést a rendes játékidőben, de végül szétlövésben sikerült legyőznie Németországot.

Nem kezdtek jól a norvégok, hiszen Mathis Olimb már a 40. másodpercben a büntetőpadon találta magát, azonban a szükségből testvére, Ken-André Olimb kovácsolt erényt, midőn egy agresszív letámadást követően korongot szerzett a német harmad sarkában. Azonnal a kapu felé fordult, centerezését Timo Pielmeier kapus kipöckölte a bárddal, azonban éppen Olimb elé, aki nem teketóriázott sokat és felemelte a pakkot a rövid felsőbe. A hetedik percben emberelőnybe került Norvégia és azonnal büntetett, kétgólosra növelve a fórt. Német rohamok és norvég kiállítások következtek, a harmad felénél egy akción belül két nagy helyzet is kimaradt azonban. A jég a 15. percben tört meg, amikor egy kapu előtti kavarodás végén Steffen Thoresen saját kapusának adott kötényt. Lendületben maradtak a németek, a harmad végén Marc Michaelis lódult meg, lövését kis híján blokkolta egy norvég ütő, azonban ez csak arra volt elég, hogy a korong irányt változtatva a kapuban kössön ki.

A második harmadot is norvég gól vezette fel, szinte másodpercte ugyanakkor, mint az elsőben Ken-André Olimb, a másodikban Anders Bastiansen talált be bő másfél perc elteltével. A gól egy igen szép kombináció végén üres kapura kijátszott helyzetből született, melynek kidolgozásában oroszlánrészt vállalt a két előkészítő: Eirik Salsten és Thomas Valkvae Olsen. A különbség annyi volt, hogy ezúttal a gól után következett Mathis Olimb kiállítása, amit viszont ezúttal ki is használtak a németek, a 28. percben Patrik Hager volt eredményes, 3-3-ra alakítva az állást. A játék képe kiegyenlítettebb lett, köszönhetően annak is, hogy a harmad legnagyobb részében egyenlő állásról küzdöttek a felek.

2018 IIHF Ice Hockey World Championship
Fotó: Matt Zambonin/HHOF-IIHF Images

A záró húsz perc sem változott lényegesen a dramaturgia, ezúttal a harmad felénél ütötték be a vezetést jelentő gólt a norvégok, azonban a németek 25 másodperc elteltével harmadszor is egyenlítettek. A norvégok a meccs végén emberelőnybe kerültek, át is juttatták a korongot a gólvonalon egy kipattanó után, azonban a játékvezetők érvénytelenítették a találatot, mivel Pielmeiert olyan erővel lőtték fejbe, hogy lerepült a sisakja. A rendes játékidőben nem született döntés, így jöhetett a hosszabbítás. Nem egészen két perccel annak vége előtt Leon Draisaitl szabálytalankodott, ám az 5-4 után a 4-3 is kimaradt, bár itt sem jártak messze a norvégok a góltól. Következtek a szétlövések, amit a legtechnikásabb német játékos a büntetőpadról volt kénytelen végignézni. Galló Vilmos csapattársa, az Allsvenskan legjobb kapusának megválasztott Henrik Haukeland hibátlan védett, de a csatárokra sem lehetett panasz, négyükből hárman betaláltak, így negyedik német próbálkozóra már nem is volt szükség, 5-4-re nyert Norvégia. Remek ajánlatot szeretnénk ajánlani Önnek, amíg otthon tartózkodik – a legújabb kaszinójátékok – a Wildz Casino játékához. Kiváló promóciókat kínálnak minden játékos számára. ?zen az oldalon: https://ombrecasino.com/wildz-casino/ elolvashatja a wildz kaszinó véleményeit. Sok meglepetéssel és nyereménnyel készültek az Ön számára. Hatalmas bónuszokat kaphat, miközben valódi pénzt keres.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország Sport 2
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország
2018. május 7., 16:15 USA?Németország
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum