Lettország?Finnország 1-8

 

A finneknek nem okozott gondot a balti együttes legyőzése.

Finnország gyorsan tudatosította a lettekben, hogy nem kapnak sok esélyt a mérkőzésen. Másfél perc után Veli-Matti Savinainen egy szép csellel átvert egy védőt, Sebastian Ahónak passzolt, aki belőtte az első finn gólt. Hat perccel később ezt közvetetten viszonozta Aho, Miro Heiskanennek passzolt, a hátvéd kék vonalas bombájába pedig beleért Savinainen. Az első harmad végén megszületett a harmadik északi találat: egy kapu előtti kavarodás végén a JYP-ben pont per meccs átlag felett teljesített Antti Suomela bekotorta a korongot Gudlevskisnek.

A második játékrész elején kettős emberhátrányban is játszott Finnország, ezt kivédekezte, sőt a Dél-Korea elleni meccshez hasonlóan most is szerzett egy emberhátrányos gólt. A lettek a saját harmadukban eladták a korongot, Aho ezt megbüntette. A 35. percben Teuvo Teravainen a kapu mögött bevetett egy svájci figurát: balra indult, jobbra tette vissza a korongot, Savinainen pedig belőtte. A záró harmadban 5 perc alatt 3-at lőttek a finnek, Teravainen és Rantanen emberelőnyben lőtt gólt, aztán Teravainen egyik lövése bepattant egy lett játékosról. Lettország becsületgólja az 52. percben született, Rihards Bukarts kék vonalas lövéséből semmit sem látott Ville Husso.

Finnország 8-1-re győzött, kedden Norvégiával meccsel, Lettország pedig Dél-Korea ellen gyűjthet pontokat.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország
2018. május 7., 16:15 USA?Németország
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum