A konferenciadöntő küszöbén a Tampa és a Vegas

   

A Lightning hosszabbítás után győzött vendégként, a Knights pedig hazai jégen majdnem elszórakozta a négygólos előnyét.

Az elsőhöz hasonlóan indult a második bostoni mérkőzés a Bruins és a Bolts között. Két nappal ezelőtt a negyedik percben már kettővel mentek a vendégek és végül simán behúzták a találkozót. A forgatókönyv most annyiból változott, hogy a Tampa kicsit később vezetett 2-0-ra: először Brayden Point köszönt be, majd Nyikita Kucserov bombázott előnyből a hálóba. A párhuzam itt véget is ért a harmadik mérkőzéssel, a Bruins ezt követően óriási offenzívába kezdett és a speciális egységek játékának köszönhetően fordított. A harmad vége előtt David Pastrnák fórból szépített, majd a második játékrész elején szintén fórból Patrice Bergeron ki is egyenlített. A Bruins 2-2 után sem állt le, de a harmadik gólra egészen a harmadik harmad hetedik percéig kellett várni. Ekkor Bergeron és Brad Marchand lépett ki hátrányban és utóbbi centerezését az előbbi pöccintette a vas alá. A Tampának 13 perce maradt egyenlíteni, ebből hat pergett le, amikor Steven Stamkos lőtt hosszabbítást jelentő gólt. A ráadás nem tartott sokáig, Dan Girardi a negyedik percben tökéletesen szúrt bele Alex Killorn belőtt korongjába, amivel megszerezte a dél-keleti klub harmadik győzelmét. A Tampa Bay vasárnap délután saját közönsége előtt zárhatja le a sorozatot.

girardi

A Golden Knights 50 percig tökéletesen játszott a Sharks ellen és úgy tűnt, simán hozza a negyedik mérkőzést. Alex Tuch duplájának és Marc-André Fleury parádés védéseinek köszönhetően senki nem gondolta, hogy az utolsó tíz percben a Vegas vért izzad majd a győzelemért. Pedig így történt. A San Jose kevesebb mint két perc alatt ütött kettőt, amivel visszajött a meccsbe. Újabb négy minutum elteltével Mikkel Bödker is betalált, amivel nemcsak minimálisra csökkentette a különbséget, de végképp nyílttá tette az összecsapást. A San Josénak bő négy pere maradt, amiben óriási pressziót gyakorolt, de nem sikerült begyötörnie a pakkot. Végül Jonathan Marchessault biztosította be a Vegas győzelmét egy üres kapus góllal. A Golden Knights 3-2-re vezet, de legközelebb nem hazai pályán, hanem vendégként, San Joséban harcolhatja ki a továbbjutást.

NHL, 2018. május 4.

Boston?Tampa Bay 3-4 h.
G.: Bergeron (2), Pastrnák ill. Point, Kucserov, Stamkos, Girardi

Las Vegas?San Jose 5-3
G.: Tuch (2), Neal, Haula, Marchessault ill. Labanc, Hertl, Bödker

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Colorado (WC 2.) 4-2
5-2 5-4 3-5 3-2 1-2 5-0
Winnipeg (2.)?Minnesota (3.) 4-1
3-2 4-1 2-6 2-0 5-0
Las Vegas (1.)?Los Angeles (WC 1.) 4-0
1-0 2-1 h. 3-2 1-0
Anaheim (2.)?San Jose (3.) 0-4
0-3 2-3 1-8 1-2
Elődöntők
Las Vegas (1.)?San Jose (3.) 3-2
7-0 3-4 h. 4-3 h. 0-4 5-3 05.06 05.08
Nashville (1.)?Winnipeg (2.) 2-2
1-4 5-4 h. 4-7 2-1 05.05 05.07 05.10
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?New Jersey (WC 2.) 4-1
5-2 5-3 2-5 3-1 3-1
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
5-1 7-3 2-4 3-1 3-4 1-3 7-4
Pittsburgh (2.)?Philadelphia (3.) 4-2
7-0 1-5 5-1 5-0 2-4 8-5
Washington (1.)?Columbus (WC 1.) 4-2
3-4 h. 4-5 h. 3-2 h. 4-1 4-3 h. 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (1.)?Boston (2.) 3-1
2-6 4-2 4-1 4-3 h. 05.06 05.08 05.10
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 2-2
2-3 4-1 4-3 1-3 05.05 05.07 05.09
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum