A szlovénok a Tivoliba vinnék a vb-t

 

Ebben az évben nem tudott visszaszállni a liftbe a szlovén jégkorong válogatott, így élve a lehetőséggel hazavinné a következő divízió 1/A csoportos világbajnokságot.

A szlovének az IIHF szabályai miatt nem rendezhettek vb-t már hatodik éve, hiszen kiesőként erre csak akkor lett volna joguk, ha senki más nem érdeklődik a rendezés iránt. 2012-ben játszott utoljára a második vonal Szlovéniában, és most az eltapsolt feljutás miatt csalódott szlovénok hazai pályán kísérelnék meg újra azt. Mint Dejan Kontrec, a szlovén szövetség főtitkára a siol portálnak kijelentette, “úgy gondolom, ha megkapjuk a rendezést, akkor a világbajnokságot a Tivoli csarnokban tartjuk. Sajnos a Stozice nem alkalmas erre, Jesenicében pedig a korábbi rendezések tapasztalatai szerint alacsony volt a nézőszám. Ráadásul ott a logisztika és a csapatok elhelyezése is nagyobb feladat lenne. Ahogy láthattuk, a divízió 1/A-s csoportban a szervezés és a körülmények az A csoport szintjét közelítik meg ma már. A szállás közel van a csarnokhoz, a logisztika pedig a lehető legkönnyebben megoldható. A torna nagyszerűen volt megrendezve, és az IIHF valószínűleg nem engedné nekünk, hogy lezárjuk a fél csarnokot azért, hogy ne látszódjanak az üres lelátók.”

A döntés arról, hogy hol rendezik meg a jövő évi tornát, a szokásoknak megfelelően az IIHF legközelebbi kongresszusán születik meg, amelyet az elit vb utolsó napjaiban tartanak majd.

Hala_Tivoli_Rink-1024x683

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum