USA?Kanada 5-4

   

Máris megvan a világbajnokság első meglepetése, a remekül küzdő amerikaiak szétlövésben győzték le a sorozatban negyedik döntőjére hajtó Kanadát.

Nem kellett sokat várnia a nézőknek az első gólra, a fiatal kanadai csapat legfiatalabb játékosa, Pierre-Luc Dubois volt eredményes, 47 másodperc elteltével. Kanada elképesztő fölényben játszott az első tíz percben, az amerikaiak előtt alig-alig adódott lehetőség. De ezt a periódust kihúzták újabb kapott gól nélkül, utána pedig magukra találtak, új meccs kezdődött ekkor. Előbb Colin White hagyott ki egy hatalmas ziccert, majd Derek Ryan került a kapu elé, de az erős passzt nehezen tudta átvenni és mire kapura szúrta Darcy Kuemper már felkészülten várhatta a lövést. A 13. percben aztán kis híján megszületett az egyenlítés, de Will Butcher a kapuvasat találta telibe, az ellentámadásból pedig Ryan O?Reilly növelte kettőre az előnyt. Az amerikaiak azonban nem törtek meg, mit sem változott a játék képe, aminek másfél perc elteltével meg is lett az eredménye. Anders Lee lépett ki, 2-1-re vezettek kontrát, az Islanders játékosa benézett középre, majd irgalmatlan erővel kilőtte a hosszú felsőt. Mindkét csapat sokat hibázott, ebből roppant szórakoztató ide-oda játék alakult ki, köszönhetően a két csapat elképesztő sebességének. Kane ütőjében benne volt az egyenlítés, de erre a második játékrész elejéig kellett várni.

A középső felvonást úgy kezdték az amerikaiak, ahogy Kanada az elsőt. Az első cseréjében Jordan Oesterle szúrta rá a kékről, a korong elhalt ugyan a blokkban, de a kapu táborozó Chris Kreiderhez került, aki átjuttatta Kuemper lábai között a pakkot, ami mellé ment volna, ha nem érkezik Dylan Larkin, aki belőtte az üres kaput. Az egyenlítés után Kanada igyekezett visszaszerezni a dominanciát, de az amerikaiak eggyel szorosabbra fűzték a védekezést. A játék így kevésbé volt látványos, de az edzők ezt nyilván a legkevésbé sem bánták. Azért voltak így is kiugrások szép számmal, de mindig volt valaki, Patrick Kane, Will Butcher vagy más, aki az utolsó pillanatban felszedte a botot, vagy mutatott be egy gyönyörű szerelést. Ha pedig mindezeken túljutottak, akkor ott volt Keith Kinkaid, aki elképesztő stabilitást adott a csapatnak, amire szükségük is volt, hiszen Kanada összesen 40-szer találta el a kaput a meccs folyamán. Mindemellett az amerikaiak a támadásokat sem adták fel, a meccs felénél Kane ment el a jobboldalon, pontos passzt adott a túloldalon érkező Johnny Gaudreau-nak, aki nem is vétette el a ziccert. Az előzetes papírforma és az első tíz perc után meglepetés volt a 3-2-es vezetésük, de az elvégzett munka alapján teljesen megérdemeltnek volt mondható. Ezzel azonban még nem volt vége a dramaturgiai fordulatoknak, két perccel a harmad vége előtt Anthony Beauvilliers használt ki egy kapu előtti kavarodásból adódó lehetőséget és egyenlített.

2018 IIHF Ice Hockey World Championship

A harmadik volt az egyetlen periódus, amelynek első percében nem született gól, noha Ryan Nugent-Hopkins nagyon közel került ehhez az 51. másodpercben. Mathew Barzal is kihagyta a kihagyhatatlant, amit góllal büntetett az USA: Chris Kreider hát mögötti gyönyörű passzal hozta helyzetbe Larkint, aki védőjét lerázva mehetett el szólóban, lövése a kapuvasról pattant a hálóba, Kuemper tehetetlen volt. Ismét a kanadaiakon volt a sor, hogy egyenlítsenek, ami a harmad felénél be is következett: McDavid vitte le a pakkot a gólvonal mögötti területre, mértani pontossággal passzolt a túloldalon érkező Colton Paraykónak, aki ki is használta a lehetőséget. A meccs további részében sem maradtunk ugyan helyzet nélkül, ám a hosszabbítás inkább benne volt a meccsben, mint az, hogy bármelyik csapat is bevigye a mindent eldöntő találatot. Ez végül nem is történt meg, jöhetett a hosszabbítás. 3-3 elleni játékban egyértelműen Kanada dominált, 92 másodperc elteltével ez egy emberelőnyt hozott nekik, azonban az USA hősies védekezéssel túlélte a nehéz perceket. A hosszabbítás legvégén McDavid is szabálytalankodott, ami már nem osztott, nem szorzott, annyiban volt hatása a meccsre, hogy a vétkes nem lőhetett büntetőt a szétlövésben. Könnyen lehet, hogy ezen múlt a pluszpont megszerzése, hiszen a kapusok mindkét oldalon védtek szinte minden próbálkozást. Az első öt lövőből egy-egy gól született, a hatodik körben mindkét csapatból az eredményes játékos próbálkozhatott. Cam Atkinson másodszor is parádés megoldást választott, míg Jordan Eberle nem tudott túljárni a meccs legjobbjának, Keith Kinkaidnek az eszén, ezzel 5-4-re nyert az USA.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország  7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4-bü
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország Sport 2
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország
2018. május 7., 16:15 USA?Németország
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum