A Boston játszotta a legtöbb hetedik mérkőzést

 

A rájátszás harmadik hetének érdekességei és statisztikái.

Április 23.

Maple Leafs?Bruins 3-1

Mitch Marner egymás után az ötödik mérkőzésén szerzett pontot, legutóbb Brian Leetchnek volt ilyen sorozata a Torontóban, még 2004-ben.

Blue Jackets?Capitlas 3-6

50. gólját ütötte a rájátszásban Alekszandr Ovecskin, ezzel az aktív játékosok listáján a hatodik.

A Washington története során másodszor nyert párharcot 0-2-ről. Az egyetlen eset 2009-ben történt a New York Rangers ellen.

Április 25.

Bruins?Maple Leafs 7-4

A Boston története 26. hetedik mérkőzését játszotta, ezzel megdöntötte a Detroit rekordját.

Zdeno Chára 12. hetedik mérkőzését játszotta, ezzel az örökranglista harmadik helyén áll Patrick Roy és Scott Stevens mögött, holtversenyben a Glenn Anderson, Ken Daneyko, Stephane Yelle hármassal.

A Boston lett az első csapat az NHL történetében, amely úgy nyerte meg a hetedik mérkőzést, hogy háromszor is hátrányban volt.

A 11 gól a harmadik legtöbb, ami a hetedik mérkőzésen született. A rekord 13, amit 1968-ban a Minnesota és a Los Angeles hozott össze, amikor a North Stars 9-4-re győzött.

Patrice Bergeron kilencedik pontját szerezte a hetedik mérkőzéseken, ezzel kilencedik az örökranglistán. Az első helyen Justin Williams áll 8 meccsen szerzett 14 ponttal.

Jake DeBrusk az NHL-ben a 15. a Boston történetében a második (Fred Knipscheer, 1994) volt, aki újoncként győztes gólt szerzett a hetedik mérkőzésen.

Dave Keon (1964) után Kasperi Kapanen lett a második játékos a Torontóban, aki hetedik mérkőzésen emberhátrányos gólt szerzett.

Kapanen 21 évesen és 276 naposan ütött emberhátrányos gólt, ezzel megdöntötte Kris Draper (22 év 341 nap) 1994-es NHL rekordját.

game 7 all time game

Április 26.

Capitals?Penguins 2-3

Sidney Crosby 61. alkalommal szerzett legalább két pontot, ezzel feljött a harmadik helyre Wayne Gretzky (108) és Mark Messier (77) mögé, Jari Kurrit (60) megelőzve.

Alekszandr Ovecskin a 94., az aktív játékosok között a 9., aki elérte a 100 pontos határt.

Golden Knights?Sharks 7-0

A négy nagy major sportágban (NHL, MLB, NBA, NFL) a Vegas a negyedik csapat, amely megnyerte az első öt playoff-mérkőzését. Az MLB-ben Boston Braves (1914, 1948), az NBA-ben a Minneapolis Lakers (1949), az NFL-ben a Baltimore Ravens (2000, 2002) nyerte meg az első öt playoff-találkozóját.

A Toronto Arenas (1918) és a Minnesota North Stars (1968) után a Vegas a harmadik klub, amely első évében a rájátszásban hét gólt tudott ütni.

Marc-Andre Fleury a 13. shutoutját szerezte a rájátszásban, ezzel befogta a kilencedik helyen álló Turk Brodát.

Április 27.

Predators?Jets 1-4

Connor Hellebuyck 47 védéssel zárta a találkozót. Ez minden idők ötödik legjobb teljesítménye idegenbeli győztes meccsen a rendes játékidőben. A rekorder a chicagói Tony Esposito, aki a 1975-ben 52 lövést fogott a Boston ellen.

A Nashville?Winnipeg párharc mellett az  elmúlt 30 évben csak négyszer fordult elő, hogy a konferencia két legjobbja szembekerült a rájátszásban. 1989-ben a Calgary és a Montreal, 1994-ben a NY Rangers és a New Jersey, 1996-ban a Colorado és a Detroit, 2017-ben a Washington és a Pittsburgh játszott egymás ellen.

Április 28.

Lightning?Bruins 2-6

David Pastrnák a playoff első nyolc mérkőzésén 17 pontot szerzett. Ettől többet csak hét játékos szerzett: Wayne Gretzky, Mike Bossy, Mario Lemieux, Rick Middleton, Mark Messier, Denis Savard és Darryl Sittler. A hét játékosból hatan csak egyszer, Gretzky ellenben négyszer is megcsinálta ezt. A rekord is természetesen az övé 22 ponttal 1983-ból és 1985-ből.

Golden Knights?Sharks 3-4

A San Jose története 45. hosszabbításos mérkőzését játszotta, ebből a 23. nyerte és így 50% fölé került.

Április 29.

Predators?Jets 5-4

A Nashville története során harmadszor nyert mérkőzést a második hosszabbításban. Kevin Fiala előtt Matt Halischuk (2011) és Mike Fisher (2016) szerzett gólt az ötödik harmadban.

Fiala karrierje a második gólját lőtte playoff-mérkőzés hosszabbításában, ezzel a Nashville történetének egyetlen játékosa, aki egynél többet lőtt.

Fiala mindkét gólját a 22. születésnapja előtt lőtte, az elmúlt 30 évben ez csak a Jaromír Jágr (Pittsburgh), Alex Galchenyuk (Montreal), Nyikita Kucserov (Tampa) hármasnak sikerült.

Penguins?Capitals 1-4

Alekszandr Ovecskin az 53. gólját lőtte a rájátszásban, ezzel feljött a 47. helyre Bill Barber, Daniel Briere, Stephane Richer és Jeremy Roenick mellé.

Ovecskin 2006-os bemutatkozása óta csak Sidney Crosby (64), Jevgenyij Malkin (61) és Henrik Zetterberg (54) lőtt többet az elmúlt 12 évben.

ovecskin

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum