Wilson három meccset kapott

 

A Washington játékosa az Aston-Reese elleni szabálytalansága és a rovott múltja miatt bűnhődik.

Tom Wilson igazi ámokfutást rendezett az idei rájátszás alatt. Először a columbusi Alexander Wennberget, majd a pittsburghi Brian DumoulinZach Aston-Reese párost rendezte le. Főleg utóbbi játékos járt nagyon rosszul, hiszen az agyrázkódás mellett eltört az állkapcsa is. A három esetből egyszer sem büntették a játékvezetők Wilsont, sőt a liga sem szankcionálta az első két eset után sem. A harmadik mellett azonban már az NHL sem ment el, meghallgatásra hívta a játékost, és végül három mérkőzésre tiltotta el. Az eltiltásnál figyelembe vették, hogy 18 hónapon belül volt már hasonló esete, hiszen az előszezonban kétszer meszelték el: egyszer két meccsre akadályozásért, egyszer négyre palánkra lökésért.

Wilson a leghamarabb a Capitals?Penguins párharc esetleges hetedik mérkőzésén léphet jégre. Ha a Washington hamarabb továbbjutna, akkor a konferenciadöntő első mérkőzését lenne kénytelen kihagyni. A csatár fontos láncszeme a fővárosi csapatnak. Az első sorban kapott eddig helyet Ovecskin és Backström mellett, így pótlása komoly feladat lesz Barry Trotz számára. A legvalószínűbb, hogy Jakub Vrana, vagy esetleg Devante Smith-Pelly léphet a helyére.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum