Olaszország–Kazahsztán 3-0

   

Végtelenül simán verte Olaszország az eddig hibátlan Kazahsztánt a divízió 1/A-s vb harmadik fordulójának első meccsén.

Az olaszok pont úgy kezdtek, mint ellenünk hétfőn, a kazahok meg úgy, ahogy a britekkel szemben kedden. Hogy ebben mennyire voltak benne 6-1-es sikerük fáradalmai – a kevés pihenési lehetőséggel kiegészülve –, nem tudni, de az fix, hogy az olasz épp eléggé felkészült csapatnak bizonyult ahhoz, hogy értékelhető százalékban használjon ki kettőt számtalan lehetőségei közül. Bár Henrik Karlsson újfent magabiztosan kezdett, két nehezen konszolidálható közeli lövés kijött róla, és míg a védők lemaradtak a pakkról, Peter Hochkofler, illetve Diego Kostner gyorsan reagált, ennélfogva a tizedik percben már 2-0 állt a táblán. Sok közük a folytatásban sem volt a meccshez a kazahoknak, első igazi helyzetükig a 18. percben jutottak el, amely annak rendje-módja szerint kimaradt.

A második harmadban sem változott alapvetően a játék képe, mert bár az elején megnyomott néhány percet Kazahsztán, az olaszok hamarosan átvették az irányítást, és onnantól az történt, amit ők akartak. A harmadik góljukat a 26. percben szerezte megpattanó távoli lövéssel McMonagle, majd a továbbiakban a nagycsapat azt művelt a kiscsapattal, amit akart, csak a szereposztás volt fura a klasszikus várakozásokhoz képest. Más kérdés, hogy az olasz helyzetek újabb gólt nem értek, hol Karlsson védett, hol a kapuvas segített. A végén ismét magukhoz tértek a kazahok, amit egy kiállításnak köszönhettek, ám a szépítés nem jött össze a második szünetig.

Azaz a végső dudaszóig sem. Az első két kör után egyedüliként száz százalékos csapat semmit nem bírt tenni nemhogy a pontszerzésért, a becsületgólért sem. Érdemi esemény nélkül pergett le az utolsó húsz perc, a jegyzőkönyvbe néhány kisbüntetés kerülhetett be mindössze, de a közép-ázsiaiak emberelőnyei megdöbbentően meddőek voltak, Andreas Bernard shutoutját nem veszélyeztették. 3-0-s sikerével Olaszország felzárkózott az éllovas mellé, ami azt is jelenti, hogy az ismét nincs egyetlen kiemelkedő esélyese sem a feljutásnak, másfelől viszont egyelőre senki sem sansztalan a hatból.

itakaz-2018vb-ml

Fotó: Mudra László (MJSZ)

VB, 2018. ápr. 25., szerda.
Bernard: 100% (de Filippo Roia)
K
Karlsson: 92,5% (Malgin)
Hofer, Helfer, Scandella, Hochkofler, Andergassen
1
Szemjonov, Dallman, Rimarjev, Kucsin, Sztarcsenko
Trivellato, McMonagle, Gander, Insam, Kostner D.
2
Lakiza, Metalnyikov, Mihajlisz, Grenc, Jevdokimov
Sullivan, Larkin, Deluca, Felicetti, Lambacher
3
Polohov, Orehov, Markelov, Volkov, Akolzin
Pavlu, Zanatta, Traversa, Kostner S., Goi
4
Ibrajbekov, Szagagyejev, Gurkov, Petuhov, Aszetov
Clayton Beddoes
E
Galim Mambetalijev
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:18 ITA Hochkofler Goi McMonagle
2-0 09:37 ITA Kostner D. Insam Gander
3-0 25:26 ITA McMonagle Deluca
40 Kapura lövések száma 29
12 Kiállításpercek 10

Az olasz–kazah góljai

   

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk