Debrecenben újra lesz felnőtt hokicsapat

 

Az egyetem sportklubja fogadja be a felnőtt jégkorongozókat.

Sajtótájékoztatót tartott kedden Debrecenben Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter, Papp László polgármester, Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Bács Zoltán kancellár, valamint Fodor András, az 1919-ben alapított Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) szakosztályvezetője. Az eseményen bejelentették, komoly összefogással, az egyetemi klub égisze alatt újra lesz felnőtt jégkorong-szakosztály a városban, amely már be is adta a jelentkezését az Erste Ligába. Az ügyek meglehetősen előrehaladott állapotban vannak, a januári szakosztály-alapítást követően a DEAC-ot már fel is vette tagjai sorába az MJSZ.

DEAC-sajttaj

A hoki nem lesz teljesen ismeretlen a klubban, a két világháború között már volt jégkorong-szakosztálya a DEAC-nak. Az újrakezdés a DHK felnőtt csapatának csődje nyomán történt. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, ezúttal nem szeretnének újabb malőrt, nagyon komoly összefogás van a háttérben. Az egyetem rektora elmondta, az intézmény rendkívül szerteágazó ipari kapcsolatokkal rendelkezik, ez lehet az alapja a csapat biztos működésének. A kormány támogatja az egyetemeket abban, hogy a korábbinál nagyobb részt vállaljanak a versenysportban, a polgármester bejelentése szerint a város is bead 50 milliót a közösbe az első évben, amelyet a következő évben újabb 30 millió követhet majd. Ezzel a kancellár szerint mintegy 200 milliós költségvetéssel indulhat a szakosztály, ebben benne lesz az MJSZ-től kapott támogatás is.

“Január végén alakult meg a szakosztály és néhány nappal később az MJSZ fel is vette a DEAC-ot tagjai sorába – mondta el a sajtótájékoztatón Fodor András szakosztályvezető. – Ezzel párhuzamosan elindult a csapat építése. A szerződéskötések még előttünk állnak, ám szóban már megállapodtunk 10-15 játékossal. A juniorokat is beleértve a négy sornak -amivel általában egy csapat nekivág a küzdelmeknek- a magja megvan.” Elmondta azt is, hogy 5 junior játékosnak kínáltak eddig felnőtt szerződést, továbbá hogy a vezetőedző személyét várhatóan májusban jelentik be, ő tehet majd javaslatot a légiósokra. Már most is van olyan játékos, aki az egyetemre jár, és többen is kifejezetten azzal a céllal érkeznek a csapathoz, hogy szeretnének az egyetemen tanulni. A tervek között szerepel egy ösztöndíj rendszer kidolgozása, ami abban segíti majd a játékosokat, hogy a Debreceni Egyetemen tanulhassanak.

A szakosztály vezetése stabil, első osztályú, az Erste Ligában versenyképes felnőtt jégkorong csapat kialakítását tervezi. Ebben meghatározó szerepet szánnak a debreceni, illetve az innen indult játékosoknak, egyetemi hallgatóknak. További fontos célkitűzés a jégkorongsport jelenlétének erősítése, a sportág iránti érdeklődés fokozása hosszútávú, életképes szervezeti modellben.

DEAC_logo

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum