Jó szellemű kazah csapat ellen kezdjük a vb-t

   

Elérkezett az igazság pillanata, megkezdődik a 2018-as divízió 1/A csoportos jégkorong-világbajnokság. A magyar válogatott három borzasztó nehéz, egy nagyon nehéz és egy meglehetősen nehéz ellenféllel szemben kell felvegye a harcot. Elsőre máris az egyik borzasztóan nehéz, a kazah válogatott jön.

Nem győzni szokott járni a kazahok elleni meccsekre a magyar válogatott. Eddig 10-szer mérkőztünk meg velük, és mindössze egyetlen alkalommal, azon a bizonyos, emlékezetes, történelmi 2013-as budapesti vb-meccsen sikerült legyőznünk őket. Nem sokan maradtak abból a kazah csapatból, csupán Szemjonov és Sztarcsenko, de nem sokan maradtak a kijevi csapatból sem, mindössze 9-en. Dallman, Lakiza, Polohov, Szemjonov, Kucsin, Markelov, Mihajlisz, Szagagyejev és Sztarcsenko  voltak ott tavaly, és heten egy évvel korábban az oroszországi elit világbajnokságon, ahol az összesítésben meg is előztük őket. Ha összehasonlítjuk a 2018-as világbajnoki keretükben szereplő játékosok statisztikáit a korábbiakkal, akkor talán azt mondhatjuk, ez az utóbbi évek egyik, ha nem a legkisebb tapasztalattal bíró csapata. Nem nagyon emlékszünk olyanra a korábbi évekből, hogy olyanok szerepeltek volna a válogatottban, akiknek nem volt KHL-es fellépésük, ezúttal viszont ketten is vannak ilyenek, a 33 éves Volkov és a 24 éves Petuhov.

Ennek ellenére sok jóra nem számíthatunk tőlük. Mint Makszim Szemjonov, a csapat kapitánya a shaiba.kz portálnak adott interjújában megjegyezte, Roman Sztarcsenkoval együtt élénken emlékeznek még az öt évvel ezelőtti budapesti meccsre, és nyilván akkori élményeiket el is mondták már fiatal csapattársaiknak. A kapitány szerint felkészültek a tornára, remek állapotban vannak, és készek a harcra. Véleménye szerint nincsenek gyenge csapatok ezen a tornán, mind a hat résztvevő közel azonos szinten van, és mindenki ellen nehéz meccsre lehet számítani, ez alól a házigazda sem lesz kivétel. Az tehát valószínűleg nem fordulhat elő velük, hogy lebecsülnének bennünket. Jelentősen megfiatalított csapat vár a magyarokra, többeknek ez lesz az első felnőtt világbajnokságuk. Közéjük tartozik a védő Orehov és a csatár Aszetov is. Mindketten megtiszteltetésnek tartják, hogy válogatottak lehetnek és a hazájukat képviselhetik egy világbajnokságon, de mint elmondták, nem izgulnak. A céljuk, hogy kimenjenek a jégre és azt játsszák, amit tudnak, mindent beleadva. De ugyanebben a cipőben jár a már-már veterán, 33 éves Maxim Volkov is, akit azért válogattak be a csapatba, mert klubjában igazi vezéregyéniség. Ebből is látszik, Kazahsztánban szakítottak azzal a szemlélettel, hogy a játéktudás mindenek felett az elsődleges döntési szempont, igyekeztek egy jó szellemű, összetartó, igazi csapatként viselkedő gárdát összeállítani, ahol a játékosok egymásért is játszanak és valóban megtiszteltetésnek érzik a nemzeti csapatban való szereplést.

HUNKAZ 160429

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Kazahsztán az osztrákok elleni, 5-0-ra megnyert meccset követően Bécsben fejezte be a felkészülést, onnan utazott át a csapat Budapestre. Bár a végleges keretet csak szombaton nevezték meg, úgy tűnik, már érlelődött egy ideje a névsor, az osztrákok ellen csütörtökön egyetlen játékos kivételével ugyanazok játszottak, mint akiket beneveztek a világbajnokságra. Aligha tévedünk nagyot, ha a sorok is a bécsihez hasonlóan alakulnak, és az akkor nem játszó Volkov lesz a 13. csatár a csapatban.

Szombaton a kazahok megtartották első edzésüket is a Sportarénában, amelynek a jegét a csapatkapitány Szemjonov és Oleg Sulajev, a csapat egyik edzője sem dicsérte. Mint elmondták, messze van az ideálistól, meleg van a csarnokban és ezért a jég meglehetősen puha és lassú. Sulajev edző a mieinkről is mondott pár szót. “Minden csapat hasonló játékerőt képvisel, nem tudnék kiemelni senkit sem. Bármelyik csapat odaérhet a feljutó helyekre. Senkit sem szabad lebecsülni, még a briteket sem. A világbajnokság egy nagyon rövid torna, mindössze öt meccsből áll, minden ellenfelünk a képességei határán fog játszani. Láttuk az olaszok, az osztrákok és a magyarok felkészülési mérkőzéseinek egy részét is. Mind nagyon erősek, és támadó hokit akarnak játszani. Mindenki nagyon aktív a meccseken. Jobb, ha mi is felkészülünk erre. A csapatunk készen áll. Igyekeztünk a fiatalok és idősebbek, a sebesség és tapasztalat ideális arányát megtalálni. Ez az eddigi legfiatalabb válogatottunk. A hangsúly a fegyelmezettségen és az eltökéltségen lesz.”

Ami a mieinket illeti, már kedd óta ismert a végleges keret, így az ukránok ellen az a csapat játszott, amelyiket a szakvezetők elképzeltek. Jól is tették ezt 50 percig, ám a maradék 10 percek nagyon elrontották. Reméljük csak azért, hogy ismét beigazolódhasson a régi babona, amely szerint ha rossz a főpróba, akkor jól fog sikerülni az előadás. Ennek első három felvonását játsszuk a kazahok ellen. A mérlegünk nemcsak azért nem jó ellenük, mert ahogy azt már fentebb írtuk, eddig kilenc vereség mellett egyetlen győzelmünk van, hanem azért is, mert az egyetlen győzelmet leszámítva sosem sikerült 3 gól alatt tartanunk őket. 2013 óta Krakkóban egy 0-5, a 2016-os EIHC-tornán 2-3, Kijevben 1-3, idén februárban Katowicében 2-5 volt az eredmény a mi szempontunkból. Ha ezekből levontuk a megfelelő tanulságokat, akkor lehet esélyünk ellenük.

“Jó állapotban van a csapatunk – mondta el blogunknak Szilassy Zoltán, a válogatott másodedzője. – Mindenki teljesen egészséges, és izgatottan várja az első találkozót. Egy hazai jégen rendezett világbajnokság mindig különleges élmény a játékosoknak is. Jó lelkiállapotban vannak a srácok, egészséges izgalommal várják a bemutatkozást. Kezdésnek rögtön az egyik legnehezebb ellenfél következik. A kazahok az orosz iskolán nőttek fel, nagyon jók az egyéni képességeik, nagyszerűen korcsolyáznak, az ütőtechnikájuk pedig kiemelkedően jó. A 60 percet végig nagyon feszesen, odafigyelve, a hibákat minimalizálva kell lejátszanunk, ha keresni akarunk ellenük valamit. Nagy koncentrációra és fegyelmezettségre lesz szükségünk. A kazahok nagyon ügyesen, jól bánnak a koronggal, igazából csak az lehet megnyugtató, ha nem náluk van a pakk. Erre is készülünk, azt szeretnénk, hogy minél kevesebbet birtokolják ők a korongot.”

A magyar válogatott kerete a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra:

# Név Klub
Kapusok (3)
Duschek Dávid (vésztartalék) Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós Fehérvár AV19
30 Vay Ádám Rapid City Rush (ECHL)
Hátvédek (7)
7 Garát Zsombor MAC Budapest
3 Gőz Balázs Norfolk Admirals (ECHL)
4 Pozsgai Tamás MAC Budapest
12 Stipsicz Bence Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence Fehérvár AV19
5 Varga Arnold UTE
2 Kevin Wehrs Innsbruck (EBEL)
Csatárok (13)
9 Benk András UTE
17 Chris Bodo MAC Budapest
26 Erdély Csanád Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos Timra (SWE-2.)
22 Hári János Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel Fehérvár AV19
26 Magosi Bálint DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő Quad City Mallards (ECHL)
13 Nagy Krisztián MAC Budapest
15 Andrew Sarauer Villacher SV (EBEL)
14 Sebők Balázs KalPa (FIN)
20 Sofron István Villacher SV (EBEL)
21 Vas János DVTK Jegesmedvék

A magyar válogatott felkészülési programja:

2018. április 4., szerda, 18:30: Magyarország–Ausztria 4-3 (Székesfehérvár)
2018. április 5., csütörtök, 19:15: Ausztria–Magyarország 1-3 (Bécs, Albert Schultz Halle)
2018. április 11., szerda, 19:00: Szlovénia–Magyarország (Bled) 2-3 h.
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország–Japán (Miskolc) 3-2 h.
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország–Ukrajna (Káposztásmegyer) 5-4 b.

A 2018-as budapesti divízió 1/A-s világbajnokság mérkőzései:

2018. április 22., vasárnap, 12:30: Nagy-Britannia–Szlovénia
2018. április 22., vasárnap, 16:00: Magyarország–Kazahsztán (Sport 1)
2018. április 22., vasárnap, 19:30: Lengyelország–Olaszország

2018. április 23., hétfő, 16:00: Szlovénia–Lengyelország (Sport 1)
2018. április 23., hétfő, 19:30: Magyarország–Olaszország (Sport 1)

2018. április 24., kedd, 16:00: Kazahsztán–Nagy-Britannia (Sport 1)

2018. április 25., szerda, 12:30: Olaszország–Kazahsztán (Sport 1)
2018. április 25., szerda, 16:00: Nagy-Britannia–Lengyelország (Sport 1)
2018. április 25., szerda, 19:30: Magyarország–Szlovénia (Sport 1)

2018. április 26., csütörtök, 19:00: Magyarország–Lengyelország (Sport 1)

2018. április 27., péntek, 16:00: Kazahsztán–Szlovénia (Sport 1)
2018. április 27., péntek, 19:30: Olaszország–Nagy-Britannia (Sport 1)

2018. április 28., szombat, 12:30: Kazahsztán–Lengyelország
2018. április 28., szombat, 16:00: Szlovénia–Olaszország
2018. április 28., szombat, 19:30: Magyarország–Nagy-Britannia (Sport 1)

Magyarország–Kazahsztán 0-3

   

Két ígéretes harmadra egy gyengébb következett, így veszítettük el első meccsünket a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságon.

Agilis és koncentrált hokit csinált a magyar válogatott az összecsapás első perceitől kezdve, elöl és hátul egyaránt, ezzel együtt a kazahok hozták össze az első helyzeteket, Vay Ádám ugyanakkor a helyén volt. Sokáig nem dőlt el, ki ragadhatja magához a kezdeményezést, lüktető oda-vissza játék zajlott. Kisvártatva megérkeztek a magyar lövések is, Nagy Gergő tört be ügyes cselek után a kapu előterébe, de nem ért célt, majd védte a svéd-kazah hálóőr Nagy Krisztián és Gőz Balázs sistergős kísérleteit is. A játékvezetők felváltva osztogatták az emberelőnyöket – az elsőt csapatunk kapta, Dallman borította fel Erdély Csanádot –, de ahogy mi, úgy ők sem éltek ezekkel. Két alkalommal is folyt négy a négy elleni hoki, számszerűsíthető eredmény nélkül. Egy fóros cserénkben Sofron Istvánnak három bombája volt néhány másodpercen belül, az elsőnél milliméterek – és Karlsson mamutja – választottak el bennünket a góltól. Összességében többször próbálkoztunk ebben a húsz percben, de voltaképpen egyenlő erők küzdöttek egymással a jégen.

Nem változott érdemben a játék képe a második menetben sem, továbbra is zakatoltak a csapatok, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A mi részünkről Vas János lépett ki, de Karlsson kispárgázta a pakkot, utána Wehrs ismétlése mellé ment. Ezt követően Hári Jáno s előtt adódott helyzet, egy századmásodperccel többet várt talán a kelleténél. A kapus által eladott korongra Kóger csapott le, a kétségbeesetten visszavetődő Karlssont találta fejbe. A felénél kétszer is előnybe kerültek a kazahok gyors egymásutánban, hősiesen kivédekeztük. Nem sokkal a második szünet előtt mi is kaptunk egy fórt, megnyomtuk, Galló Vilmos cselezte be magát szemtelenül a kapu előterébe, de ebből a sziutációból is csak a kapussal együtt tuszkoltuk át a pakkot a gólvonalon. Hiába örült a csapat és a közönség, a bírók nem is videóztak. Negyven perc alapján kétségkívül sokkal jobbak voltunk, mint a kazahok elleni utóbbi vb-meccseinken – Krakkóban vagy Kijevben –, egy erős árnyalattal ellenfelünknél is különbek, ám ez a táblán nem mutatkozott meg.

Az utolsó felvonás is a próbálkozásainkkal kezdődött, Varga Arnold előtt adódott nagy lehetőség, ám gólt az ellenfélnek sikerült szereznie. Mégpedig a 44. percben, amikor Vitalij Orehov tökéletesen kicentizte a bal felsőt távolról. A hátrány megzavarta válogatottunkat, hatalmasat zuhant a koncentrációs és az energiaszintünk, amit kevesebb mint egy perc alatt újabb találattal büntettek a kazahok: Vitalij Rimarjev lépett meg egy perfekt passz után, és ha már ott állt Vay Ádámmal szemben egyedül, nem hibázott. Lényegében szétestünk, ezt kihasználva megint Rimarjev egy palánkról visszapattanó korongot kotort be. 0-3 után még sokáig nem találtuk a játékunkat, jó párszor csak a szerencsén múlott, hogy nem nőtt a különbség. Az utolsó percekre azért összeszedtük magunkat, ismét megjöttek a lövéseink is, Karlsson eszén viszont ezen a délutánon sehogy sem voltunk képesek túljárni, maradt a közte három.

A start tehát nem sikerült, de nincs még veszve semmi, egy vereség belefér, főként a feljutás egyik fő esélyesével szemben. Folytatás hétfőn este az olaszok ellen. Háromból három hajtós és maximális mértékben összeszedett harmadra lesz szükségünk.

Photo: László Mudra - HIIHF

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Hat erős csapat játszik ezen a világbajnokságon

   

Egyformán látta a magyar–kazahot mind a két szövetségi kapitány.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány, Magyarország: “Gratulálok a kazah csapatnak a győzelemhez. Nagyon kemény mérkőzés volt. Az első két harmadban jól játszottunk, összeszedettek voltunk, a számok alapján jobbak is, mint az ellenfelünk. A harmadik harmadban a kazahok szerezték meg az első gólt, és ez lendületet adott nekik, minket pedig visszavetett egy kis időre. Ez elég volt arra, hogy két újabb gólt szerezzenek. Sajnos ezt követően túl későn találtuk meg ismét a saját játékunkat, az utolsó 5-7 perccel megint elégedett lehettem. Ami a mérkőzés negatívumait illeti, a helyzeteinkből mi nem tudtunk gólt lőni, és így nem lehet nyerni. Másrészt nagyon sokat ültünk a büntetőpadon, összesen hét kisbüntetést kaptunk, ebből hármat az utolsó harmadban, ami elveszi az energiákat és a lehetőséget a támadásoktól.”

Galim Mambetalijev szövetségi kapitány, Kazahsztán: “Nagyon kemény mérkőzést játszottunk. Kiegyenlített volt az összecsapás, de az első gólt nekünk sikerült belőnünk, és aztán a saját játékunkat játszhattuk türelmesen, mert a magyaroknak ki kellett nyílniuk, aktívabbá kellett válniuk, hogy egyenlítsenek. Tudtuk, hogy hat egyformán erős csapat játszik ezen a világbajnokságon, számítottunk rá, hogy a magyarok is ilyen kemény ellenfelek lesznek. Nagyon elégedett vagyok a fiatal játékosaink teljesítményével, tudatosan fordultunk feléjük az elmúlt években, és ők képesek voltak élni a bizalommal.”

VB, 2018. ápr. 22., vasárnap.
Vay: 88,9% (Rajna)
K
Karlsson: 100% (Malgin)
Stipsicz, Pozsgai, Hári, Sebők, Galló
1
Szemjonov, Dallman, Rimarjev, Kucsin, Sztarcsenko
Varga, Wehrs, Bodó, Sarauer, Sofron
2
Lakiza, Metalnyikov, Mihajlisz, Grenc, Jevdokimov
Garát, Gőz, Magosi, Vas, Nagy G.
3
Polohov, Orehov, Markelov, Szagagyejev, Akolzin
Szirányi, Benk, Erdély, Nagy K., Kóger
4
Ibrajbekov, Petuhov, Gurkov, Volkov, Aszetov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 43:38 KAZ Orehov Grenc
0-2 45:36 KAZ Rimarjev Sztarcsenko
0-3 47:42 KAZ PP Rimarjev Szemjonov
28 Kapura lövések száma 27
8 Kiállításpercek 14

A Magyarország–Kazahsztán galériája

 

A Magyarország–Kazahsztán góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum