Nagy-Britannia–Szlovénia 3-1

   

Hatalmas meglepetés a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságon: Nagy-Britannia a lehető legmegérdemeltebben legyőzte Szlovéniát.

Az eggyel lentebbről érkezett britek kicsit sem ijedtek meg tavaly még A csoportos ellenfelüktől, egyenlő erők nem túl impresszív küzdelmével kezdődött a torna. Az akarás és a bátorság viszonylag gyorsan meghozta az eredményét, egy helyzet még kimaradt az első brit emberelőnyben, ám kisvártatva hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe Ben O’Connor, 1-0. A szlovénok meglepődtek, sokáig kapura lövésig sem jutottak, ellenfelük viszont vérszemet kapott, voltak momentumok, amikor közel jártak a másodikhoz. Pár perc ébredezés után magukhoz tértek Ticarék mégis, átvették a játék irányítását, aminek a következménye egy ugyancsak brutális bombagól lett. Az Urbas által visszatett pakkot az egyedül hagyott Blaz Gregorc lőtte a vas alá, 1-1. A nyitó harmad további lejegyzésre méltó eseményeként Ben Browns elhagyta a korongot a kapuja mögött, de a szlovénok nem tudtak élni a lehetőséggel.

A második felvonásban nagyobb energiaszinttel lépett jégre a feljutás esélyesének számító délnyugati szomszédunk, de a pontatlanságokon, a koncentrációs hiányosságokon nem sikerült javítani. Támadtak, helyzeteik, ziccereik adódtak, felálltak öt az öt ellen is, de nem ment be semmi. Az állóvizet egy Sabolicnak kiosztott ütközés kavarta fel, de gyorsan regenerálódott a KHL-es klasszis. A felvonás végéhez közeledtünk, amikor a britek egy támadóharmadban elkövetett szlovén szabálytalanság után újebb fórt kaptak. Nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, viszont a szlovén kiegészülés közbeni pillanatokban megeresztettek egy lövést, a korong a palánkra pattant, onnan vissza a kapu előterébe, és a gyorsan eszmélő Dowd bepofozta a levegőből, 2-1. Innentől ismét zavarodottnak tűntek a szlovénok, dudaszó utáni ideges torzsalkodásal ért véget a játékrész.

A harmadik menetben azt lehetett várni, hogy a szlovénok mindent egy lapra feltéve nekiugranak Nagy-Britanniának, ehelyett eleinte a “kiscsapat” akarata érvényesült. Annyira, hogy előbb lőttek egy csilingelő kapuvasat, majd az újabb – feleslegesnek mondható – szlovén kisbüntetést okosan kisakkozott csikicsukizás végén zárta le Perlini egy közelről bekotort pakkal, 3-1. Ekkor kapcsolt nagyobb sebességfokozatra Szlovénia, jó ideig hiába. Az 52. percben egy megpattanó lövés nyomán megsérült az egyik játékvezető, arcon találta a korong, takarítás és csere következett. A hátralévő idő gyakorlatilag teljes egészében a brit védőharmadban telt, számolatlanul záporoztak a lövések Browns kapujára, aki viszont mindent védett. Egy kivétellel, amikor meg szerencséje volt: egy Music-próbálkozás a vason csattant, úgy, hogy a pakk a kapus háta mögött jött vissza. Több mint két percig hat az ötre nyomtak a szlovénok a végén, de minden igyekezetük hiábavaló volt ezen a délutánon, maradt a 3-1.

A britek jelentős lépést tettek a bent maradás felé – bár három pont ehhez aligha lesz itt és most elengendő –, Szlovéniának ellenben lesz min elgondolkodnia, ha vissza szeretne jutni az elitbe ezen a világbajnokságon.

gbrslo-2018vb-ml

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Okos tervet találtak ki a britek

   

A szlovén edző dicsérte ellenfelük játékát.

Peter Russell (szövetségi kapitány, Nagy-Britannia):Megpróbáltuk megszerezni a vezetést, aztán pedig megtartani az előnyünket. A speciális játékelemeink jól működtek a nyitómérkőzésen, úgy gondolom, megdolgoztunk a szerencsénkért. Amit Szlovénia ellen elterveztünk, azt megvalósították a játékosaim.

Kari Savolainen (szövetségi kapitány, Szlovénia): Okos tervet találtak ki mára a britek. Ezt a sportágat gólra játsszák, ebben most rosszak voltunk. Csalódottak vagyunk, ilyen sport a jégkorong. Este megnézzük Lengyelországot, és kitalálunk ellenük egy taktikát hétfőre.

VB, 2018. ápr. 22., vasárnap.
Bowns: 97,1% (Whistle)
K
Kroselj: 80,0% (Pintaric)
Phillips D., O'Connor, Perlini, Farmer, Shields
1
Magovac, Gregorc, Verlic, Ticar, Urbas
Ehrhardt, Richardson, Lachowicz, Betteridge, Phillips J.
2
Podlipnik, Kovacevic, Drozg, Pance, Sabolic
Lee, Swindlehurst, Davies, Dowd, Hammond
3
Vidmar, Kranjc, Basic, Ropret, Golicic
Sullivan, Myers, Kirk, Brooks, Ferrara
4
Pavlin, Kuralt, Music, Ograjensek, Hebar
Peter Russell
E
Kari Savolainen
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:50 GBR PP O'Connor Perlini Shields
1-1 12:22 SLO Gregorc Urbas
2-1 35:59 GBR Dowd Ehrhardt
3-1 44:50 GBR PP Perlini Hammond O'Connor
15 Kapura lövések száma 35
6 Kiállításpercek 8

A brit–szlovén mérkőzés góljai

   

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum