Szerdán a házigazda vár ifistáinkra

   

Ukrajna 1-1 győzelem és vereség után csap össze a még kapott gól nélkül álló magyar U18-as válogatottal.

A hétfői szünnap után folytatódik a kijevi ifjúsági divízió 1/B-s világbajnokság. Az előző két játéknaphoz hasonlóan kedden is az utolsó meccset vívják fiaink, ezúttal a házigazda ukránok várnak ránk. Az elmúlt 5 évben két vb-meccset játszottunk velük: a 2016-os asiagói eseményen 6-2-re legyőztük őket, míg 2014-ben 4-3-ra nyertünk egy számunkra már tét nélküli találkozón.

Ukrajna egy egygólos vereséggel indította a tornát, a nyitómeccsen 1-0-ra alulmaradtak Japánnal szemben, aztán pedig egy fordulatos mérkőzésen úgy verték 5-3-ra Ausztriát, hogy az 56. percben még 3-2-re az osztrákok vezettek. Északkeleti szomszédunk 2012 óta stabil divízió 1/B-tag, az elmúlt 6 évben egyszer álltak dobogón, 2016-ban megszerezték a bronzérmet.

Vas Márton edző a szombati siker után a jégkorong-szövetség honlapjának elmondta: “Egy szünnapon az a legfontosabb, hogy kitisztítsuk, frissítsük a fejeket. Ha úgy is érzik, hogy most jön a fáradtság, az csak fejben van így. Az edzésen át akartuk mozgatni a srácokat, az volt a lényeg, hogy jól érezzék magukat. Tudják, hogy miért vannak itt, de néha erre rá is tudnak feszülni, ezért az volt a fontos, hogy feloldjuk őket. Az ukránok ellen ugyanúgy kell játszanunk, ahogyan eddig, okosan, keményen, a taktikát betartva, a maximumot nyújtva. Ez az első világbajnokságom edzőként, és jó érzés. Főleg azzal próbálom segíteni a játékosokat, hogy tudom, milyen azon az oldalon lenni, hiszen még frissek az élményeim. Ezért játékosan, viccelődve próbálom oldani bennük a feszültséget.”

HUNUKR U18

Fotó: Team HUN Photography

Magyarország mérkőzései a kijevi divízió 1/B-s ifjúsági világbajnokságon (magyarországi idő szerint):

2018. április 14., szombat, 19:00: Magyarország?Románia 5-0
2018. április 15., vasárnap, 19:00: Magyarország?Olaszország 4-0
2018. április 17., kedd, 19:00: Magyarország?Ukrajna
2018. április 18., szerda, 15:30: Magyarország?Japán
2018. április 20., péntek, 15:30: Magyarország?Ausztria

Magyarország U18-as válogatottjának bő vb-kerete:

Név Szül.év Klub
Kapusok:
Gönczi Lajos 2000 DHK
Horváth Dominik 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek:
Falus Ádám 2001 Zürich Lions Novitz (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Horváth Milán 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Ortenszky Tamás 2002 Biel-Bienne (SUI)
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Seregély Máté 2000 OHA (CAN)
Szécsi Patrik 2000 KMH
Csatárok:
Almási Márk 2000 Ifj. Ocskay Gábor JA
Ambrus Gergő 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Dézsi Bence 2000 Ifj. Ocskay Gábor JA
Horváth László 2000 Győri Nemak-Dana ETO HC
Keresztes Levente 2002 MAC
Kovács Alex 2000 Ifj. Ocskay Gábor JA
Kovács Sebestyén 2000 UTE
Kozma Ferenc 2001 DHK
Papp Kristóf 2001 Honeybaked (USA)
Péter Donát 2000 Augsburg (GER)
Révész Marcell 2000 Zürich Lions (SUI)
Sárdi Máté 2001 HK Dukla Trencín (SVK)
Szűcs Ádám 2001 Augsburg (GER)

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi kapitány:  Glen Williamson
Edzők: Ondrejcik Rastislav, Sille Tamás, Tokaji Viktor, Vas Márton
Kapusedző: Jukka Kontsas
Fizioterapeuták: Berkes Brigitta, Ágoston Olivér
Erőnléti edző: Papp Péter
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
Csapatvezető: Végh Benedek

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum