Dahlén már az AHL-ben bizonyít

 

Galló Vilmos csapattársa bemutatkozott a tengerentúlon, második meccsén már a meccs három legjobbja közé választották.

A másodosztályból a svéd élvonalba feljutó Timra egyik hőse a magyar válogatottban folytatja a szezont, de a másik sem tétlenkedik. A 20 éves Jonathan Dahlént az Ottawa Senators draftolta a 2016-os választás második körének 42. helyén. A Sens azután 2017 februárjában elcserélte őt az NHL-es veterán Alex Burrowsért a Vancouver Canucksszal, a csapat áprilisban kötött újoncszerződést a játékossal, azonban tengerentúli bevetésére mindezideig várni kellett. Miután azonban Svédországban véget ért számára a szezon, minden akadály elhárult ez elől. A Vancouver ugyan nem jutott be a rájátszásba, de AHL-es farmcsapata, a Utica Comets igen.

dahlen1

Dahlént az alapszakasz utolsó két meccsére nevezték, a Belleville Senators ellen 3-1-re kikaptak és a svéd sem szerzett pontot, azonban a második meccsen, a Binghamton Devils ellen alaposan kivette a részét a 4-3-as győzelemből. A hetedik percben az ő góljával egyenlített először a csapat, bő tíz perccel későb első asszisztos volt a második egyenlítésnél. Két pontot szerzett, meg is válaszották a meccs legjobbjának.

Az már korábban eldőlt, hogy a Utica az északi divízió negyedik helyén kvalifikálja magát a rájátszásba, ellenfelük az a Toronto Marlies lesz, amelynek nem igazán akadt ellenfele az alapszakaszban, 112 ponttal végeztek az élen. Az első meccset szombaton rendezik Torontóban, a játékos számára kiváló lehetőség lesz, hogy bejátssza magát a Sedin ikrek távozása után újraformálódó NHL-es csapatba.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum