Az NHL éves statisztikája

 

A 2017/18-as alapszakasz legfontosabb adatai.

A Vegas Golden Knights egyedülálló rekordot ért el a négy nagy major ligát (NHL, NBA, NFL, MLB) figyelembe véve azzal, hogy a modern érában egyedüliként megnyerte a csoportját.

A 2018-as rájátszásba hét olyan klub (Philadelphia, New Jersey, Tampa, Winnipeg, Vegas, Los Angeles, Colorado) került be, amely 2017-ben nem volt ott az egyenes kieséses szakaszban. Ez a legnagyobb differencia két playoffév között, amely korábban kétszer fordult elő.

Tavaly nyugaton a Colorado, keleten a New Jersey végzett az utolsó helyen. Most mindkét csapat ott van a rájátszásban. A konferenciák 1974-es bevezetése óta negyedik alkalommal fordult elő, hogy bejutott a rájátszásba az előző szezon két utolsója.

A Colorado 95 pontot szerzett a szezonban. Ez 47 egységgel több, mint 2017-ben, ez pedig holtversenyben minden idők negyedik legjobb javulása egy év alatt. A San Jose 58 (1994), a Quebec 52 (1993), a Winnipeg 48 (1982), a Pittsburgh pedig 47 (2007) pontot javított előző évi teljesítményéhez képest.

A New Jersey 97 pontot szerzett idén, 27-tel többet mint tavaly. Ez a legnagyobb differencia a Devils történetében.

A Colorado és a New Jersey mellett a Winnipeg (+27), a Nashville (+23) és a Tampa (+19) fejlődött a legtöbbet az elmúlt szezonhoz képest. A Jets második lett nyugaton, tavaly viszont hét pontra volt a rájátszástól. A Predators idén megnyerte az alapszakaszt, tavaly viszont a legkevesebb pontot gyűjtötte a rájátszásba jutó csapatok között. A Tampa a tavalyi keleti 10. helyről, a konferencia tetejére küzdötte fel magát.

11 csapat, a Nashville, a Winnipeg, a Tampa Bay, a Boston, a Vegas, a Washington, a Toronto, a Minnesota, az Anaheim, a Pittsburgh és San Jose szerzett idén 100 pontot. A Bruins története során 22. alkalommal érte el a 100 pontot, ez NHL-rekord.

A Vegas az Edmonton és a Hartford után a harmadik csapat az expanziós érában, azaz 1967 óta, amely az első szezonjában be tudott jutni a rájátszásba.

A Knights mellett csak a Rangers 1927-ben és a Flyers 1968-ban tudta megnyerni első évében a csoportját. (Az 1967-es bővítés során mind a hat új csapat egy csoportba került, tehát csak expanziós csapat nyerhette meg a divíziót.)

A Vegas az NHL-tabella ötödik helyén végzett. A négy nagy major sportágban (MLB, NBA, NFL, NHL) minden bővítést figyelembe véve ? azaz 1961 óta ? ez minden idők második legjobb eredménye. 1977-ben a Denver Nuggets kosárcsapata holtversenyben a második helyen végzett az NBA-ben.

1271 mérkőzésen 7552 gól esett, ez 5,94-es gólátlag.

Az 1995/96-os szezontól számítva csak egy gólerősebb szezon volt az NHL-ben. A 2005/06-os évadban 1230 meccsen 7588 gól született, ami 6,16-os átlagot jelent.

Az idei szezonban meccsenként 5,9 gól esett, ez 7%-os emelkedést jelent a tavalyi szezonhoz képest. Legutóbb 1981-ben volt ilyen, amikor 1980-hoz képest 9%-kal több gól született. A statisztika nem veszi figyelembe a 2004-es és a 2006-os évet, amikor 20%-os volt az emelkedés. Akkor egy év kimaradt a sztrájk miatt, illetve olyan jelentős szabályváltozások történtek, amelyek jelentősen segítették az emelkedést.

Az elmúlt szezonban 7, ebben az évben viszont 21 játékos szerzett legalább 80 pontot. Az elmúlt 21 évben csak 2007-ben (28), 2006-ban (26) és 1997-ben (22) volt több 80 pontos játékos.

24 játékos volt az NHL-ben idén, aki minimum 25 találkozón lépett jégre és pont/meccs átlagot ért el. Az ezt megelőző három évben összesen volt nyolc. 24-nél játékosnál több utoljára a 2006/07-es évadban volt, amikor 32-en végeztek pont/meccs átlaggal.

Alekszandr Ovecskin hetedszer lett a gólkirály, ezzel befogta az első helyen álló Bobby Hullt, akit 1960 és 1969 között szintén hétszer koronáztak meg.

81 mesterhármas születtet a szezonban. 1990 óta csak öt szezonban született több mesterhármas: 1992-ben, 1993-ban, 1994–ben, 1996-ban és 2001-ben.

hattricks

67 alkalommal ütött legalább hét gólt egy csapat egy mérkőzésen. Ez az 1995/96-os szezon óta a legmagasabb szám (105).

Ebben a szezonban összesen 890 játékos lépett jégre az NHL-ben és 726-an szereztek legalább egy gólt, ami 81,57%. Utoljára az 1980/81-es szezonban volt ilyen magasa az arány, amikor 570 játékosból 484 volt eredményes. (84,91%)

Összesen 21 olyan játékos volt ebben a szezonban, akik legalább az alapszakasz felén jégre léptek és pontjaik számát legalább 25 ponttal meg tudták emelni 2017-hez képest. A 21-ből pedig pont az egy harmada, azaz hét játékos produkált +40 pontos javulást.

A legnagyobb javulást William Karlsson mutatta be +53 ponttal, aki a tavalyi 25 pont után idén 78 egységgel végzett. A góljait 37-tel hatról 43-ra emelte, ami minden idők harmadik legjobb mutatója holtversenyben. Owen Nolan 1992-ben 39 góllal szerzett többet, Bernie Nicholls pedig 38 találattal szerzett többet 1989-ben, mint egy évvel korábban.

Karlsson3

A Colorado párosa, Mikko Rantanen és Nathan MacKinnon 46 és 44 ponttal szerzett többet, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 24 évben nem volt ilyen párosa az NHL-nek. A denveri kettőstől alig maradt el a Flyers párosa, Claude Giroux és Sean Couturier, akik 44, illetve 42 ponttal szereztek többet, mint 2017-ben.

Giroux 68 gólpasszal holtversenyben végzett az első helyen. A liga legjobb kiszolgálójának járó címet Giroux előtt csak Bobby Clarke (1975, 1976) és Mark Recchi (2000) tudta begyűjteni a Phillyben.

A New Jersey csatára, Taylor Hall 93 ponttal zárt és összesen 41 egységet vert a második Nico Hischierre. Ekkora különbség egy klubon belül legutóbb a Washingtonban volt, amikor Ovecskin 112 ponttal, Nicklas Backström pedig 69-cel végzett.

Az 1993/94-es szezon után jutott ismét hét újonc legalább 50 pont felé. 24 éve Mikael Renberg, Alekszej Jasin, Jason Arnott, Derek Plante, Bryan Smolinski, Alex Daigle és Jesse Belanger érte el a félszázas küszöböt, idén Mathew Barzal, Clayton Keller, Yanni Gourde, Kyle Connor, Brock Boeser, Alex DeBrincat és Nico Hishchier.

A legjobb újonc Barzal lett 83 ponttal, ezzel Mike Bossy és Bryan Trottier után a harmadik újonc lett az Islandersben, aki elérte a 80 pontot.

Barzal 63 gólpassza minden idők harmadik legjobb eredménye holtversenyben a Trottier, Crosby párossal. Az első helyen Joe Juneau és Peter Stastny áll 70 előkészítéssel.

Barzal 1,04-es pont/meccs átlagot ért el. Az elmúlt 22 évben csak Ovecskin, Crosby, Malkin és McDavid végzett az első évében pont/meccs átlag felett.

barzal2

Patrik Laine a 20. születésnapja előtt kereken 80 gólt lőtt. Ennél többet csak Jimmy Carson (92) és Dale Hawerchuk (85) ütött többet tinédzserként.

Connor McDavid a második Art Ross-trófeáját gyűjtötte be a 22. születsénapja előtt, ez korábban csak Wayne Gretzkynek sikerült. Az Oilers kapitánya a csapat 229 góljából 108-ban volt benne, ami 47%-ot jelent. 2008-ban Ovecskintől függött ennyire a Washington, amikor az orosz szélső szintén a gólok 47%-ban volt benne. Az abszolút csúcs itt 57%, ami Mario Lemiex nevéhez köthető, aki 1989-ben a Pens 347 góljából 199-nek volt részese.

Ovecskin lett a liga történetének negyedik leggyorsabb játékosa, aki elérte a 600 gólos határt márciusban. Ovecskin a hetedik gólkirályi címét gyűjtötte be, ezzel beállította Bobby Hull NHL-rekordját. Ovecskin 32 évesen gyűjtötte be a Maurice Richard-trófeát, ilyen idősen legutoljára Phil Espositónak sikerült, aki 1975-ben 33 évesen volt a legjobb góllövő.

Malkin, Crosby és Kessel révén három pittsburghi játékos is a top 10-ben végzett a pontlistán. A Tampának volt utoljára ilyen triója, még 2004-ben, amikor Martin St. Louis lett az első, Cory Stillman a hetedik, Brad Richards pedig a tizedik. Az 1967-es bővítés óta hatodik alkalommal fordult elő, hogy három Penguins-játékos is a legjobb tízben végzett, ez a legjobb mutató az elmúlt fél évszázadban.

Andrej Vasziljevszkij (Tampa) és Connor Hellebuyck (Winnipeg) 44, Frederik Andersen (Toronto) 38 győzelmet szerzett a szezonban, amivel mindhárom kapus új franchise-rekordot állított fel.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum