Szlovénia?Magyarország 2-3

 

A magyar válogatott hosszabbításban megnyerte a bledi felkészülési mérkőzését, így több mint 7 év után újra legyőzte a szlovén együttest.

A mérkőzés 5. percében a szlovének körülményesen játszottak a saját harmadukban, Kóger felszedte az egyik hazai játékos botját, elvette tőle a korongot, Erdély Csanádnak passzolt, aki betalált a kiszolgáltatottá vált Pintaricnak (0-1). Három perccel később megint könnyelműek voltak a szlovének, az első találathoz hasonlóan korongot szereztünk a támadó harmadban, a kijátszott akció végén pedig Nagy Krisztián tovább növelte a magyar előnyt (0-2). A folytatásban is jól játszott a magyar válogatott, kivédekeztünk egy emberhátrányt, úgy tűnt, kétgólos magyar előnnyel zárul az első játékrész. Nem így lett, Szlovénia az utolsó percben elhozott egy bulit, Ziga Pavlin kék vonalas lövésébe Ales Music beleért, Bálizs Bence tehetetlen volt (1-2).

A második húsz percben már egy sokkal jobban játszó Szlovénia lépett jégre, Bálizs Bence több esetben is bravúrral védett. Az enyhe hazai fölény a harmad végén emberelőnnyé érett, Vas János büntetését Miha Verlic váltotta gólra közelről (2-2). A harmadik játékrészre kapust cseréltünk, Bálizs helyét Rajna Miklós vette át. A beugró hálóőr egyből nehéz helyzetbe került, ugyanis Sofron István és Rok Ticar a palánk mellett összeakaszkodott, a játékvezetők pedig szlovén emberelőnyt hoztak ki a helyzetből, amit kivédekeztünk. A folytatásban is maradt az enyhe hazai fölény, az 57. percben megszülethetett volna Szlovénia győztes gólja, ám az egyik játékosunk hatalmasat mentett a gólvonalon. A rendes játékidő utolsó két percét emberelőnyben tölthettük, de nem alakítottunk ki érdemi helyzetet.

Hosszabbítás következett, amely alig több mint 3 percig tartott és a mi javunkra dőlt el. Egy megnyomott cserénk után a hazaiak megindultak, túlságosan is kitámadtak, ezt pedig megbüntettük: Chris Bodo indította Sofront, aki góllal zárta a szólóját. Magyarország 3-2-re nyert, ezzel megszakította a 7 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatát Szlovéniával szemben.

hunslo-2015

Fotó: Ancsin Gábor (MJSZ)

A magyar válogatott aktuális kerete:

Név Klub
Kapusok (4)
Bálizs Bence MAC Budapest
Duschek Dávid Dunaújvárosi Acélbikák
Rajna Miklós Fehérvár AV19
Vay Ádám Rapid City Rush (ECHL)
Hátvédek (10)
Garát Zsombor MAC Budapest
Gőz Balázs Norfolk Admirals (ECHL)
Kiss Dániel UTE
Nagy Nilan UTE
Pozsgai Tamás MAC Budapest
Stipsicz Bence Fehérvár AV19
Szaller Márk Fehérvár AV19
Szirányi Bence Fehérvár AV19
Varga Arnold UTE
Kevin Wehrs Innsbruck (EBEL)
Csatárok (15)
Benk András UTE
Chris Bodo MAC Budapest
Erdély Csanád Fehérvár AV19
Galanisz Nikandrosz DVTK Jegesmedvék
Hári János Fehérvár AV19
Kóger Dániel Fehérvár AV19
Magosi Bálint DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő Quad City Mallards (ECHL)
Nagy Krisztián MAC Budapest
Andrew Sarauer Villacher SV (EBEL)
Sebők Balázs KalPa (FIN)
Sofron István Villacher SV (EBEL)
Somogyi Balázs MAC Budapest
Terbócs István MAC Budapest
Vas János DVTK Jegesmedvék

A magyar válogatott felkészülési programja:

2018. április 4., szerda, 18:30: Magyarország?Ausztria 4-3 (Székesfehérvár)
2018. április 5., csütörtök, 19:15: Ausztria?Magyarország 1-3 (Bécs, Albert Schultz Halle)
2018. április 11., szerda, 19:00: Szlovénia?Magyarország (Bled)
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország?Japán (Miskolc) ? jegyárak: 1500-2500 forint, online jegyértékesítés: jegy.hu
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország?Ukrajna (Káposztásmegyer) ? jegyárak: 2500-3000 forint, online jegyértékesítés: jegy.hu

A 2018-as budapesti divízió 1/A-s világbajnokság mérkőzései:

2018. április 22., vasárnap, 12:30: Nagy-Britannia?Szlovénia
2018. április 22., vasárnap, 16:00: Magyarország?Kazahsztán (Sport 1)
2018. április 22., vasárnap, 19:30: Lengyelország?Olaszország

2018. április 23., hétfő, 16:00: Szlovénia?Lengyelország (Sport 1)
2018. április 23., hétfő, 19:30: Magyarország?Olaszország (Sport 1)

2018. április 24., kedd, 16:00: Kazahsztán?Nagy-Britannia (Sport 1)

2018. április 25., szerda, 12:30: Olaszország?Kazahsztán (Sport 1)
2018. április 25., szerda, 16:00: Nagy-Britannia?Lengyelország (Sport 1)
2018. április 25., szerda, 19:30: Magyarország?Szlovénia (Sport 1)

2018. április 26., csütörtök, 19:00: Magyarország?Lengyelország (Sport 1)

2018. április 27., péntek, 16:00: Kazahsztán?Szlovénia (Sport 1)
2018. április 27., péntek, 19:30: Olaszország?Nagy-Britannia (Sport 1)

2018. április 28., szombat, 12:30: Kazahsztán?Lengyelország
2018. április 28., szombat, 16:00: Szlovénia?Olaszország
2018. április 28., szombat, 19:30: Magyarország?Nagy-Britannia (Sport 1) www.camhub.cc

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum