Nehéz helyzetben a Nitra

 

Az alapszakasz győztese hazai jégen egyszer sem tudott nyerni a címvédő ellen.

Csütörtökön és pénteke lejátszották a szlovák Extraliga első két elődöntő mérkőzését. Ezeken az alapszakaszt megnyerő HK Nitra fogadta a címvédő Banska Bystricát. A csütörtöki első mérkőzésen jóval többet kísérletezett a Nitra, de 37 lövéséből mindössze egyből lett gól, az is csak a 34. percben született. Ekkor már kétgólos volt a Banska Bystrica előnye. Hiába hozta le a meccs végén a kapusát az alapszakasz győztese, a meddő támadójáték maradt. 2-1-re nyertek a besztercebányaiak.

Pénteken hasonlóan alakult a koreográfia, csak a gólok száma lett több, de ezúttal sem a trónkövetelő számára kedvezően. Nagyon rosszul kezdett a Nitra, az első 20 percben 20 lövést kapott, amelyből három be is akadt a hálóba. A hazai oldalnak 10 kísérlete volt, Ruckay a 17. percben 0-3 után szépített. ami a nagyobb baj volt nyitrai szempontból, az az, hogy a következő 20 perc csak besztercebányai gólt hozott, így az utolsó 20 percben háromgólos hátrányt kellett ledolgozni. Rá is borította a pályát a vendégekre a Nitra, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem vezetett eredményre a hajsza. Mindössze eggyel sikerült csökkenteni a hátrányt, a Banska Bystrica 4-2-re nyert és 2-0-ra vezet az elődöntőben, ráadásul kétszer hazai pályán fog majd játszani.

Pénteken két osztályozóra is sor került. A Liptovsky Mikulás ezúttal a Skalicát tömte ki otthon, 7-0-ra nyert.

A másik meccs jóval szorosabban alakult. A Michalovce Gyetván jól kezdett, a 2. perc elején előnyt szerzett, majd a 17. percben meg is duplázta azt. A Detva még az első harmadban szépített, de a második harmadot ismét a nagymihályiak kezdték jobban. A harmadik harmad elején aztán két gyors góllal fordított a Detva, ám ekkor a Michalovce mutatta meg, hogy van benne spiritusz, az 57. percben hosszabbításra mentette a meccset. A túlóra viszont nem tartott sokáig, a 63. percben a Detva megszerezte a győztes gólt is, 5-4-re nyert.

Az osztályozót a két extraligás csapat viszonylag kényelmes előnnyel vezeti.A Liptovsky Mikulás 16, a Detva 14 pontnál tart, a Michalovcénak 9 egység jutott eddig. A Skalica a negyedik helyen 3 pontot gyűjtött, ők lassan el is engedhetik ezt az osztályozót.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum