Szerda este bajnok lehet a MAC

   

A Jegesmedvék nagyon nehéz helyzetbe kerültek, de biztosan nem fogják feladni.

Nem hibázhatnak többet a DVTK Jegesmedvék, mert az a bajnoki döntő elvesztését jelentené a számukra. A háromszoros bajnok címvédő miskolciaknak egyetlen választásuk maradt, mostantól minden hátralevő meccsüket meg kell nyerniük, ha bajnoki címet szeretnének szerezni sorozatban negyedszer is. A feladat nagyságát a legjobban az érzékelteti, hogy jelenleg hatos vesztes szériában vannak a miskolciak a MAC-cal szemben. Elbukták az alapszakasz utolsó meccsét a Tüskecsarnokban, kétszer is vereséget szenvedtek a középszakaszban és már háromszor a döntőben.

“Egyelőre az látszik, hogy a MAC inkább játszik playoffhokit, mint a Miskolc.” – írtuk keddi beharangozónkban. Ez a döntő harmadik meccsére is igaz volt. A miskolciak a megszokottnál jóval kisebb arányokban nyerik meg a párharcokat, nem tudnak eleget ütközni, nem tudják úgy uralni a kapuk előterét, ahogy azt szokták, nem tudnak kellő nyomást gyakorolni az ellenfélre, nem tudják megzavarni a játékukat és ezzel hibára kényszeríteni őket. Keveset korcsolyáznak ehhez, kevés a lendület, kevés az energia. Lehet, hogy mindenki más ellen ez is elég lehet, de a hetek óta playoff üzemmódban játszó MAC ellen nem.

MIS-MAC_20180327-900

fotó: DVTK.eu

Az alapszakaszt a Miskolc azzal nyerte meg, hogy minden egyes mérkőzésen éles, energikus, határozott volt, a játékosok előbb tudták, mit akarnak az ellenfél játékosai, mint ők maguk. A döntőben ezeket az erényeket egyelőre a sérülések és egyéb okok miatt rövid kispaddal játszó MAC csillogtatja. Hiába tud a Miskolc teljes kerettel kiállni a meccsekre, miközben a MAC-nak három és fél sor áll rendelkezésére, a Jegesmedvék nem képesek úgy meghajtani az ellenfelet, hogy elfáradjon. Hogy a korongok rendre a budapestiek számára pattannak szerencsésen, hogy a speciális játékokban ők a jobbak, hogy a miskolciak rendre rövidzárlatokat produkálnak, az nem a véletlen műve. Azt jelzi, hogy ebben a két hétben a MAC van jobb állapotban. Nagyon nehéz dolga van Mikael Tisellnek, kedd estéről szerdára nagyon össze kell kapja a csapatát, hiszen a DVTK már nem hibázhat többet. Egészen nagy mentális tartásra van szükségük Galaniszéknak, mert ilyen helyzetben az ütő könnyen megremeg, eddig egyszerűbb lett volna győzelmet szerezni, mint innentől bármikor. Szerencséjük a Jegesmedvéknek, hogy szerda este visszatérhet eltiltásából Magosi Bálint is, aki rengeteget tud segíteni a csapatán, ha a játékkal foglalkozik.

Ugyanakkor a MAC feladata sem könnyű. Szinte minden edző, akinek a csapata egy győzelemre van egy párharc megnyerésétől, kötelezően elmondja, hogy az utolsó lépést a legnehezebb megtenni. Viszont az is igaz, hogy a MAC-nak mostantól négy lehetősége van erre, ráadásul kétszer hazai környezetben, a Tüskecsarnokban. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy Majoross Gergely tanítványai nem fogjnak hátradőlni és ezzel megkockáztatni azt, hogy veszítsenek szerda este. A DVTK ugyanis életveszélyes csapat, ki tudja, mi adhatja meg nekik azt a pici lökést, amitől visszatér a megszokott ellenállhatatlan játékuk. Ha van esély szerdán nyerni, akkor nyerni kell, nincs mese, nem lehet lazítan egyetlen pillanatig sem. A MAC nyugodtan játszhat, a DVTK elleni hatos győzelmi széria kellő önbizalmat adhat, az, hogy nekik nem utolsó lehetőség ez a mérkőzés, megadhatja a szükséges nyugalmat is.

DVTK Jegesmedvék–MAC 4-1

   

A miskolciak egy végletekig kiélezett meccsen megszerezték döntőbeli első győzelmüket, így meghosszabbították a párharcot.

Az Erste Liga-döntő 4. mérkőzésének legnagyobb kérdése az volt, hogy be tudja-e söpörni a bajnoki címet a MAC, vagy a Jegesmedvék meghosszabbítják a párharcot. A tét nagyságának megfelelően indult a meccs, amelynek első négy percében azonban csak mezőnyjáték folyt, egyik kapusnak sem kellett védenie. Ezt a helyzetet törte meg az első emberelőny, amelyet a Jegesmedvék kaptak. Ezt azonban nem tudták kihasználni, bár Vas lövése a kapuvason csattant. Teljes létszámban ismét nagy iramú játékot produkáltat a csapatok, és ekkor már kisebb helyzeteket is láthattunk. A játékrész derekán a MAC diktálta a tempót, többet támadtak, és Adorjánnak jóval több munkája volt. A 11. percben fokozhatták a nyomást a vendégek, mert emberelőnybe kerültek, de ők is csak egy veszélyes lehetőségig jutottak. Rögtön ezután ismét a miskolciak tehettek próbát a speciális játékukkal, de ezúttal sem volt ebben átütő erő. Kicsit visszaesett az iram, és ismét többet pattogott a korong a pálya belső részein. Az utolsó percekben újra a vendégek töltöttek több időt a támadó harmadban, de Adorján megakadályozta, hogy ezt góllá konvertálják.

A második harmad első perceiben futószalagon jöttek a helyzetek, az egyik oldalon Brown és Dansereau, a másikon Sakaris és Magosi puskázott el egyet-egyet. Fokozták a tempót a felek, ettől élvezetesebb lett a meccs, kevesebb az üresjárat. A játékosok nagyon önfeláldozóan vetették magukat a küzdelembe, így nagyon sok blokkot, bevetődést láthattunk. Mindkét csapatban benne volt gólt, ám a kapusok parádéztak. A 29. percben megszerezte a vezetést a vendégek. Klempa a saját harmadában lopta le a korongot ellenfele botjáról, 2 az 1 ellen vihették azt Dansereauval, de nem passzolt, inkább kilőtte a hosszú felső sarkot (0-1). Gyorsan jött a válasz, bő egy perc múlva Kulmala a palánk mellől lopta befelé a távolságot, majd a rövid sarokba lőtt (1-1). A 32. percben Miskolczi lövése a felső vasról vágódott ki. Rögtön ezután újra a Jegesmedvék játszhattak előnyben, de Bálizs hatalmas védésekkel adott tartást csapatának. A 36. percben emberhátrányban szerzett vezetést a címvédő: egy kontra végén Magosi közeli lövése átcsorgott Bálizson, majd a gólvonalon (2-1). Az utolsó két percben a MAC játszhatott előnyben, de hiába voltak nagy helyzeteik, Adorján mindent védett.

A harmadik játékrészből fél perc telt el, amikor Galanisz szólóban léphetett ki, de Bálizs bravúrosan védett. Hatalmas tempójú ide-oda játék alakult ki, a kapusok egy pillanatra sem pihenhettek, folyamatosan akadt dolguk. Éppen emiatt izgalmakban nem volt hiány, nehéz lett volna megjósolni, mi lesz a vége. A MAC nagyobb sebességbe kapcsolt, növelték a lövésszámot, és a forgalmat a miskolci kapu előtt. A Jegesmedvék felvették a fordulatszámot, így az ő támadásaikban is benne volt a veszély. Az idő előre haladtával fölényt harcoltak ki a vendégek, de hiába lőttek szinte minden szögből, Adorjánon nem találták a fogást. Az 57. percben Bodó harcolta be magát a kapu elé, de lövését bravúrosan védte Adorján. Az utolsó percben még emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék, ennek ellenére Bálizs lement, Majoross Gergely pedig időt kért. A mérkőzés sorsa végérvényesen 17 másodperccel a vége előtt dőlt el, amikor Galanisz üres kapus gólt lőtt (3-1). A találat után a játékvezetők három budapesti játékost állítottak ki, és kettős előnyben két másodperccel a vége előtt Sakaris is betalált (4-1).

Az Erste Liga döntőjének négy nyert mérkőzésig tartó állása 3-1 a MAC javára, a párharc szombaton, a Tüskecsarnokban folytatódik.

mismac-180327

Fotó: Tóth Balázs

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Az első harmad volt a legszorosabb, a másodikban azonban fel tudtuk gyorsítani a játékunkat, és onnantól volt jó a meccsünk. Nagyon szoros mérkőzés volt, apróságok döntöttek, jó volt az emberelőnyös játékunk, és ezt a magunk javára tudtuk fordítani. Most a következő feladatunk a szombati budapesti mérkőzés megnyerése.”

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): ”Jó playoff-meccs volt, magas színvonalú, igazi parázs csata. A döntő négy mérkőzéséből ezen volt a legnagyobb a dominanciánk. A mérkőzés előtt egy győzelemre voltunk a bajnoki címtől, és egyre vagyunk most is. Sokat nem kell változtatnunk szombatig, talán csak kisebb finomításra lesz szükség, ezt majd az elemzések után kidolgozzuk.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 2018. márc. 28., szerda.
Adorján: 97,4% (Kiss)
K
Bálizs: 91,2% (#2465)
Rusk, Leppanen, Galanisz, Miskolczi, Magosi
1
#4914, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
Rantanen, Láda, Pavuk, Sakaris, Kulmala
2
Pozsgai, #3879, #693, Terbócs, #5133
Joe, Vojtkó, Hajós, Vas, Tóth A.
3
Garát, Vokla, Orban, Nagy, Bodó
Köllő, Albert, Ritó, Berta, Tóth G.
4
Majoross, #4629, #4048, #3579, #2474
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:52 MÚB Klempa
1-1 30:17 MIS Kulmala Hajós
2-1 35:52 MIS Magosi Galanisz Rantanen
3-1 59:43 MIS EN Galanisz
4-1 59:58 MIS PP2 Sakaris Pavuk
34 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 28

Az Erste Liga-döntő 4. mérkőzése képekben

   

A szerdai Jegesmedvék–MAC összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum