Első győzelmére hajt a DVTK Jegesmedvék

   

Először lépnek Miskolcon pályára a csapatok az idei döntőben, a mérkőzés kulcsfontosságú lehet a továbbiakra nézvést.

Az első két mérkőzést behúzta a MAC Budapest csapata és ezzel viszonylag kényelmes helyzetet teremtett magának. Persze a döntő a legkevésbé sem a kényelemről szól, de már az is fontos pszichológiai előny lehet, hogy nincs azonnali győzelmi kényszer nyomása a csapaton. Ugyanez nem mondható el a házigazda Jegesmedvékről, akik számára az egyetlen elfogadható eredmény a győzelem, hiszen 0-3-ról visszakapaszkodni, ráadásul budapesti pályaelőnnyel, szinte reménytelen feladatnak látszik.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az eddigi két mérkőzés is bőségesen szolgáltat tanulságokat. Egyelőre az látszik, hogy a MAC inkább játszik playoffhokit, mint a Miskolc. Ez jelentős változás az eddigi évekhez képest, amikor ez minden esetben fordítva történt. Mindkét meccsen volt olyan nagyon rövid periódus, amikor meg tudta szórni ellenfelét. Pénteken az első harmad végén 36 másodpercen belül szereztek kettőt, szombaton a meccs felénél nem egészen négy perc alatt vették át a vezetést, semmissé téve a vendégek addigi kétgólos előnyét. Ezen felül a MAC sokkal jobb a fizikai játékban is, akár a saját kapuja előtt, akár a palánk melletti piszkos területeken. Külön érdemes figyelni Jesse Dudas és Peter Sakaris párharcát, amelyet eddig egyértelműen a hátvéd nyert meg.

A villámléptű szélső, aki Vas János mögött a csapat második legponterősebb játékosa volt az alapszakaszban, az egész rájátszás során nem találja a játékát, 11 meccsen ugyan 9 pontot szerzett, de az elődöntő öt meccséből négy alkalommal maradt pont nélkül és a döntő eddigi két meccsén is sikerrel vették le a pályáról. Vas János ugyanilyen fontos láncszeme a Jegesmedvék gépezetének, az egyenes kieséses szakasz hét meccsén azonban ő is csak három pontra volt képes. De legalább már a második meccsen villant, Galanisz Nikandrosz első találatát ő készítette elő, igazi playmaker megmozdulások után. Ehhez jön még Magosi Bálint eltiltása, ami a második meccsre láthatóan visszavetette a miskolci támadósorok gördülékenységét. A magyar válogatott csatára a tavalyi szezon után megígérte, hogy idén megpróbál hidegebb fejjel játszani, ez azonban eddig nem sikerült, már az elődöntőben is eltiltották, akárcsak a finálé első mérkőzésén. A csapatból eddig gyakorlatilag Galanisz hozza azt, amit tud, a két meccsen szerzett három gólja önmagáért beszél.

MIS-MAC_201802xx-900

fotó: DVTK.eu

A túloldalon két győzelem után nem lehet rosszat mondani a csapatra, az első meccsen olyan fiatal magyar játékosok, mint Garát Zsombor, Nagy Krisztián vagy Terbócs István lőttek fontos gólokat, a másodikon Somogyi Balázs egy duplával jelezte, hogy az elődöntő után a döntőn is kirobbanó formában játszik. A légiósok közül Jared Brown és Tomás Klempa termeli a pontokat, Mathias Mansson négy pontja pedig azt az extrateljesítményt jelenti a csapat számára, amelyre a szezonnak ebben a szakaszában égetően nagy szükség van. A svéd csatár a Csíkszereda ellen egy pontot szerzett, a döntő első két meccse után máris négy pontja van.

Összességében a DVTK Jegesmedvék állnak a nehezebb feladat előtt, nekik kell többet változtatniuk, visszahozva azt a játékot, amit a szezon során a nemzetközi mezőnyben megcsodálhattunk tőlük. Mindezt egyik legjobbjuk, Magosi Bálint nélkül kell elérniük. Nagy kérdés, hogy a hazai pálya ebben mekkora segítségükre lesz, tudnak-e annyi pluszt teremteni, amellyel lazítani tudnak az első két meccs után kialakult szorult helyzetükön. A MAC Budapest ehhez képest eddig jó ritmusban és nagyon kellemetlen felfogásban játszik, ezt kell átmenteniük a borsodi megyeszékhelyre is. Ha ez sikerül, akkor ez a párharc akár sokkal rövidebb is lehet, mint azt eredetileg gondoltuk.

DVTK Jegesmedvék–MAC 2-3

   

Ismét hihetetlenül izgalmas, és a korábbiaknál is szorosabb meccset hozott a döntő harmadik találkozója. A MAC behúzta ezt is, így most négy meccslabdája van a bajnoki címhez.

Az Erste Liga döntőjének első miskolci mérkőzésén villámrajtot vettek a Jegesmedvék: 33 másodperc elteltével Galanisz maradt egyedül a vendégkapu előtt a Vastól kapott kitűnő átadással, és zavartalanul kilőtte a rövid sarkot (1-0). Két perc múlva Somogyi kerülte meg a miskolci kaput, ám már nem tudta behúzni a korongot, az Adorján kezében landolt. Nagy tempót diktáltak a felek, ennek köszönhetően élvezetes, izgalmas játék alakult ki a jégen, mindkét oldalon helyzetekkel. A hazaiak átvették az irányítást, és enyhe fölényt is ki tudtak alakítani pár percre. Ezt követően kijött a szorításból a MAC, és kiegyenlítettebb lett a játék. A 10. percben óriási miskolci helyzet maradt ki: az egyik vendégvédő elhagyta a kapuja előtt a korongot, Kulmala nem passzolt a társának hanem lőtt, de fejbe találta Bálizst. A 12. percben egyenlítettek a fővárosiak: Dansereau két gyönyörű csellel játszotta magát tisztára, Klempához passzolt, aki oldalról, a bedobó pontról nagyon kilőtte a hosszú felső sarkot (1-1). A csapatok nem fékeztek, továbbra is a nyílt sisakos támadójátékot erőltették, így a kapusoknak bőven akadt dolguk, de azt jól látták el. Két perccel a vége előtt az idei rájátszás egyik legnagyobb góljával fordítottak a vendégek: Bodó az alapvonal mögül adott középre, Garát pedig óriási kapáslövést ragasztott a miskolci kapuba (1-2). Már csak húsz másodperc volt hátra, amikor Vas kapta üresen a korongot nem messze a vendégketrectől, egyből kapura tette azt, de pár centit tévedett.

A második harmadból csak tíz másodperc telt el, amikor Adorjánnak már védenie kellett Dansereau lövését. Pontosan egy perc múlva újabb szépségdíjas góllal növelte előnyét a MAC: Orban passzolt a kapunak háttal álló Bodónak, aki remek mozdulattal cselezte be magát középre, és ezzel el is húzta a korongot Adorján mellett, így már csak az üres hálóba kellett emelnie (1-3). A 25. percben kapta első emberelőnyét a Miskolc, ami egy perc múlva kettős fórrá változott, de ebből csak a szimplát sikerült kihasználni. Gyorsan vitték be a korongot a támadó harmadba a hazaiak, szép figurával kipasszolták a hátul maradt két védőt, és végül Galanisz az üres kapuba lőtt (3-2). Folytatódott a rohanás, mindkét kapu folyamatosan veszélyben volt, de a kapusok állták a sarat. A 29. percben újabb emberelőnyt kaptak a hazaiak, de ebben a két percben nem tudtak igazán veszélyes helyzetet teremteni. Teljes létszámban sokkal izgalmasabb volt a meccs, és több a helyzet. A 34. percben egy miskolci középre adás Bálizs korcsolyájáról a kapuvasra, majd onnan kipattant. A MAC először a 36. percben próbálhatta ki speciális játékát, de Adorján minden próbálkozást védett.

A harmadik játékrész áthúzódó miskolci előnnyel kezdődött, de Bálizs két nagy védéssel tartotta csapatát. A következő perceket megnyomták a Jegesmedvék, ám csak a helyzetek kidolgozásig jutottak. Ahogy kijöttek a nyomás alól a vendégek, rögtön két nagy helyzetük is akadt, de Adorján a helyén volt. Mindkét csapat leegyszerűsítette játékát, igyekeztek kerülni minden kockázatos megoldást, de ez szerencsére nem volt hatással az izgalomfaktorra. A 48. percben jött az újabb miskolci előny, eredmény nélkül. Hatalmas küzdelem folyt a jégen, minden egyes korongért megharcoltak a játékosok, és ekkor a hazaiaknak volt több lehetősége. A Jegesmedvék lendületét egy emberhátrány törte meg a 56. percben, amelyben ezúttal Adorján tartotta meccsben csapatát. Az utolsó három perc hihetetlen izgalmakat hozott, mindkét kapus bravúros védéseket mutatott be. Bő egy perccel a vége előtt Mikael Tisell időt kért, majd nem sokkal később kapusát is levitte. Az utolsó fél percben négyszer is tilosra ütötték a korongot a vendégek, de nem sikerült az üres kapuba lőni, ám végül ezt nem bánták, hiszen letelt az időt, és megnyerték a döntő harmadik meccsét is.

Az Erste Liga döntőjének négy nyert mérkőzésig tartó állása 3–0 a MAC javára.

mismac-18

Fotó: Tóth Balázs

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”A döntő pillanatokban hibáztunk, amit az ellenfél kihasznált. Természetesen nem adjuk fel, szerdán is mindent megteszünk majd a győzelemért.”

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): ”A kezdés nem sikerült jól, egy egyéni hibából gyorsan gólt kaptunk. Hat perc után jött egy fordulópont, és onnan jobban kontrolláltuk a meccset. Ekkor már sokkal tudatosabban játszottunk, a kulcspillanatokból pedig mi jöttünk ki jobban, a góljainkat is jó pillanatokban lőttük. A végén korán kezdtünk óvatosan játszani, de végül sikerült behúznunk ezt a rendkívül fontos mérkőzést.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1890 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Soltész, Váczi.
Adorján: 92,9% (Kiss)
K
Bálizs: 94,7% (#2465)
Rusk, Leppanen, Galanisz, Vas, Miskolczi
1
#4914, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
Rantanen, Láda, Pavuk, Sakaris, Kulmala
2
Pozsgai, #3879, #693, Terbócs, #5133
Joe, Vojtkó, Hajós, Ritó, Tóth A.
3
Garát, Vokla, Orban, Nagy, Bodó
Bernáth, Albert, Köllő, Berta, Tóth G.
4
#4048, #3579
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:33 MIS Galanisz Vas
1-1 11:14 MÚB Klempa Dansereau Brown
1-2 17:37 MÚB Garát Bodó
1-3 21:08 MÚB Bodó Orban
2-3 26:31 MIS PP Galanisz Hajós Leppanen
38 Kapura lövések száma 42
8 Kiállításpercek 10

A Jegesmedvék–MAC képekben

   

A keddi Jegesmedvék–MAC góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum