Bajban a Progym, többet nem hibázhat

 

A bajnoki bronzérem kapujában a Steaua.

A román bajnoki bronzcsata második mérkőzésén 6 perc elteltével szerzett vezetést a hétfői rajt után hátrányba került Progym. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, Janisevszkij szinte postafordultával egyenlített. Ráadásul ezúttal a mezőnyfölényt sem sikerült kiharcolni, aktívabb volt a katonacsapat ebben a 20 percben, így azt sem lehet mondani, hogy nem volt megérdemelt a második góljuk, amelyet a 20. perc közepén Constantin szerzett. És hogy teljes legyen a gyergyóiak kínja, arról a második harmad eseményei gondoskodtak. Bár a Boriszenko-Novak edzőpáros által vezetett Progym átvette a kezdeményezést, a gólokat továbbra is a Steaua lőtte. Szám szerint hármat, sorrendben Limanszkij kétszer, majd Timaru révén. Ezzel már 5-1 volt a bakák javára. Bucenko 40. percben ütött gólja így éppen csak arra volt jó,hogy felcsillantsa a reményt a gyergyóiak előtt. Az utolsó 20 percben rábortotta a pályát is a Steauára a Progym, 25-6-ra nyerték a kapura lövéseket, ha hinni lehet a statisztikának, azonban a gólokon testvériesen megosztoztak a felek. A Progym is kettőt lőtt, akár a Steaua, Novak duplájára Constantin újabb két gólja volt a válasz. Végeredményben 7-4-re nyert a Steaua, és már 2-0-ra vezet a három nyert meccsig tartó csatában. Kutya kemény feladat előtt állnak a gyergyóiak, ha érmet szeretnének nyerni. Óriási javulásra lesz ehhez szükségük, úgy nem lehet nyerni, ha nagyjából minden negyedik Steaua-lövésből gól lesz.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum