25 csapatos lesz a következő KHL-szezon

 

A jelenlegi idény együttesei közül a Jugrát és a Ladát nem láthatjuk 2018 őszétől.

Szerdán több fontos döntést is hozott a KHL igazgatósága a 2018/19-es szezonnal kapcsolatban. Korábban úgy tervezték, a következő idényben már nem 27, hanem 24 csapat szerepel majd. Végül nem 3, hanem 2 csapat esett áldozatul a szűkítésnek: a liga által a gazdasági és sportmutatók alapján készített lista utolsó két helyezettje, a Lada és a Jugra került kizárásra a bajnokságból. A 25. helyen a Szeversztal található, viszont a cserepoveciek idén bejutottak a rájátszásba, így sportszempontból indokolatlan lett volna a távozásuk. Mindemellett azért meglepő, hogy a csődeljárás alatt lévő Admiral ott lehet a következő idényben. Ebből adódóan át kell szervezniük a csoportokat, ugyanis a Lada és a Jugra is a Harlamov-divízióból esik ki.

A rájátszás formátumának megújítását is fontolóra veszik: jelenleg külön csatáznak a két főcsoport csapatai, ennek megreformálásaként az orosz juniorliga, az MHL mintájára átgondolják a keresztben játszás ? tehát a nyugati első játszana a keleti nyolcadikkal, a nyugati második a keleti hetedikkel stb. ? lehetőségét.

A 2019 All Star-gála időpontjait és helyszíneit nyilvánosságra hozták: a női liga, a ZSHL legjobbjai január 12-én, a juniorok 13-án játszanak a Nyeftyehimik otthonában, Nyizsnyekamszkban, míg a KHL-gálát a másik tatár városban, Kazanyban tartják.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum