Kopitar négyet lőtt a Coloradónak

 

Los Angeles-i játékos negyed évszázada nem szerzett 4 gólt. McDavid négy pontot tett a közösbe, eldőlt, hogy a Detroit és az Ottawa nem lesz ott a playoffban.

Fordulatos meccsen verte a Carolina az Arizonát. Az 5-5-ös állásig kétszer-kétszer vezetett a Hurricanes és kétszer a Coyotes, úgy nézett ki, a rendes játékidő végéig nem is változik az eredmény. Az utolsó előtti percben azonban érkezett Jeff Skinner, aki megszerezte a győztes gólt a hazaiaknak. A vendégeknél az újonc Clayton Keller ismét betalált, a szezonban már 21 gólnál jár, amivel éppen csak elmarad Peter Mueller klubcsúcsától (22).

Vízilabdaeredmény született Brooklynban, ahol a Lightning 13 gólos meccsen verte az Islanderst. A Bolts jól kezdett, a találkozó első öt góljából négyet szerzett. Az Islanders a második harmad elején két perc alatt ütött két góllal ismét nyílttá tette a meccset, de a játékrész második felében a Tampa ismét berámolt hármat, így 7-3-as állással mehettek pihenni a csapatok. A harmadik harmad elején a az Islanders váratlanul feltámadt és az ötödik percig ütött hármat, amivel is nyílttá tette a meccset, de az egyenlítő találatot nem tudta megszerezni. A Tampa idénybeli 51. győzelmét szerezte, ami új franchise-rekord.

Fontos két pontot szerzett a Philadelphia a szezont néhány hete feladó Rangers ellen. A szoros mérkőzésen amelyen a Flyers végig vezetett Travis Konecny duplázott, Claude Giroux pedig három gólpasszt adott. A Philly kapitánya már 64 előkészítésnél jár, amivel megelőzte az eddigi listavezető Blake Wheelert (62).

claude giroux

A Columbus kapott gól nélkül verte a Floridát és ezzel egymás után a tizedik sikerét jegyezte. A Jackets a második harmad elején döntötte el a két pont sorsát, amikor öt perc alatt háromszor mattolta a Panthers védelmét. A Columbus kapujában Szergej Bobrovszkij 33 lövést védett és ebben a szezonban ötödször maradt hibátlan.

Egyetlen gól döntötte el a Detroit?Washington csatát a fővárosiak javára. A harmadik harmad első felében Jakub Vrána és Brett Connolly ugrott ki kettő a senki ellen és végül utóbbi játékos emelt a felső sarokba. A Capitals kapujában Philipp Grubauer 39 védéssel ért el shutoutot, de ami fontosabb, hogy a Detroit egymás után a második szezonjában marad le a rájátszásról, amire legutóbb 1982-ben és 1983-ban volt példa.

A két gólt szerző és a kettőt előkészítő Connor McDavidnek köszönhetően simán nyert az Edmonton az Ottawa ellen. A kanadai fővárosban a harmadik harmad elején dőlt el a mérkőzés, amikor 2-1-es vendégvezetésnél az Oilers másfél perc alatt három gólt szerzett. A vereséggel eldőlt, hogy a tavaly konferenciadöntőt játszó Ottawa ebben a szezonban biztosan nem lesz a playoff résztvevője.

A Torontóba visszatért a tíz mérkőzést kihagyó Auston Matthews, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Leafs könnyedén nyerjen az NHL-listavezető Nashville otthonában. A Leafs 1-1 után állva hagyta ellenfelét és bő nyolc perc alatt négyszer köszönt be. A vendégeknél a visszatérő Matthews egy gólt lőtt, Morgan Rielly pedig három találatot készített elő.

Chicagóban a Hawks?Canucks meccsen ugyanaz volt a forgatókönyv, mint Nashville-ben. 1-1 után a Cancuks négy gólt lőtt, amivel el is döntötte a meccset. A hét vereség után ismét nyerő Vancouverben öt játékos is két pontot szerzett, de a legjobb a 750. mérkőzését játszó és két gólt szerző Alexander Edler lett.

A négy gólt szerző Anze Kopitar vezetésével a Kings saját közönsége előtt, Denverben ütötte ki a Coloradót. Pedig nem úgy indult a meccs, hogy a vendégek hengerelni fognak, az Avs ugyanis a negyedik percben megszerezte a vezetést. Ezután azonban teljesen megváltozott a játék képe, Quick lehúzta a rolót, a Los Angeles pedig hetet rámolt be, amiből a szlovén kapitány négyet vállalt magára. A Kingsben legutóbb a legendás Luc Robitaille ütött négyet még 1993. november 25-én, amikor a Kings 8-6-ra kapott ki Quebecben. As melhores probabilidades de aposta no escritório de uma casa de apostas betwinner portugal

Malcolm Subban mentett pontot a Vegasnak San Joséban, amivel a Knights megszerezte a 100. pontját a szezonban. A Sharks hiába játszott elképesztő fölényben és nyerte a lőpárbajt 44:25-re csak a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést. A győztes gólt végül Logan Couture ütötte a ráadás 39. másodpercében.

NHL, 2018. március 22.

NY Islanders?Tampa Bay 6-7
G.: Pulock (2), Beauvillier (2), Lee (2) ill. Miller (2), Cirelli, Johnson, Hedman, Point, Szergacsov

Philadelphia?NY Rangers 4-3
G.: Konecny (2), Vorácek, Lindblom ill. Fast (2), Zibanejad

Carolina?Arizona 6-5
G.: Zikov (2), Skinner (2), Di Giuseppe, Teravainen ill. Goligoski (2), Keller, Archibald, Couins

Columbus?Florida 4-0
G.: Atkinson, Milano, Jones, Vanek ill. ?

Ottawa?Edmonton 2-6
G.: Duchene, Chlapik ill. Caggiula (2), McDavid (2), Nugent-Hopkins, Rattie

Detroit?Washington 0-1
G.: ? ill. Connolly

Nashville?Toronto 2-5
G.: Arvidsson, Hartnell ill. van Riemsdyk, Matthews, Nylander, Marner, Gardiner

Chicago?Vancouver 2-5
G.: Schmaltz, Highmore ill. Edler (2), H. Sedin, Horvat, Sutter

Colorado?Los Angeles 1-7
G.: Rantanen ill. Kopitar (4), Rieder (2), Muzzin

San Jose?Las Vegas 2-1 h.
G.: Burns, Couture ill. Tatar

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum