A Boston bejutott a rájátszásba

 

A Montreal ellenben nem lesz ott, akárcsak az Edmonton. Keller franchise-rekordot döntött, Crosby 700. gólpasszát adta.

Alsóházi csatát nyert az Arizona Buffalóban. A mérkőzést az emberelőnyös játék és a franchise-rekordot megdöntő Clayton Keller döntötte el. A Sabres négy létszámfölényes helyzetet puskázott el, a Coyotes ellenben háromból kettőt gólra váltott, ami döntőnek bizonyult. Keller, aki a 2016-os draft első körös választottja volt, két gólpasszt adott és így ebben a szezonban már 55 pontnál jár, amivel megdöntötte Peter Mueller újoncokra vonatkozó klubcsúcsát.

keller

A Montreal kikapott Pittsburghben, amivel eldőlt, a rekordbajnok biztosan nem lesz ott a rájátszásban. A mérkőzésen hullámzó teljesítményt nyújtottak a csapatok, az első két gólt a Penguins lőtte, majd hármat a Canadiens, amire szintén hárommal válaszolt a címvédő. A találkozó legjobbja a csodagólt szerző és a 700. gólpasszát kiosztó Sidney Crosby lett.

A Boston hosszabbításos vereséget szenvedett St. Louisban, ennek ellenére a megszerzett egy ponttal biztosította a részvételét a playoffban. A vendégek megérdemlik a dicséretet a pontszerzésért, hiszen hét alapemberük (Patrice Bergeron, Charlie McAvoy, Zdeno Chára, Jake DeBrusk, David Backes, Torey Krug, Rick Nash) nélkül szereztek pontot. A Boston az ismét eredményes Ryan Donato góljával jutott vezetéshez az első harmad közepén, amit egészen az 50. percig őrzött. A Blues részéről ekkor Jaden Schwartz egyenlített, aki a hosszabbításban is főszereplő volt, győztes gólt lőtt a 30. másodpercben. A Boston a pontszerzésével 22. alkalommal érte el a 100 pontos határt, ez NHL-rekord.

A Calgary hazai jégen gólt sem tudott ütni az Anaheimnek, ezzel igen nehéz helyzetbe kerül a rájátszásért folytatott harcban. A Ducks simán hozta el a pontokat a kanadai városból a John Gibson, Francois Beauchemin kettősnek köszönhetően. A kapus 29 lövést védett és ebben a szezonban negyedszer maradt érintetlen a kapuja, míg a bekk egy gólt lőtt és egyet előkészített.

NHL, 2018. március 21.

Buffalo?Arizona 1-4
G.: Nolan ill. Strome, Stepan, Pánik, Domi

Pittsburgh?Montreal 5-3
G.: Malkin, Hörnqvist, Crosby, Brassard, Guentzel ill. Drouin, Scherbak, de la Rose

St. Louis?Boston 2-1 h.
G.: Schwartz (2) ill. Donato

Calgary?Anaheim 0-4
G.: ? ill. Cogliano, Kase, Lindholm, Beauchemin

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum