Söpréssel elődöntős a Nitra

 

Az Érsekújvár nem tudta megállítani az alapszakasz győztesét. A másik ágon egyenlített a Zvolen.

Az Extraliga negyeddöntőkből először a Nitra jutott a legjobb négy közé. A Zobor alji csapat Az Érsekújvár elleni negyedik negyeddöntőn a 13. percben hátrányba került ugyan, de 25 játékperccel később már vezetett. Pedig a játék képe ezzel pont ellentétes volt, az első 0 percben a Nitra sokkal aktívabb volt, az utána következő 40 percben viszont az Újvár kísérletezett többet, mégis csak bő 20 percen át tudta őrizni az előnyét. Ekkor azonban 4 perc alatt két gólt kapott. A harmadik 20 percben hiába próbált egyenlíteni a Zámky, meddő volt a támadójátéka, amikor pedig az utolsó percben Baros kapus lejött a jégről 8 másodpercen belül érkezett a kegyelemdöfés. A Nitra 3-1-re nyert és söpréssel jutott az elődöntőbe.

A másik párban a Zvolen Zsolnán vette vissza az első meccsen elvesztett pályaelőnyét. Nem vacakoltak sokat, a 48. másodpercben már vezettek is, és az első szünetre már négygólos előnnyel mehettek pihenni. A maradék 40 perc formalitás volt, amelyet 2-2-vel hoztak le a felek, de nem unatkozhatott a közönség, volt büntető, nagybüntetés és végleges fegyelmi is. A 6-2-es győzelem azt jelenti, hogy ismét a Zvolené a pályaelőny ebben a párharcban.

Az osztályozón a Michalovce megszerezte első pontjait, méghozzá a Liptovsky Mikulás ellen. Izgalmas meccsen büntetők döntöttek, végül 4-3-ra a Michalovce nyert.

A nap másik meccse kevesebb izgalmat tartogatott, a Detva 6-1-re győzött a Skalica ellen.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum