Nem jutott negyeddöntőbe a svéd címvédő

 

Stephan Lundh klubja, a HV71 a Linköping ellen búcsúzott a rájátszás első körében.

Vasárnap és hétfőn lejátszották az SHL negyeddöntőinek első mérkőzéseit. A legjobb 8 közé nem jutott el a címvédő HV71, miután a Stephan Lundhot segédedzőként a soraiban tudó együttes csak az alapszakasz 8. helyén végzett, a Linköping pedig 2-0-s összesítéssel búcsúztatta a rájátszás első körében. A másik ágon is az esélytelenebb klub lépett tovább: a 2010 és 2016 között mindig negyeddöntős Lulea sorozatban másodszor is kikapott 2-0-ra a legjobb 8 közé jutásért zajló csatában, tavaly a Malmö, idén a Brynas állította meg a korábbi BL-győztes együttest.

Az alapszakasz pontkirálya a Vaxjö Lakers csatára, Elias Pettersson lett 56 ponttal, a legtöbb gólt a Frölunda szélsője, Victor Olofsson lőtte, a göteborgi játékos 27-szer talált be az ellenfelek kapujába. A legtöbb gólpasszt Ryan Lasch, az amerikai jégkorongozó 40-szer szolgálta ki társait. A kapusok közül Adam Reideborn kiemelkedett: a Djurgarden 26 éves kapusa a 93,7%-os védési hatékonyságával és az 1,58-as kapott gólátlagával nagyban hozzájárult a stockholmiak 2. helyezéséhez.

SHL, rájátszás, 2018

Első kör
Lulea (7.)?Brynas (10.) 1-2
2-3 2-1 2-4
HV71 (8.)?Linköping (9.) 0-2
1-3 2-3
Negyeddöntők
Vaxjö (1.)?Brynas (10.) 1-0
4-1 03.20 03.22 03.24 03.26 03.28 03.30
Djurgarden (2.)?Linköping (9.) 1-0
6-1 03.20 03.22 03.24 03.26 03.28 03.30
Frölunda (3.)?Malmö (6.) 0-1
1-2 03.21 03.23 03.25 03.27 03.29 03.31
Farjestad (4.)?Skelleftea (5.) 0-1
1-3 03.21 03.23 03.25 03.27 03.29 03.31
Elődöntők
???
04.02 04.04 04.06 04.08 04.10 04.12 04.14
???
04.03 04.05 04.07 04.09 04.11 04.13 04.15
Döntő
???
04.17 04.19 04.21 04.22 04.24 04.26 04.28

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum