2003 után újra érmes a Katowice

 

Kialakult a lengyel bajnokság döntőjének párosítása. Hosszú évek válsága után a GKS Katowice újra a dobogón végez majd.

A lengyel bajnokság alapszakaszában a 10 csapat 2 oda-vissza kört játszott egymással, és kétszer a lengyel juniorválogatott ellen is pályára lépett. A 38 forduló után Tychy, Katowice, Cracovia, Nowy Targ volt a sorrend az élen. E négy csapat mellett egyből a legjobb 8 közé jutott a Jastrzebie és az Oswiecim, míg a 7-10. helyen végzett csapatok Opole?Janow és Gdansk?polonia Bytom párosításban 2 győzelemig tartó párharcban megküzdöttek a maradék két kiadó helyért. Végül a hetedik helyezett Opole 2-1-gyel ment tovább a 10. Janow-val szemben, az alapszakasz 9. helyén végzett Bytom pedig két győzelemmel búcsúztatta a Gdanskot, tehát előrerukkolt a végső ranglistán.

A Bytomiaknak eddig tartott a jó világ, a negyeddöntőben ugyanis a Tychy 4-0-val söpörte ki őket. A GKS Katowiccének sem okozott különösebb gondot az Orlik Opole, itt is söprés lett a vége, érdekes, hogy a négy győzelemből háromszor is 5-0 lett az eredmény. Nem volt ilyen sima a Cracovia útja a legjobb négybe az Unia Oswiecim ellen. végül a krakkóiak hatmeccses csatában mentek tovább. A Nowy Targ még jobban megszenvedett a Jastrzebie ellen, a hetedik mérkőzésen büntetőkig húzták a felek, amelyeken végül a Nowy Targ bizonyult jobbnak és ezzel az elődöntőbe jutott.

Az elődöntők a vártnál kisebb küzdelmet hoztak. A Tychy a Nowy Targ, a Katowice pedig a Cracovia ellen nyert 4-1-re, érdekesség, hogy mindkét vesztes fél a párharc harmadik meccsét tudta behúzni. Ezzel az is eldőlt, hogy a Katowice biztosan a dobogón végez, erre 2003 óta nem volt példa. Abban az évben játszott utoljára döntőt a GKS, bajnoki címet pedig legutóbb 1970-ben szereztek. Az elmúlt évtized leginkább a vegetálásról szólt, sokáig a vert mezőnyben szerénykedtek, 2015-ben tökutolsók voltak, amit követően a 2015/16-os bajnokságban el sem indultak. 2016-ban tértek vissza, új alapokra helyezve a csapatot. Ekkor még csak a nyolcadik helyen végeztek, de a nyáron rengeteg igazolással megerősödtek, ennek az eredményét láthatjuk most.

A playoutban a Gdansk és a Janow csapott össze, a Gdansk összesítésben 4-1-re nyert, a Janow így kieshet a másodosztályba, ahonnan a másodosztály bajnoka, a Nesta Torun juthat fel.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum