Nyitrai és zsolnai előny a negyeddöntőben

 

A szlovák Extraliga negyeddöntőinek első napján a Zvolen máris elbukta pályaelőnyét.

3-2-re nyert Nyitrán az Érsekújvár vasárnap, és ezzel biztosította be helyét az Extraliga legjobb 8 csapata között. Akkor a Nitra már tabellaelsőként lépett jégre, számára mindegy volt az eredmény. Azúttal viszont a negyeddöntő első mérkőzésén találkozott egymással a két csapat, és hogy mennyire más műfaj ez, azt a nyitraiak hamar jelezték. Az 5. percben Mezei, a 8. percben Ruckay, a 9. percben Paulovic lőtt gólt, a meccs ezzel el is dőlt a Nitra javára. A 13.percben, Justin Kovács találatát követően lecserélték szegény Baros kapust, aki a 4 kapott gól mellett 5 lövést védett. Ez átmenetileg segített, a következő gólt csak a 26. percben lőtte a Nitra Kristof révén. A 39. percben Ruckay duplázott, a 49,-ben Blackwater találata után már 7-0 volt. Az 54. percben Varga Róbert szerezte az érsekújváriak becsületgólját, de ez sem maradt válasz nélkül, Slovák az 59. percben emberhátrányból állította be a 8-1-es végeredményt.

A másik ágon a Zvolen fogadta a Zilinát. A két csapat között 39 pont volt a különbség az alapszakasz zárásakor, de ez a meccsen nemigen látszott meg. A zsolnaiak jól sáfárkodtak a helyzeteikkel, a zólomiak pedig nem, így meglepetésre a vezetést is megszerző Zilina vitte be a győztes találatot is, végül 2-1-re nyert Stupka és Ondrus góljaival, amelyekre csak Sisovsky tudott válaszolni. Ezzel a Zilina elvette a Zvolen pályaelőnyét. Folytatás mindkét párban pénteken este.

NIT-NZA_20180315

fotó: dnes24.sk, Rastislav Búgel

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum