Nyakunkon az NHL hajrája

 

Számba vesszük, mely csapatoknak van esélyük odaérni a rájátszásra.

Hajrájához ért az NHL alapszakasza, a csapatok többségének 10-12 meccse van hátra a 82-ből. A keleti konferenciában a Tampa Bay áll az első helyen 100 ponttal, második a Boston 96-tal, harmadik a Toronto 91-gyel. Külön érdekesség, hogy mindhárom csapat az atlanti divízióból kerül ki. A Metropolitan csoportot a Washington vezeti 87 ponttal, a Pittsburghnek ugyanennyi van, de két meccset többet játszottak. Ha matematikailag még nem is, de az erőviszonyok, illetve a korábbi szezonok eredményeinek ismeretében, ők már gyakorlatilag biztos résztvevői a rájátszásnak. Mögöttük a Philadelphia és a Columbus következik a Metropolitan csoport harmadik helyén, illetve az első wild card pozícióban. A New Jersey Devils 80 pontja a második szabadkártyára elég. A konferenciában a Florida Panthers képes már csak meglepetést okozni, amely a Devilsnél két, a Flyersnél és a Blue Jacketsnél három meccsel játszott kevesebbet, miközben 77 pontja van, lemaradása tehát egy huszáros hajrával ledolgozható.

Nyugaton a helyzet bonyolultabb. A Nashville-nek 102, a Vegasnak 95, a Winnipegnek 94 pontja van. Mögöttük a Minnesota Wild és a San José Sharks következik 85 ponttal, a Los Angeles Kingsnek és a Colorado Avalanche-nek 84 pontja van, utóbbi már csak a wild card pozícióra elég. Jelen állás szerint a Dallas jut még a rájátszásba, de 83 pontja semmilyen szempontból nem nevezhető biztonságosnak, hiszen az Anaheimnek 82, a Calgary Flamesnek 80, a St. Louis Bluesnak 79 pontja van.

Összességében a Panthers menetelése a legnagyobb kérdés. A floridai csapat az All Star hétvége óta elképesztő formában van, 21 meccsből 17-et nyertek meg és semmi nem utal arra, hogy lassítanának. A Columbus az egész liga legfiatalabb csapata, nagy kérdés, meginognak-e a lehetőségek kapujában. A Devils a Panthersszel ellentétes ívet produkál, talán a vegasi 8-3-as győzelmük a mélypont végét jelenti a számukra. Nyugaton a Blues sorsolása még nehezebbé teszi a rájátszás elérését, Calgaryben az első sor mögött hiányzik az extra teljesítmény, míg a Ducksnál a sérülések jelentik a legnagyobb problémát, az egész szezont tekintve a ligában ők állnak a legrosszabbul ebben.

nhlplayoff1

Talán a rájátszás párosításairól is érdemes szót ejteni. A jelenlegi állás szerint a következő párosítások lehetnek az első körben:
Tampa Bay Lightning?New Jersey Devils
Washington Capitals?Columbus Blue Jackets
Boston Bruins?Toronto Maple Leafs
Pittsburgh Penguins?Philadelphia Flyers

Ebből a párosításból mindegyik nagyon erősnek néz ki, talán a Tampának lesz a legkönnyebb dolga a Devilsszel. A fővárosban az utóbbi idők formája adhat okot aggodalomra, az idei naptári évben a Caps gólkülönbsége negatív, az eddigi négy meccsből ugyan hármat megnyertek Ovecskinék, de csak hajszállal, miközben az utolsó alkalommal 5-1-re kikaptak. A Pensben Malkin, Crosby és Kessel január elseje óta magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, de a Flyers nem lesz számukra könnyű falat, ha tényleg őket kapják a végén. Bostonban Zdeno Chara nemrégiben megsérült, de ezt leszámítva bizakodva várhatják a rájátszást, míg a Toronto az átépítés közepén még nem jelent akkora fenyegetést, bár emlékezhetünk rá, hogy tavaly mire voltak képesek a Capitals ellen. Ha Auston Matthews visszatér, az új dimenziót jelenthet a számukra.

Nyugaton most így néz ki a rájátszás első köre:
Nashvillle Predators?Dallas Stars
Las Vegas Golden Knights?Colorado Avalanche
Winnipeg Jets?Minnesota Wild
San José Sharks?Los Angeles Kings

Itt a legnagyobb kérdőjelet a Las Vegas jelenti. A csapat három hatvan pont feletti játékosa közül Jonathan Marchessaultnak és William Karlssonnak összesn 12 meccses playoff-tapasztalata van, ami döntő lehet, hiszen a rájátszás külön műfaj. Természetes folyományaként annak, ahogy az egész során azt kérdezték a szakírók, hogy mikor pukkan ki a vegasi lufi, az őt kapó gyengébb csapat számára is jó esélyt jelent az újonc megjósolhatatlan teljesítménye. Például a Vay Ádámot is foglalkoztató Minnesota is aligha bánná, ha végül egy helyet visszacsúszna és a Jets helyett a Golden Knightsot kapná. A többi párharc szinte megjósolhatatlan, még a Nashville sem érezheti biztosan a kezében a második körös részvételt, akár a Dallas, akár egy bombaformában védő Jonathan Quickkel felálló Kings komoly gondot okozhat a számára.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum