Galló győztes gólpasszt adott

 

A Timra 1 győzelemre került az Allsvenskan megnyerésétől. Wehrs asszisztot jegyzett a Vienna Capitals ellen.

Kevin Wehrs és az Innsbruck nagy csatát vívott a Vienna Capitalsszel. Mindkét csapat 1-1 alkalommal vezetett a rendes játékidőben, így hosszabbításra került sor. A túlórából a bécsiek jöttek ki jobban, a tiroliak 3-2-es vereséget szenvedtek. Wehrs az első innsbrucki gólnál asszisztot jegyzett.

Galló Vilmosék Leksandban léptek jégre az Allsvenskan-finálé második mérkőzésén. Az összecsapás első felében nem született gól, aztán a középső játékrész második felében 2-szer is betalált a Timra, a második gólnál Galló gólpasszt adott. Sokáig úgy tűnt, 2-0-ra nyer a magyar csatár csapata, ám 5 másodperccel a vége előtt a hazaiak elrontották Haukeland shutoutját. A Timra 2-1-ra győzött, így 2-0-ra vezet a 3 győzelemig tartó párharcban.

A Karol Csányival felálló Nitra egy számára tét nélküli mérkőzésen fogadta a rájátszásért hajtó Nové Zámkyt. A motivált érsekújváriak hozták a kötelező sikerüket, 3-2-re nyertek a vendégek. Csányi közel 8 percet játszott, 1-szer lőtt kapura. Az alapszakaszgyőztes nyitraiak így pont az érsekújváriakkal negyeddöntőznek, a párharc március 15-én kezdődik.

Gőz Balázsék a Manchester Monarchs otthonában léptek jégre. A Norfolk kétszer is 2 góllal vezetett, mégis vereséget szenvedett, ugyanis a hazaiak hosszabbításra mentették a meccset, ahol 4-3-ra be is húzták azt. Gőz az 1. kapott gólnál a jégen volt.

Vay Ádám csereként ugrott be a Rapid Cityben. A magyar kapus 6-1-nél szállt be a harmadik harmad elején, 13 lövést kapott, mindegyiket védte. Kollégája, Christian Frey 22 lövésből kapott 6-ot, és mivel nem esett több gól, 6-1-re nyert a Colorado Eagles.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 10. (14) 42 5 4 9
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) ? 11 3 5 8
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL ? 4 0 1 1
HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 1. (10) 40 7 4 11
Justin Cseter Birmingham Bulls SPHL ? 5 0 2 2
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. (17) 38 9 9 18
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) ? 21 2 2 4
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 1. (14) 53 9 6 15
Gőz Balázs Roanoke Dawgs SPHL ? 10 0 1 1
Norfolk Admirals ECHL 11. (13.) 22 0 2 2
Hári Norbert Nidaros NOR-2. ? 4 1 5 6
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL 5. (10) 32 99 972 90,8%
Greenville Swamp Rabbits ECHL ? 3 9 81 90,0%
Horváth Bálint Rögle BK SHL (SWE-1.) 11. (14) 7 0 0 0
Izsák Róbert Furuset NOR-2. ? 9 4 3 7
Nagy Gergő Quad City Mallards ECHL 14. (14) 38 10 13 23
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) ? 10 1 4 5
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 11. (12) 52 11 31 42
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 6. (15) 57 8 23 31
Sofron István Wichita Thunder ECHL ? 25 4 8 12
Villach EBEL (AUT-1.) 11. (12) 16 5 3 8
Vay Ádám Iowa Wild AHL ? 2 10 66 86,8%
Rapid City Rush ECHL 13. (14) 30 97 928 90,5%
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL (AUT-1.) 5. (12) 56 4 11 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum