Gyerehokizni Ortenszkyék bejutottak az elődöntőbe

 

Utánpótlás-légióskörkép a nagyvilágból.

Véget ért a szezon a svájci Elite B-ben szereplő ZSC Lions számára. Révész Marcellékra a rájátszás elődöntőjében a Chur Capricorns várt, akik 3-0-s összesítéssel búcsúztatták a zürichieket. A Chur a második meccsen 4-1-re győzött a ZSC csarnokában, majd otthon 3-1-gyel lezárta a párharcot. Révész nem szerzett pontot. A magyar játékos idén az Elite A-ban 26 találkozón 8 pontot, az Elite B-ben 15 mérkőzésen 13 pontot lapátolt össze.

Az eggyel fiatalabb korosztálynál, a Novizen Elite-ben is megindult a rájátszás. Az alapszakasz ötödik ZSC Lions a negyedik Bernnel találkozott a negyeddöntőben, ám nem tudtak meccset fogni, a berniek 3-0-s összesítéssel jutottak tovább. A Zürich idegenben 4-1-re és 4-3-ra maradt alul, a kettő között hazai pályán is becsúszott egy 5-1-es zakó. Falus Ádámék számára tehát véget ért a szezon, a fiatal bekk 37 mérkőzésen lépett jégre, ezeken 7+3 pontot szerzett.

A másik magyaros csapat, a Biel azonban bejutott az elődöntőbe, miután 3-0-s összesítéssel kisöpörte a SCL Young Tigerst. Ortenszkyék otthon 6-4-re, idegenben 4-3-ra győztek, a harmadik összecsapást hosszabbításban húzták be 2-1-re. Ortenszky Tamás pontot nem szerzett, az elődöntőben a Genéve?Kloten párharc győztesével vívnak majd.

Közel egy hónap után játszott ismét meccset a WSHL-es Springfield Express. Az Express a Dallas Snipers otthonában lépett jégre, 9-3-ra, 8-2-re és 8-3-ra nyert. Szigeti Ákos mindhárom mérkőzésen szerepelt, az utolsón 1 gólt és 1 gólpasszt ért el. A Springfield már biztosan harmadik helyen fog végezni divíziójában.

Befejezte a WSHL-es idényét a Southern Oregon Spartans. Tóth Péter csapata a záró fordulóban a Seattle Totemshez látogatott, a vendéglátók pedig 4-3-as és 8-5-ös eredménnyel mind a 6 pontot otthon tartották. Tóth Péter a szezon folyamán 48-szor kapott lehetőséget a szakvezetéstől, összesen 7 pontot szerzett. A Spartans utolsó lett a 6 csapatos divíziójában.

Csupán egy pontot szerzett a hétvégén a finn Nuorten Mestisben szereplő Blues Espoo akadémiája. Nagy Zoltán csapata a Hokki otthonában 3-1-re, a Jokipojatnál hosszabbítást követően 4-3-ra maradt alul. Nagy ezúttal is feliratkozott az eredményjelzőre, a második mérkőzésen volt gólpasszos. Nagy csapata hatodik legeredményesebb játékosa a középszakaszban, 12 mérkőzésen 8 ponttal áll. 2 fordulóval a befejezés előtt a Blues a nyolcadik, még épp rájátszást érő helyre csúszott vissza.

A Nuorten SM-ligában a KalPa három meccs alatt 7 pontot szerzett. Míg a Pelicans otthonában büntetőkkel 4-3-ra alulmaradtak, az Assatet viszont 2-1-re, a Lukkót 7-3-ra verték, mindkettőt idegenben. Kreisz Brunó nem szerzett pontot, a KalPa az ötödik helyen áll.

December 9-e után játszott ismét meccset Sárdi Máté a szlovák ifjúsági ligában. A Dukla Trencín kétszer mérkőzött meg a Nitrával, idegenben 7-5-ös vereség lett a vége, hazai pályán viszont 5-1-es győzelmet arattak. Sárdi pontot nem szerzett, a Trencsén a felsőház második helyén végzett.

Két győzelemmel fejezte be az Augsburg a német DNL középszakaszát. A két magyart is foglalkoztató együttes a Bad Tölzöt fogadta, és 8-4-gyel, illetve 4-3-mal bizonyult jobbnak ellenfelénél. Péter Donát 3, Szűcs Ádám egy gólpasszal abszolválta a hétvégét. Az Augsburg a felsőház hatodik helyén végzett, az elődöntőbe nem jutott be.

Nem úgy, mint az Eisbaren Berlin, akik harmadik helyen zárták a középszakaszt. A fővárosiak a záró hétvégén nem szerepeltek jól, a Mannheimtől 3-2-re és 3-0-ra kaptak ki. Kánya Tamás játszott, pontot nem szerzett. Az elődöntőben a Kölnnel vív majd az egyik fél második győzelméig tartó párharcot a Berlin.

A svéd U20 Elit északi régiójának felsőházában a Boden 6-5-re legyőzte hazai környezetben az Örnsköldsviket, majd nem bírtak a Vannas-szel, büntetők után 5-4-es vereség lett a vége. Bugár Gábor a győztes meccsen gólpasszt adott, a Vannas ellen emberelőnyös gólt ütött, a rávezetések során belőtte a sajátját, így nem rajta múlott, hogy a Boden csak 1 ponttal gazdagodott azon a mérkőzésen. A Boden az ötödik helyen áll.

A svéd SuperElites Rögle 5-2-re győzött Malmőben, majd fordított pályaválasztással az ellenfél visszavágott, Rögle csarnokában már ők nyertek 3-2- re. Horváth Bálint játszott, pontot nem szerzett, a Rögle hatodik az alsóházban.

Két vereséggel kezdte az U20 divízió I rájátszását a Visby/Roma. Ellenfeleik, a Hanviken, amely oda-vissza párharcot követően jutott be a négyesbe, a Nyköping, ami a Visbyhez hasonlóan a felsőházból harcolta ki a kvalifikációt, illetve a Nynashamn, amely az U20 Elitből pottyant ide. A négyes oda-vissza körmérkőzéseket játszik egymással, amely után az első kettő jut fel az U20 Elitbe. A Visby a Hanivekennél 8-1-re, a Nynashamn ellen otthon 4-6-ra kapott ki. A második mérkőzésen Pákozdi Bálint két gólban serénykedett előkészítőként. A négyes minitabella utolsó helyén áll a Visby.

Véget ért Tóth Máté és csapata, a Junior Reignnek a szezonja. A Reign a CAHA (California Amateur Hockey Association) bajnokságban az AAA Major kategóriában harmadik lett, nem jutott be az országos döntőbe. Tóth 12 meccsen 10 pontot ért el. Az East Coast Elite League (ECEL) záró fordulójában négyből két meccset nyert a Reign, amely a csoport harmadik helyére volt elég. Tóth 15 ECEL-meccsen 4 pontot szerzett.

1995 és 1997 között született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Dobos Kristóf kapus West Sound Warriors (WSHL)
Erőss Zoltán csatár Curry College (NCAA III)
Gáspár Máté csatár Linz (AUT)
Herner Olivér hátvéd University of Maine (NCAA)
Kovács Mátyás csatár Hamburger SV (GER-4.)
Nagy Zoltán csatár Blues Akatemia U20 (FIN)
Szabad Kevin csatár Vienna Capitals (AUT)
Villás Bálint hátvéd New York Aviators (USPHL)

1999-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bugár Gábor hátvéd Boden (SWE)
Futó Máté hátvéd Seguin Huskies (GMHL)
Horváth Bálint csatár Rögle (SWE)
Kreisz Brúnó csatár KalPa (FIN)
Maros Botond kapus Vienna Capitals (AUT)
Pákozdi Bálint csatár Visby/Roma (SWE)
Simotics Ferenc hátvéd Sparta Praha (CZE)
Szigeti Ákos csatár Springfield Express (WSHL)
Tóth Balázs kapus Linz (AUT)
Tóth Péter hátvéd Southern Oregon Spartans (WSHL)

2000-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Farkas Márton csatár TuTo (FIN)
Galló Olivér kapus Vallentuna (SWE)
Péter Donát csatár Augsburg (GER)
Révész Marcell csatár Zürich Lions (SUI)
Seregély Máté hátvéd Ontario (HEOMAA)
Szeghalmi Kevin csatár Fresno Monsters (WSHL)
Szolga Bertalan csatár HJK (FIN)
Tóth András Máté csatár Reign (CAN)

2001-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Fajcsák Tamás csatár Flemingsberg (SWE)
Falus Ádám hátvéd Zürich Lions (SUI)
Halász Béni kapus Linz (AUT)
Kánya Tamás csatár Eisbären Berlin (GER)
Kozma Dávid csatár Karlskrona (SWE)
Kóczán János csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Kónya Krisztián csatár Linz (AUT)
Mesterházy Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Papp Kristóf csatár Madison Capitals (USHL)
Sárdi Máté csatár Dukla Trencín (SVK)
Simon János kapus Okanagan (AUT)
Szűcs Ádám csatár Augsburg (GER)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum