Becsületbeli ügy

   

Bár a rájátszásba jutás esélyei minimálisak, a Fehérvárnak saját magáért is meg kell próbálnia győzni a Graz otthonában.

A lehető legrosszabbul végződött a pénteki, Bolzano elleni mérkőzés a Fehérvár számára. Nem elég, hogy a Bolzano három pontot szerzett, még kétgólos győzelmet is aratott, így pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény is az olaszok számára kedvezne. Egyetlen esetben juthat a Volán az EBEL rájátszásába, ha a Bolzano hazai jégen rendes játékidőben kikap a Znojmótól, miközben a Fehérvár rendes játékidőben nyer a Graz ellen. Kicsi erre az esély, de már csak becsületből is meg kell próbálni. Tegye meg a Fehérvár azt, ami rajta múlik, és akkor tiszta lelkiismerettel várhatja a másik meccs végeredményét. Ennyivel tartozik hűséges szurkolóinak és a támogatóinak is. Ráadásul elszámolni valója is van az osztrákokkal, hiszen legutóbb, még az alapszakasz végén nayon csúnya, 7-2-es vereségbe futott bele a Fehérvár Grazban.

Amióta kiderült, hogy a Graz tökutolsóként nem lehet a rájátszás tagja, jelentősen átalakult a keret. A drága kulcsjátékosaikat felszabadították, Brock Higgs, Aleksi Laakso, Brock Nixon, Zintis Zusevics és Anthony Camara sem fog játszani már vasárnap. Hogy jelentősen kiürült a keret, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy legutóbb Villachban Engelage mögött a 18 éves horvát Domagoj Troha volt a tartalékkapus. Azért még így is maradt légiós és erős játékos Grazban, a már említett Engelage kapus mellett a két svéd védő, Carlsson és Engelage, a csatárok között pedig Brophey, Lamoureux, McLean és Ograjensek, a hazaiak között pedig a Galacon is megfordult Setzinger, Oberkofler, Woger és a védő Unterweger. Hiányzók, kölcsönadott és elengedett játékosok ide vagy oda, könnyű menetre akkor sem számíthatunk a gráciaktól. Annál is inkább nem, mert a Graz középszakaszbeli mélyrepülésének nem sok előzménye volt az alapszakaszban, ahol is 60 ponttal a 8. helyen végeztek, és gyakorlatilag a végsőkig versenyben voltak a felsőházért is.

“Mindent meg fogunk teni a győzelemért – idézi Hannu Jarvenpaa mestert a ligahonlap. – Ez az utolsó esélyünk, még akkor is, ha a rájátszásba jutás dolga már nem kizárólag a mi kezünkben van. Mindenképpen meg akarjuk tenni azt, ami rajtunk múlik, aztán hogy ez elegendő lesz-e, majd a nap végén meglátjuk.”

G99-900

Graz–Fehérvár 1-2

   

A fehérváriak mindent tőlük telhetőt megtettek, győztek a 99ers otthonában, ám mivel a Znojmo nem győzte le rendes játékidőben a Bolzanót, lemaradtak a rájátszásról.

A Fehérvár jól kezdte a grazi mérkőzését, az 5. percben Olivier Latendresse révén megszerezte a vezetést a magyar együttes. Az első harmad folytatásában mindkét csapat 2-2 kiállítást kapott, de a speciális egységek kivédekezték az emberhátrányos szituációkat. A második játékrészben is kimaradtak az emberelőnyös lehetőségek, aztán másfél perccel a dudaszó előtt Daniel Oberkofler egyenlített. A harmadik húsz percben hajtottak a vezetés visszaszerzéséért a fehérváriak, ami a 48. percben összejött: Erdély Csanád passzát Hári János váltotta gólra. A vezető találat után másfél perccel kibekkelt egy hátrányt a Fehérvár, a folytatásban pedig megőrizte az egygólos előnyét.

A Fehérvár 2-1-re nyert, ám mindez sajnos csak arra volt elég, hogy a magyar EBEL-csapat győzelemmel zárja a szezont, ugyanis a Bolzano egyenlített a háromgólos hátrányából, így pontot szerzett és playoffba jutott.

avsg99-201802

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 1357 néző. Játékvezetők: Piragic, Sternat, Bärnthaler, Hribar.
Engelage: 93,1% (Troha)
K
Carruth: 96,8% (Rajna)
Weihager, Fechtig, Woger, Lamoureux, Oberkofler
1
Meland, Uotila, Erdély, Hári, Kóger
Unterweger, Setzinger, Pirmann, Ograjensek, Strohmeier
2
Manavian, Stipsicz, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
Carlsson, Egger, Stradner, McLean, Brophey
3
Palin, Szirányi, Antilla, Music, Luttinen
Soritz, Petrovitz, Natter, Mitsch, Zierer
4
Szita, Szaller, Sárpátki, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:48 FHA Latendresse Gilbert LoVecchio
1-1 38:28 G99 Oberkofler Weihager
1-2 47:18 FHA Hári Erdély
31 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 8

A Graz–Fehérvár góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum