Így jártam Pavel Dacjukkal

Vendégszerzőnk, Farkas Márton, az M4 Sport riporterének szubjektív olimpiai visszaemlékezése.

Az M4 Sport helyszíni riportereként a phjongcshangi férfi és női jégkorongtorna több mérkőzését is élőben tekinthettem meg, sztárokat megszólaltatva a kameránk előtt. A hangulat helyett (mely azért nem volt minden idők legjobbja), inkább saját, szakmai jellegű élményeim maradnak igazán emlékezetesek.

Számomra az olimpia hoki része egyébként Derek Roy-jal indult. A kanadai csatár 2016. november 1-én játszott a Tüskében, az első edzésük után ezt említettem is neki, emlékezett rá? Mondjuk az M4-es mikrofon és szerény személyem nyilván semmit nem mondott neki, de sztoriban nekünk így pont jó volt.

Meccsen aztán az orosz?szlovákon debütáltunk, ahol egyből meglepetéssel indult a torna. Bár lehet a meglepetés nem jó szó, de ha azt nézzük, hogy 5 perc után nagy verést vizionáltunk meglepő lett az orosz fiaskó a végén. Ekkor landoltunk mi is a mély vízben, az oroszokkal ugyanis az addig nem találkoztunk, egy vesztes meccs után pedig nem volt könnyű velük a mix zónában. (Később megtudtuk, egyébként sem az?)

Leszegett fejjel vonultak végig, kiderült, összesen hárman beszélnek angolul a csapatban, vagy legalábbis annyian óhajtanak megszólalni. Ez persze jelentősen nehezíti az újságírók dolgát, hiszen sokan vagyunk kevésre, az idő szorít, az oroszokat meg nem érdekli, hogy nem szolgálnak ki minket. Lényeg a lényeg, hogy két orosz stáb között, sokadikként a sorban Dacjukot sikerült elcsábítani egy értékelésre, mondtam, hogy csak egy kérdésre forduljon vissza, mert elsőre persze elment mellettünk.

- Pavel, mi történt a csapattal, kikaptatok, pedig nagyon jó első 5 percetek volt.
– Kikaptunk 3-2-re, nyugodtabban kell játszanunk.
– De mi nem stimmelt a második és harmadik harmadban?
– Azt mondtad egyet kérdezel?(és faképnél hagyott.)

A nagy mágus, a zseni képe egy pillanatra megkopott bennem. Mondtam is magamban: oké, hogy kikaptatok, de Te vagy a kapitány, a bajnok. Nyilatkoznod kell, akkor is, ha tizedszer nyomják eléd a mikrofont. Rendben, hogy egy kérdés, de ez nem volt egy normális válasz.

Az orosz meccseket a továbbiakban nélkülöztük (nem ezért!), egészen a negyeddöntőig. A norvég meccs után a Dacjuk sérelem még dacolt bennem, így nem is próbálkoztam nála, helyette Kovalcsukot sikerült elkapni, illetve máig nem értem hogyan, de Nyikita Nyesztyerovból is kihúztunk pár angol mondatot.

A döntő előtti utolsó edzésre is ellátogattunk, az esélytelenek nyugalmával álltunk a mixben, már előre mondták nem nagyon fognak megállni. Dacjuk a kanadaiaknak mondott három darab, szokásos három szavas választ, majd elment az öltözőbe. Kovalcsuk legalább bemondta, hogy a meccs után nyilatkozik csak.

Ha nem nyerik meg a döntőt, vélhetően egy torzult Dacjuk képpel jövök haza, de még jó hogy nem így lett. És ki miatt? Hát persze, hogy a legenda miatt. Vásárhelyi Tamás kollégám a hosszabbítás előtt körbe tippeltetett minket, én azt mondtam: Dacjuk OT gól lesz a vége. Nem lőttem nagyon mellé, a gólnál asszisztja volt, a kiállítást pedig az ellene elkövetett szabálytalanságra fújták be. Ahogy ott bevitte a korongot?

Szóval Dacjuk megnyerte az egyetlen hiányzó címet, az utolsó puzzle darab is a helyére került, pontosabban az utolsó előtti, mert még hátra volt a mix zóna. Géresi Márton operatőr kollégámmal a döntő előtt jó egy órával tudatosan az orosz kollégák mellé vertünk tábort, mondván akárhogy végződik a finálé, farvízen lesz a ?legkönnyebb? érvényesülni. Hogy azért a könnyű mennyire idézőjelbe teendő, meg kell említeni, hogy pl. Kosecskin nem volt hajlandó megállni az oroszoknak nyilatkozni, egy olimpiai arany után? Persze minket csak a 3 ?angolos? érdekelt, Mihail Grigorenko szűkszavúan, de nyilatkozott, így egy fokkal nyugodtabban vártunk a két sztárra. Dacjuk megállt a szomszédban, innentől kezdve pedig csak az volt a kérdés, hány kérdésem lesz.

Bár ment volna tovább, egyből nyomtam a mikrofont, engedett 2 kérdést, amiből 3 lett, igaz csak azért, mert nem értette a másodikat? A szavakban most sem bővelkedett, de ezúttal már nem is bántam, mert így is az egyik legnagyobb élmény marad, hogy a teljessé vált karrier pillanatában, olimpiai arannyal a nyakában, abban a másfél percben csak nekem mond pár mondatot. Fake Kansas ID

Egyébként az egész olimpia egyik legnagyobb élménye, hogy láthattam élőben játszani Dacjukot és Kovalcsukot. De a Kanada-USA női döntő, egy-egy kézfogás Peter Forsberggel, és Phil Pritcharddal, a Stanley-kupa őrzőjével, egy szelfi a NBC jégkorong-riporterével Pierre McGuire-rel, és egy exkluzív interjú René Fasellel, mind-mind nagyszerű emlék és élmény marad.