Új játékosok nagy napja az NHL-ben

 

Rick Nash az első gólját ütötte a Bostonban, ami a 800. pontja volt. Wingels, Hartmann és Stastny góllal, Kane két gólpasszal mutatkozott be.

Kétgólos hátrányból, az új szerzeményeinek köszönhetően nyert a Boston a Carolina ellen. Az első harmad gólzáporosra sikeredett, 9 perc alatt 5-öt ütöttek a csapatok. A Hurricanes kezdte a gólgyártást, amire Rick Nash válaszolt, megszerezve az első gólját a Bostonban és karrierje 800. pontját. Ezután a vendégek percei következtek, gyorsan ütöttek kettőt, majd pedig érkezett a másik új szerzemény, Tommy Wingels. A Chicagotól szerzett játékos először gólpasszt adott, majd maga egyenlített a második harmad elején. 3-3 után több gól nem esett a rendes játékidőben, az újabb találatra a hosszabbításig kellett várni, amit Charlie McAvoy szerzett, megszerezve a győzelmet a Bruinsnak.

A New Jersey nyert Pittsburghben, ezzel megszakította a kétszeres bajnok 11 meccses hazai győzelmi sorozatát. A Devils nyerőembere ismét csak Taylor Hall volt, aki 1-0-s hazai vezetés után egy-egy gólt lőtt és készített elő, így 22 mérkőzésre nyújtotta a pontszerző sorozatát. 2-1-es Devils-előnynél a Pens még egyenlített, de Stefan Noesen a harmadik harmad elején megszerezte a győztes találatot.

Jevgenyij Kuznyecov és az emberhátrányos szekció hozta a meccset a Washingtonnak az Ottawa ellen. Az orosz center ütötte a mérkőzés első gólját, majd a harmadikat is 2-1-es vezetésnél, ami egyben a győztes találat is volt. Eközben a John Carlson vezette emberhátrányos részleg is odatette magát, hétből hatot kivédekezett, nagyban hozzájárulva a győzelemhez. A Senators szurkolói csak annak örülhettek, hogy Erik Karlsson a félezredik pontját szerezte.

Hosszabbításban nyert a Florida a Toronto ellen. A Panthers már a rendes játékidőben is megnyerhette volna a mérkőzést, de kilenc perc alatt leadta a kétgólos előnyét. A végig kiegyenlített találkozó végül a ráadás negyedik percében dőlt el Jared McCann góljával. A Florida február hónapban a kilencedik mérkőzését nyerte,  ez új franchise-rekord.

Kiütötte a Minnesota az egyre mélyebbre süllyedő, egymás után a hetedik mérkőzését elvesztő St. Louist. A Blues 3-2-es hazai vezetésig bírta a tempót, de a folytatásban teljesen összeesett és végül 8-3-as vereséget szenvedett. Az Eric Staal, Jason Zucker, Mikael Granlund sor összesen 14 pontot termelt, 6 gól és 8 assziszt formájában. A trió legeredményesebb játékosa Eric Staal lett, aki két gólpassz mellett pályafutása 14. tripláját ütötte, öt év után az elsőt.

staal

Gólzáporos mérkőzésen hagyta elúszni a 2 pontot a Winnipeg a Nashville ellen. A Bell MTS Place-ben az első harmadban nem született gól, a másodikban ellenben hét is, ebből hat bő nyolc perc alatt. Egy gólváltással indult a játékrész, majd kettőt lőtt a Jets és kettőt a Preds, de 3-3 után Nikolaj Ehlers góljával a hazaiak mehettek előnnyel pihenni. Pontosan a harmadik harmad közepén a frissen igazolt Paul Stastny ismét kettőre növelte a Winnipeg előnyét, így eldőlni látszott a kettő pont. A Predators azonban váratlanul feltámadt, három perc alatt egyenlített, majd 1 perccel a befejezés előtt Ryan Hartman góljával a győzelmet is megszerezte. A meccs legjobbja Roman Josi lett, aki öt gólpasszal és öt ponttal beállította a franchise-rekordot.

A játéknap egyetlen shutoutját a dallasi Ben Bishop szállította, aki 37 védéssel nullázta le a Calgaryt. Bishop karrierje 24. és szezonbeli ötödik hibátlan mérkőzésén van túl. A Flames utolsó hat mérkőzéséből a negyediket vesztette el.

Két nap alatt kétszer verte a Los Angeles a Vegast. A hazai hosszabbításos győzelem után a Kings Nevadában nyert könnyedén. A Knights kezdett jobban, a hatodik percben megszerezte a vezetést, de ezután a Kings átvette a kezdeményezést, négyet hintett, miközben Jack Campbell lehúzta a rolót. Campbell végül 41 védéssel zárta a találkozót és a pályafutása első győzelmét szerezte.

A második harmadban dőlt el a San Jose?Edmonton csata a hazaiak javára. Az első harmad végén 1-0-ra vezetett az Oilers, de a Sharks a második etapot 4-0-ra nyerte, amivel a mérkőzést is eldöntötte. A hazaiaknál Joe Pavelski négy pontot szerzett, a vele egy sorba kerülő frissen igazolt Evander Kane pedig kettőt.

NHL, 2018. február 27.

Boston?Carolina 4-3 h.
G.: Nash (2), Wingels, McAvoy ill. McGinn, Teravainen, Aho

Pittsburgh?New Jersey 2-3
G.: Crosby, Hunwick ill. Palmieri, Hall, Noesen

Washington?Ottawa 3-2
G.: Kuznyecov (2), Wilson ill. Hoffman, Karlsson

Florida?Toronto 3-2 h.
G.: Barkov, Huberdeau, McCann ill. Moore, Hyman

Minnesota?St. Louis 8-3
G.: Staal (3), Granlund (2), Zucker, Koivu, Spurgeon

Winnipeg?Nashville 5-6
G.: Scheifele (2), Hendricks, Ehlers, Stastny ill. Smith (2), Turris, Ekholm, Johansen, Hartman

Dallas?Calgary 2-0
G.: Shore, Seguin ill. ?

Las Vegas?Los Angeles 1-4
G.: Karlsson ill. Clifford, Toffoli, Kopitar, Carter

San Jose?Edmonton 5-2
G.: Pavelski, Braun, Meier, Couture, Tierney ill. McDavid, Puljujarvi

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum