Gyerehokizni Közeledik az 1. Szülő?Gyermek jégkorong-bajnokság

   

Igazi családi mókának ígérkezik az első ízben megrendezett szülő?gyermek hokitorna.

A szülők a lelátók után bemutathatják hokitudásukat a jégen is, Zentai Károly tradíciót szeretne indítani az eseménnyel. A palánk mellől, vagy a lelátóról mindig annyi gondolatunk van a jégkoronggal kapcsolatban. Merre kéne passzolni, kit hogyan kéne körbekorcsolyázni, hova kéne lőni a korongot. Különösen szívügy válik a dologból, ha fennáll a szülő?gyerek kapcsolat is.

“Évek óta hallgatom a pálya mellett szülőtársaim okos megjegyzéseit gyerekeink meccsei vagy edzései közben ? mondta a főszervező Zentai. ? Most mindenki megmutathatja gyakorlatban is a tudását. Páran talán azt hihetik, hogy az U8-U10 ellen még lehet esélyünk, de én ebben nem vagyok biztos. Aztán ahogy nőnek a korosztályok, úgy festünk majd mi, szülők egyre inkább pocsékul. De itt nem az a lényeg, hanem hogy jól érezzük magunkat és a gyerekeinkkel közös élményben legyen részünk. Én is felnőtt fejjel kezdtem a nulláról, botladozva megtanulni a hokit, és eljutottam odáig, hogy most már rendszeresen játszom a gyermekeimmel, ami egy remek dolog. Szerettem volna kicsit szervezettebb keretek között megadni a lehetőséget, hogy ezt mindenki kipróbálhassa.”

Időpont: április 14. 8:00-18:00
Helyszín: Tüskecsarnok (Bogdánfy utca 10, Budapest, 1117)
Regisztráció: március 5-ig az alábbi linken
Részvételi díj: 1 szülő + 1 gyermek részvételi díja 16.000Ft, további gyermek esetén 6000Ft/gyermek.

A részvételi díj tartalmazza a mérkőzések rendezési költségét, amelyek minden esetben hivatalos bírók, zsűri és orvos jelenlétében zajlanak, továbbá egy alkalmi mezt, oklevelet és érmeket, valamint némi harapni- és innivalót a torna idejére.

Befizetési határidő: március 5-ig (a regisztráció ezzel válik véglegessé). Facebook link.

A felnőttek a gyermekeik életkora szerint U8-U16- ig lesznek csoportokba osztva. Az sem unatkozik majd, aki éppen nem játszik, mert sokféle program kíséri majd a meccseket. Lesz evezőgép, ahol egy profi időmérő segítségével versenyezni is tudnak majd az érdeklődők. Lesz lőpad és más hokis játékok is, illetve a fejeket is tágítják majd meghívott vendégek. Például egy sportpszichológus és egy fitneszvilágbajnok mesél majd, tőlük természetesen kérdezni is tudnak majd a szülők és gyerekek. A táplálkozásról is esik majd szó, és hokibolt is kitelepül. A cél, hogy mindenki mindent ki tudjon próbálni és minden információt megkapjon.

A jelentkezők száma már most 100 fő feletti, és a jégkorong-szövetség is az esemény mellé állt. Zentai Károly izgatottan szervezkedik, hogy az áprilisi rendezvény a lehető legjobban sikerüljön. “Ha minden igaz, Palkovics Krisztián és Kovács Csaba is eljön majd szülőként. Azért nem lenne rossz azt mondani az esemény után, hogy kaptam egy passzt Palkótól, levenni mondjuk nem tudtam, de legalább megpróbáltam.”

szulogyermek1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum