A meglepetés kapujába kerülhet a Ferencváros

   

Eddig ebben a bajnoki idényben még nem nyert Pesterzsébeten a MAC. Ha kedd este sem teszi, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhet.

Valószínűleg kevesen gondolták volna az Erste Liga negyeddöntőinek kezdete előtt, és még kevesebben a negyeddöntő első párharcát követően, hogy három mérkőzés után a Ferencváros vezetni fog a MAC elleni párharcban és nála lesz a pályaelőny is. Márpedig pontosan ez történt. A Ferencváros a simán, 5-1-re elvesztett első mérkőzés után előbb a Tüskecsarnokban győzött 4-2-re, majd Pesterzsébeten 8-5-re. Az egy évvel ezelőtti, Miskolc elleni negyeddöntő emlékei elevenedhetnek meg most sok szurkolóban, akkor a zöldek egy meccsre álltak a továbbjutástól és a hatodik mérkőzésen is sokáig jó esélyeik voltak a győzelemre.

Greg Lindqvist tavaly is és eddig úgy tűnik, idén is szépen összekapta csapatát a rájátszásra. Természetesen a MAC és a Ferencváros keretei közötti minőségi különbség továbbra is létezik, de az biztos, a zöldek ismét megmutatták, sok munkával, csapatjátékkal, lelkesedéssel és szívvel ez a különbség legalább részben eltüntethető. Az eddigi három mérkőzés alapján kijelenthető, nem megalapozatlan az, hogy a Ferencváros vezet a sorozatban. Hiába lőtt minden meccsen sokkal többet a kapura a MAC, az eddigi kilenc harmadból csak kettőt, a Ferencváros viszont négyet nyert meg, háromban pedig döntetlenre végeztek. Hétfőn este ráadásul a MAC nyolc gólt kapott, annyit, amennyit ebben a bajnokságban még egyszer sem, és azóta is csak egyszer, hogy visszatért a felnőtt élvonalba a klub, amikor két éve az elődöntőben a többek között Bartalissal, Rajnával kiálló Fehérvár farm 8-2-re legyőzte.

Nem volt igazi playoff mérkőzés a hétfői, hiszen vízilabda-eredmény született, hiányzott a feszes védekezés, a jó kapusteljesítmény – ez utóbbi elsősorban a MAC-tól. Ez a fajta játék a Ferencvárosnak kedvez, nagyon sok gólérzékeny játékosa van, akiket ha hagynak érvényesülni, akkor képesek ontani a gólokat. A MAC pedig abba a hibába esett, hogy hagyta őket érvényesülni. Természetesen a párharcnak továbbra is a MAC az esélyese, de a Ferencváros annyit máris elért, hogy jelezte, nem lehet félvállról venni őket. A legnagyobb kérdése a keddi mérkőzésnek éppen az, hogy három összecsapás után megtanulta-e ezt a leckét a középszakasz győztese. A Ferencvárosnak pedig azt az odaadó, hajtós csapatjátékot kell az eddigieknél is jobban megvalósítania, amellyel a legutóbbi két találkozót meg tudta nyerni.

FTC-MAC_20180226

fotó: Ferencvárosi TC

FTC–MAC 2-3

   

A kék-fehérek hosszabbításban győztek Pesterzsébeten, sikerükkel egyenlítettek a ferencvárosiak elleni párharcban.

Ugyanazzal a koreográfiával vonultak fel a csapatok a MAC–Ferencváros Erste Liga negyeddöntő negyedik felvonására is, mint az eddigi háromra. A MAC megpróbált beköltözni a Ferencváros védő harmadába, és nyomást gyakorolni a megfogyatkozott zöld-fehérekre, akiknél ezúttal sem tudott játszani a csapat pontkirálya, a hátvéd Henrich Jabornik és az ugyancsak védő Korbuly Gergely sem. Így a csatár Kovács László a második hátvédsorban kényszerült bekkelni. A nyomásgyakorlásban segítette a vendégeket, hogy a 6. percben gyors egymásutánban előbb Könczei, majd Tendler is kisbüntetést kapott. 1 perc 37 másodpercig kettős emberelőnyben játszhatott a MAC, de a Fradi Sevela vezérletével jól bekkelt. A folytatásban is inkább a MAC határozta meg a játék képét, Somogyi kiállítása sem nagyon vetette vissza őket, a Ferencváros nem tudott nagy helyzetet kialakítani, de a másik oldalon is elmaradtak az igazán nagy helyzetek a több lövés ellenére is. A kimaradt kettős emberelőny után a játékrész második fordulópontja az utolsó percben jött el. Klempa vitte be a ferencvárosi harmadba a korongot 4 védő ellenében, aztán elvesztette azt. Németh Attila csapott le a pakkra, és két védőn keresztül rávezette Bálizsra, majd a kapus mellett a hálóba pöckölte. Ismét vezetést szerzett tehát a Ferencváros, és mivel a hátralevő kis időben a MAC nem tudott egyenlíteni, vezetéssel mehettek pihenni.

A második harmad elején mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt, de jelentős különbség, hogy a MAC a kiegészülése után egyenlített: a büntetőpadról visszatérő Jared Brown 21 másodperccel a jégre lépése után bombázott Peter Sevela kapujába. A játékrész második felében Juhamatti Hietamaki kiállítása után 5 a 4 ellen játszhattak a vendégek, de nem éltek a lehetőséggel. A harmadik húsz perc elején fordított a MAC: Terbócs István Garát Zsombornak passzolt, akinek kapáslövését védte Sevela, ám a kipattanót Tóth Gergely közelről belőtte. A 19 éves csatárnak ez volt a 2. Erste Liga-gólja. Az 52. percben emberelőnybe került az FTC, felállt az ellenfél harmadában és a korongjáratás végén Vladimir Dubek a középütt érkező Hietamakinak passzolt, aki egalizált. Miután a rendes játékidő nem hozott több találatot, hosszabbításra került sor.

A túlóra alig több mint 2 percig tartott. Macaulay megindult a saját harmadából, a MAC hátvédjének lövése pedig becsorgott Sevela lábai között. A MAC 3-2-re győzött, a párharc állása ezzel 2-2-re módosult. A két csapat legközelebb csütörtökön találkozik a Tüskecsarnokban.

FTC-MAC_20171022_DSC_0389-900

Fotó: Claus János

Még mindig nem találunk be elégszer

   

Hirtelen halálban visszavette a pályaelőnyét a MAC a Ferencváros elleni negyeddöntő párharcban. Így látták az edzők a mérkőzést.

Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: “Igazi rájátszásbeli mérkőzés volt. A MAC jelenleg előrébb tart nálunk, mi ezt szívvel-lélekkel harcolva igyekszünk kiegyensúlyozni. Sevela ismét extrát nyújtott, védéseivel meccsben tartott bennünket. Sajnos a hosszabbításban bármi megtörténhet, egy szerencsétlen gólt kaptunk. A képlet egyszerű: újból nyernünk kell a Tüskecsarnokban.”

Majoross Gergely, vezetőedző, MAC: “Az elmúlt találkozók után változtatnunk kellett pár apróságon, ezt kilencven-kilencvenöt százalékban sikerrel tettük. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de még mindig nem találtunk be elégszer. A hirtelen halál mindig kiszámíthatatlan, de örülök, hogy ezúttal nekünk kedvezett.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 452 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Muzsik, Berger.
Sevela: 92,5% (Pleszkán)
K
Bálizs: 92,3% (#2465)
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
1
#4914, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
Kovács, Owen, Németh, Könczei, Shupe
2
Macaulay, Pozsgai, #693, Orban, Bodó
Lakatos, Jászai, Roczanov, Farkas, Bödök
3
#3879, Garát, #4048, Terbócs, #5133
Inglis, Lengyel, Fliszár, Tóth
4
#4629, Vokla, #3579, Majoross, #2474
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:07 FTC Németh
1-1 26:49 MÚB Macaulay Dudas Brown
1-2 42:21 MÚB #17 Garát Terbócs
2-2 52:35 FTC PP Hietamaki Dubek Tendler
2-3 62:15 MÚB Bodó Dansereau
26 Kapura lövések száma 40
12 Kiállításpercek 10

Az FTC–MAC videó-összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum