Győzelmi kényszerben a Fehérvár és a Villach is

   

A vasárnapi Fehérvár-meccs mindkét résztvevője, tehát a Volán mellett a Villach is lecsúszott a playoffot érő első két helyről, így mindkettejüknek égető szükségük lenne a pontokra.

De a győzelem sem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy visszakerüljön valamelyikük az első két hely egyikére, hiszen közben a Dornbirn–Bolzano meccs is zajlani fog, ahol az olaszok győzelme esetén bármit is tesznek a többiek, legfeljebb csak a leszakadást fogják tudni elkerülni a vezető duótól. A Fehérvár azt azért mindenképpen elmondhatja magáról, amit a Villach már nem, hogy a saját kezében van a sorsa. Mivel még játszani fog a Bolzanóval, ráadásul hazai jégen, ha mostantól minden meccsén három pontot szerez, akkor biztosan a rájátszásba juthat.A feladat tehát adott, nem kell törődni semmivel, nyerni kell Villachban.

Szerencsére sorozatban elszenvedett három vereség után a lehető legjobb pillanatban újra nyerni tudott a középszakaszban a Volán, mégpedig az utóbbi hetekben nehéz terepnek számító Znojmóban. A középszakaszban ez volt a csehek első pontvesztése hazai jégen, és a Volán két gólja volt az első kettő, amit a 10 körös reményfutamban saját pályájukon kaptak. Van tehát mire alapozni újra. Ráadásul befutott az erősítés is, az olimpiáról hazatért a két szlovén, Luka Vidmar és Ales Music is. A lehetséges hiányzók közé viszont feliratkozott Szabó Dániel, aki kisebb betegséggel küzd.

Két visszatérő szlovénnal a Villach is számolhat, de a veszteséglista is komoly, kezdve az első sorból kiesett Sofron Istvánnal. Rajta kívül Leiler sem lehet majd ott a jégen. Mindketten a Bolzano elleni két meccsen sérültek meg, így elmondható, hogy az olaszok ellen hat pontnál jóval többet vesztettek a sasok. Rajtul kívül Schlacher és Platzer sem kész a játékra, és Antonitsch szereplése is kérdéses.

vsvavs“Bolzanóban nem játszottunk jól, az ellenfelünk sorra nyerte az egy az egy elleni párharcokat – nyilatkozta a ligahonlapnak a meccs előtt Markus Peintner, a VSV megbízott vezetőedzője. – Ebben sokkal elszántabbnak kell lennünk.”

“Sziklaszilárdan kell majd védekeznünk Villachban – kezdte az esélyek latolgatását a csapathonlapon Hannu Jarvenpaa. – Meglesznek majd a lehetőségeink, hogy gólokat szerezzünk, de hogy sikeresek legyünk, a támadásban is az egyszerű játékra kell törekednünk. Kapura kell löni és ott kell álljon valaki a kapus előtt, hogy takarja a kilátást. Ez egy régi recept, de még 2018-ban is működik. Sarauer jó játékos, de ha csak egy valakire koncentrálunk, akkor bajba kerülünk. Ehelyett a saját játékunkra kell figyelnünk, a felkészülésünkre, és arra, hogy minél jobb eredményt érjünk el.”

 

Villach–Fehérvár 2-4

   

Hári Jánosék nagyon fontos győzelmet arattak a VSV otthonában, így jó helyzetbe kerültek a rájátszásért folyó harcban.

A mérkőzés első harmada a kapusokról szólt, mindkét csapat 15-ször találta el a másik kapuját, mindezekből 1 gól született: a 13. percben egy kivédekezett fehérvári emberhátrány után 1 másodperccel Beach vezetéshez juttatta a Villachot. A VSV-hez hasonlóan a magyar együttes is kihasználta első emberelőnyét, Sarauer kiállítása alatt Meland talált be az osztrákoknak. Két és fél perccel később fordítottak a fehérváriak, Lovecchio lőtt gólt Herzognak. A magyar vezetés alig 2 percig tartott, ugyanis Petrik egalizált. A győztes gól az 52. percben született meg, amikor Meland meglőtte önmaga 2., a Fehérvár 3. gólját. Az egyébként sportszerű összecsapás harmadik emberelőnyét a Villach kapta 2 perccel a vége előtt, a kapusukat is lehozták, hiába: Uotila egy üres kapus góllal beállította a 4-2-es végeredményt.

A Fehérvár a győzelmének köszönhetően előrelépett az alsóház 2. helyére, tehát jelenleg rájátszást érő pozícióban van.

avsvsv-201712

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 2685 néző. Játékvezetők: Piragic, Zrnic, Kontschieder, Seewald.
Herzog: 90,2% (Kickert)
K
Carruth: 94,6% (Rajna)
Glenn, Bacher, Hickmott, Sarauer, Verlic
1
Meland, Uotila, Erdély, Hári, Kóger
Brunner, Shields, Kromp, Maxa, Petrik N.
2
Manavian, Stipsicz, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
Labrecque, Stebih, Antonitsch, Walter, Beach
3
Palin, Vidmar, Sárpátki, Music, Antilla
Kragl, Petrik B.
4
Szabó B., Kocsis, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:45 VSV Beach Walter Labrecque
1-1 26:04 FHA PP Meland Hári Vidmar
1-2 28:27 FHA LoVecchio Stipsicz Latendresse
2-2 30:11 VSV Petrik N. Kromp Maxa
2-3 51:10 FHA Meland Kóger Hári
2-4 58:49 FHA SH Uotila Hári Music
37 Kapura lövések száma 41
4 Kiállításpercek 6

A Villach–Fehérvár videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum