Németország felszabadultan játszhat

   

A fináléba jutott csapatok közül az orosz válogatotton lesz nyomás a magyar idő szerint vasárnap 5:10-kor kezdődő olimpiai döntőben.

Vasárnap eldől, melyik válogatott nyeri a 2018-as pjongcsangi játékok férfi jégkorongtornáját. Oroszország döntős szereplése nem okozott meglepetést. Kovalcsukék az első meccsükön csak a nyitó harmadban játszott elfogadhatóan, ki is kapott 3-2-re Szlovákiától, aztán viszont már többet adtak ki magukból: előbb 8-2-re verték Szlovéniát, aztán pedig 4-0-ra az Egyesült Államokat. A Norvégia elleni negyeddöntőben 6-1-re győztek, majd az elődöntőben sem nyújtott ellenük kiemelkedő teljesítményt Csehország, 3-0-ra nyertek.

Németország talán soha nem látott csodát vitt végbe a döntőbe jutásával. Egy Finnország elleni 5-2-es vereséggel indította az olimpiát, aztán azóta felértékelődött, hogy csak 1-0-ra kapott ki Svédországtól. Norvégia ellen az olimpia legrosszabb meccsét játszotta, csak büntetőkkel nyert 2-1-re. Az egyenes kieséses szakaszra feléledtek a németek: előbb hosszabbításban gyűrték le Svájcot 2-1-re, aztán nagy meglepetést okozva úgy búcsúztatták túlórában 4-3-mal Svédországot, hogy egyszer sem vezettek a háromkoronások. Az elődöntőben Kanadát gyakorlatilag a juharlevelesek leegyszerűsített játékával verték meg, így hatalmas meglepetést okozva Ehrhoffék lettek a legnagyobb győztesei az NHL-mentes olimpiának.

A németek a lebonyolításnak is köszönhetik a döntőbe jutásukat, ugyanis ha a 12 csapatból csak a 8 legjobb jutott volna be az egyenes kieséses szakaszba, akkor legrosszabb csoportharmadikként a 9. helyen való kiemelésük miatt nem is játszhattak volna tovább. Mindez semmit sem von le Németország érdemeiből, mindenesetre bizonyította, nem bír túl nagy jelentőséggel, melyik csapat hogyan végez a csoportkörben. A közép-európai csapattal kapcsolatban azt is ki kell emelni, hogy 2014-ben ki sem jutottak az olimpiára, miután Ausztria legyőzte őket a selejtezőben, de erre a játékokra is a rigai torna megnyerésével jutottak ki.

A két válogatott eddig egyszer találkozott Oroszországként és Németországként az olimpián: 1994-ben 4-2-re nyertek a németek. A lillehammeri mérkőzésükön a németek góljait Bernd Truntschka (2), Leo Stefan és Wolfgang Kummer lőtték, míg az oroszoktól a Szeversztal Cserepovec jelenlegi segédedzője, Pavel Torgajev és a Lokomotiv vezetőedzője, Alekszej Kudasov találtak be.

A magyar idő szerint 5:10-kor kezdődő mérkőzést három különböző kommentátorral is követhetik a nézők, ugyanis az Eurosport 1, az Eurosport 2 és az M4 Sport is élőben közvetíti a döntőt.

gercan-og

Fotó: Matt Zambonin (HHOF-IIHF Images)

Oroszország–Németország 4-3

   

A történetük első olimpiai döntőjét játszó németek mindent megtettek a sikerért, 56 másodperccel a rendes játékidő vége előtt még vezettek, ám végül hosszabbításban kikaptak az oroszoktól.

Az első harmad pontatlan játékkal indult, mindkét oldalon előfordult néhány tilos felszabadítás. Mindezt úgy, hogy a 15. másodpercben emberelőnybe került Németország, de nem tudtak érdemben felállni az oroszok harmadában. A 12. percben Oroszország játszhatott 5 a 4 ellen, a lehetőség során Kaprizov és Dacjuk is közel járt ahhoz, hogy vezetéshez juttassa hazáját. A játékrész végét megnyomták a vörös mezesek, ez eredményre vezetett: az utolsó másodpercben Kaprizov Guszevnek tette a korongot, aki Vojnovnak passzolt, ő pedig bebombázta aus den Birkennek a pakkot.

A második harmad első felében kevesebb esemény történt, aztán a 30. percben egyenlített Németország: Schütz palánk mellől középre tett korongja nem jutott el a csapattársáig, ugyanis Kosecskinről bekerült a saját kapujába a játékszer. Nem sokkal később emberelőnybe kerültek az oroszok, de nem tudták újra megszerezni a vezetést. A következő percekben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de aus den Birken és Kosecskin is jól védett.

A harmadik játékrész sokáig óvatos játékot hozott, amit őrült végjáték követett. Az 54. percben felálltak az oroszok a német harmadban, Guszev pedig addig húzogatta a korongot, amíg éles szögből belőtte azt a kapus füle mellett. Tíz másodperccel később egyenlítettek a németek: elhozták a bulit, az oroszok nem tudtak felszabadítani, Kahun pedig egyenlített. Három percre rá fordított Németország: Dacjuk eladta a korongot a támadó harmadban, a német ellenakciót Jonas Müller zárta góllal. Kicsit több mint két perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a németek, megpróbálták lepörgetni a hátralévő játékidőt, ami megbosszulta magát: Guszev betuszkolta a korongot egy kapu előtti kavarodás után.

Hosszabbításra került sor, ahol az első 9 percben csak 1-1 alkalommal találták el a kaput a felek, a két lehetőség közül Kovalcsuk akciója volt a veszélyesebb, de aus den Birken védte a szólót. A ráadás 10. percében Reimer botja felcsúszott Dacjuk sisakjához, emberelőnybe került Oroszország. Az 1992-ben olimpiai bajnok együttes élt a 4 a 3 elleni lehetőséggel, Guszev keresztpasszát Kaprizov vágta be.

Oroszország 4-3-ra nyert, drámai csatában gyűrte le a torna meglepetéscsapatát, Németországot.

PyeongChang 2018 Olympic Winter Games

Fotó: Andre Ringuette (HHOF-IIHF Images)

Olimpia, 2018. feb. 25., vasárnap.
Kosecskin: 88,0% (Szorokin)
K
aus den Birken: 86,7% (Pielmeier)
Gavrikov, Vojnov, Andronov, Kalinyin, Kovalcsuk
1
Boyle, Ehrhoff, Macek, Goc, Noebels
Kiszelevics, Nyesztyerov, Kaprizov, Dacjuk, Guszev
2
Müller J., Reimer, Seidenberg, Hager, Schütz
Zub, Zubarjev, Sirokov, Prohorkin, Barabanov
3
Hördler, Müller J., Kink, Kahun, Mauer
Jakovlev, Tyelegin, Mozjakin, Kablukov, Grigorenko
4
Krupp, Plachta, Ehliz, Wolf, Fauser
Oleg Znarok
E
Marco Sturm
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:59 RUS OL Vojnov Guszev Kaprizov
1-1 29:32 GER OL Schütz Macek Hager
2-1 53:21 RUS OL Guszev Kaprizov Dacjuk
2-2 53:31 GER OL Kahun Mauer Ehliz
2-3 56:44 GER OL Müller J. Ehliz Hördler
3-3 59:04 RUS OL SH Guszev Kaprizov Zub
4-3 69:40 RUS OL PP Kaprizov Guszev Vojnov
30 Kapura lövések száma 25
4 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 13., csütörtök
EIHC 16:00 HUNFRA 0-3VÉGE
NU18 18:00 HUNSVK 4-3VÉGE
U18 18:00 EHCETO 2-6VÉGE
U18 19:00 HUNUKR 4-2VÉGE
EIHC 20:00 NORBLR 6-1VÉGE
december 14., péntek
U18 15:30 UKRDEN 5-4VÉGE
EIHC 16:00 FRABLR 1-0VÉGE
VB20 16:30 HUNPOL 2-4VÉGE
NU18 18:00 HUNCZE 2-5VÉGE
U18 19:00 HUNSVK 5-4 HVÉGE
EIHC 20:00 HUNNOR 2-3VÉGE
december 15., szombat
EIHC 12:00 HUNBLR 1-8VÉGE
U18 12:00 SVKUKR 3-2 BVÉGE
NU18 13:30 HUNPOL 6-0VÉGE
U18 13:30 ETOMIS 5-7VÉGE
U18 15:30 HUNDEN 2-4VÉGE
EIHC 16:00 NORFRA 4-3VÉGE
december 16., vasárnap
U18 17:00 ZNOMIS 6-3VÉGE
december 17., hétfő
U20 18:20 MISDAB 5-2VÉGE
december 18., kedd
EBEL 18:00 AVSKAC 5-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 18:30 VASDHK INFO
december 19., szerda
EL 17:50 VC2HKB 
EL 18:00 DABUTE 
EL 18:00 DEBFTC 
EXL 18:00 DTRMIS 
U20 18:25 UTEAVS 
EL 18:30 TITVAS 
U18 18:30 VASFTC 
EXL 19:00 MACDTV 
december 20., csütörtök
KHL 15:00 BAALOK 
    • SPORT 2
U20 15:20 KMHMIS 
Partnerünk