A Vákárban kell csodát tennie a Dunaújvárosnak

   

Idegenben kell meccset nyernie a két hazai felvonást elrontó Dunaújvárosnak a Csíkszereda elleni Erste Liga negyeddöntőben.

Nagyon nehéz helyzetben van a Dunaújváros, hiszen kétszer is kikapott hazai jégen a Csíkszeredától, így a következő kettő, a Vákárban megrendezendő meccsből legalább az egyiket meg kell nyernie, ha a négy közé szeretne kerülni. Márpedig Csíkszeredában vendégként mérkőzést nyerni a legnehezebb feladatok közé tartozik az Erste Ligában. A Vákár Lajos Jégcsarnok szinte mindig színültig megtelik, a csíki szurkolók hangosak, szenvedélyesek, igazi hatodik mezőnyjátékosként viselkednek. Ráadásul a Szereda a mezőny legsportszerűbb csapata, a 32 fordulós alapszakaszban hazai jégen és idegenben is az ő játékosai szedték össze a legkevesebb kiállítást. Ebből pedig az is következik, hogy a vendégek viszont hozzájuk képest viszonylag sok büntetést kapnak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy hazai jégen a csíkiaké volt a leghatékonyabb előnyjáték, máris adódik az is, hogy nemcsak vért kell izzadniuk a dunaújvárosiaknak szombaton és vasárnap, ha bármelyiket is meg szeretnék nyerni a két meccs közül, hanem még fegyelmezettnek is kell maradniuk közben.

Nagyon rosszul állt bele a Dunaújváros a párharcba, az első mérkőzésen nem is lehetett sok kérdés a győztes kilétét illetően. A Csíkszereda felkészültebb, összeszedettebb, eltökéltebb és dinamikusabb volt ellenfelénél. A második mérkőzésen pedig az is kiderült, hogy okosabb és pontosabb is. A Dunaújváros kapaszkodott ugyan, de onnantól, hogy a csíkiak elmentek két góllal, helyzetig sem nagyon tudtak eljutni, olyan magabiztosan hozták le az utolsó harmadot Szcsasztlivijék.

A Csíkszereda már az alapszakaszban is veszedelmes ellenfélnek tűnt, nem véletlen, hogy az utolsó pillanatig versenyben volt a felsőházi tagságért. Ugyan a középszakaszban jöttek fájdalmas vereségek, de úgy tűnik, mégsem töltötték haszontalanul az időt, hiszen remekül felkészültek a rájátszásra. A két dunaújvárosi győzelem után a szurkolók már alighanem meg tudják bocsátani a bécsi vereséget és a Brassó elleni két vesztes csatát is. A legfontosabb persze az, hogy a Sportklub játékosai ne higgyék el, hogy már a zsebükben van az elődöntőbeli tagság. A Dunaújváros egyike annak a kevés csapatnak, amelyik tudja, hogy lehet Csíkban meccset nyerni. Jason Morgan nagy motivátor és jó szakember, ezt beugró edzőként Miskolcon, Debrecenben és Dunaújvárosban is bizonyította már. Valamit biztos ki fog találni, hogy az Acélbikák megszerezzék az első győzelmüket. Szerdai nyilatkozata alapján – “Most egy dolgot tudunk tenni, hogy a következő mérkőzésre koncentrálunk, elutazunk Csíkszeredába és megnyerjük az első találkozót. Utána ráérünk kitalálni a jövőt,” mondta akkor – szombaton egy mindent egy lapra feltevő Dunaújvárosra számíthatunk. Ebben a csapat segítségére lehet majd Becze Tihamér is, aki a szerdai, 5+20 perces büntetést érő produkcióját megúszta eltiltás nélkül.

SCC-DAB_20171203-900

fotó: Csíkszeredai Sportklub, Pál Zoltán

“Egy újabb nap és egy újabb meccs, amelyre ugyanúgy készülünk, mint a korábbiakra – nyilatkozta a meccs előestéjén Leo Gudas, a Csíkszereda cseh mestere. – Azt a munkát kell a jégre tegyük, mint amelyet Dunaújvárosban tettünk. Ezúttal nem elhanyagolható tényező lesz, hogy itt lesz a hazai közönség is hátunk mögött.”

“Remek környezet lesz egy rájátszás mérkőzéshez a csíkszeredai csarnok – mondta az Acélbikák előzetesében Jason Morgan, a Dunaújváros mestere. – Nagyon hangos helyszín, tele szurkolókkal. Nagyon jól játszik a Szereda, a magasan képzett, technikás játékosaik biztosítják a támadásokat és azok sikerességét. Sokkal keményebbnek kell lennünk a védekező harmadban, sokkal több korongot kell a kapujukra zúdítani. Egyértelműen a sorozat legjobb teljesítményére van szükségünk most, ha sikeresek szeretnénk lenni.”

Csíkszereda–DAB 5-2

   

Szcsasztlivij újabb duplájával egyetlen győzelemre került a négy közé jutástól a Csíkszereda, a DAB innentől az életéért játszik.

Azok után, hogy mindkét idegenbeli mérkőzését megnyerte az erdélyi csapat, a várakozásoknak megfelelően első hazai meccsüket is ellenállhatatlan rohamokkal kezdték. Ennek eredményeként a hatodik percben meg is szerezték a vezetést, Pjotr Szcsasztlivij volt eredményes, Radim Valchar átadásából. A harmad második felében játékban feljebb tudtak jönni az Acélbikák, az eredményen azonban nem tudtak változtatni. Ráadásul a középső játékrészt bő másfél perc kettős előnnyel kezdték, miután Hrubyt akadályozásért, Duscheket pedig gáncsolásért állították ki a játékvezetők. Nem kellett sok a kék-fehéreknek, hogy éljenek a lehetőséggel, Vjacseszlav Belov és Andrej Taratuhin 23 másodperc alatt játszotta tisztára Radim Valchart, aki nem is hagyta ki az üres kaput (2-0). Turcotte kiállítása nyomán újabb nehéz percek következtek a DAB-ra, de ezt sikerült kivédekezni. A 28. percben Becze Tihamér használt ki egy emberelőnyt, megfelezve a különbséget a két csapat között. Nem sokkal később Peter Fabus állította vissza a kétgólos különbséget, így 3-1-gyel mentek a második szünetre a csapatok. Az utolsó húsz percet jól kezdték a Bikák, a 45. percben Jakub Izacky talált be, minimálisra csökkentve a hátrányt (3-2). Nagy izgalmakban telt a mérkőzés hajrája, azonban a döntő találatot a szeredaiak szerezték Szcsasztlivij révén. Az orosz csatár kirobbanó formában játszik, a rájátszás eddigi három meccsén lőtt öt gólt, összesen hét pontot szerzett. A dunaújvárosiak a végén még lehozták kapusukat, majd emberelőnybe kerültek, ám ebből is a Szereda szerzett gólt, beállítva az 5-2-es végeredményt. Ezzel összesítésben már 3-0-ra vezet az erdélyi csapat és egyetlen győzelemre került a továbbjutástól.

Egy kis lépést tettünk az elődöntő felé

   

Egy lépésre az elődöntőtől a Csíkszereda. Edzői nyilatkozatok a negyeddöntő harmadik mérkőzése után.

Leo Gudas, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: “Egy kis lépést tettünk az elődöntő felé, de mindig az utolsó a legnehezebb. A mai napon úgy gondolom, hogy hasonló szellemben játszottunk, mint a két idegenbeli meccsen. Nagyon jó védekező játékot mutattunk, kevés hibát vétettünk, kimondottan a harmadik harmadban, ahol viszont egyet hibáztunk és gólt lőttek. Mindenki nagyon jól játszott, sokat korcsolyáztunk, sok pozitív dolgot láttam viszont a csapattól. Viszont ez egy rájátszás nem lehet tudni mi lesz holnap, ahol természetesen ugyanezen játékunkat szeretném, ha megismételnénk.”

Jason Morgan, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “A támadó szekcióban nem látom azt az önbizalmat, ami megvolt az egész alapszakasz során. A srácok nagyon frusztráltak, ami elveszett energia. Ebből kifolyólag egyre lejjebb süllyedünk. Nincs meg a kellő tapasztalat ezeknek a helyzeteknek a kezelésére és úgy gondolom, hogy most a Csíkszereda ebben nő fölénk. Sok tapasztalt játékosuk van. Feljöttünk kétszer is mínusz egyre, de ez nem elég itt a rájátszásban.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 2018. feb. 24., szombat.
Onodi: 92,3% (Ruczuj)
K
Duschek: 90,0% (Koitmaa)
Papp, Belov, Fodor, Valchar, Taratuhin
1
Léránt, Orbán A., Izacky, Nageler, Turcotte
Brnák, Farkas, Szcsasztlivij, Fabus, Rokaly Sz.
2
Erdélyi, Mestyán, Azari, Novotny, Odnoga
Flinta, Gecse, Antal Zs., Molnár, Bíró
3
Hruby, Lencsés, Becze, Hári, Silló
Győrfy, Salló, Sándor, Antal N., Rokaly N.
4
Szkripec, Török, Nagy, Németh, Tanka
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Morgan Jason, Borbás Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:37 SCC Szcsasztlivij Valchar
2-0 20:23 SCC PP2 Valchar Belov Taratuhin
2-1 27:39 DAB PP Becze
3-1 35.19 SCC Fabus Rokaly Sz.
3-2 44:34 DAB Izacky
4-2 55:12 SCC Szcsasztlivij
5-2 58:39 SCC EN Belov Taratuhin
40 Kapura lövések száma 26
14 Kiállításpercek 30

A Csíkszereda–DAB góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., csütörtök
U18 15:50 PEFMAC 2-8VÉGE
U20 17:15 HUNUKR 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 2-4VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGFTC 7-1VÉGE
U18 18:30 AVSDAB 8-0VÉGE
U20 19:00 MISMAC 3-5VÉGE
december 7., péntek
EL 17:30 GYEDAB 1-3VÉGE
EL 18:00 FTCVAS 2-0VÉGE
EL 18:00 UTESCC 3-2 HVÉGE
EXL 18:00 MACKOS 3-5VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:00 POPMIS 4-5 HVÉGE
DEBL 18:20 KM2FTC 5-0VÉGE
EBEL 18:45 AVSDEC 5-2VÉGE
EL 19:00 DEBVC2 4-0VÉGE
december 8., szombat
DEBL   GRCMRL 
U18 12:05 DHKMIS 4-3VÉGE
U18 12:40 ZEGETO 2-6VÉGE
VB20 13:00 HUNJPN 3-1VÉGE
U18 13:20 KMHUTE 2-8VÉGE
U18 13:30 VASOHA 18-0VÉGE
U18 16:40 MACFTC 18-1VÉGE
EWHL 16:45 AJAHKB 0-4VÉGE
U18 18:00 ZNOAVS 3-4VÉGE
EWHL 19:25 U25SAV 3-5VÉGE
december 9., vasárnap
DEBL   GRZMRL 5-4 HVÉGE
U18 13:30 MISEHC 11-2VÉGE
EL 16:00 BRADAB 4-1VÉGE
EXL 17:00 ZVOMAC 1-6VÉGE
EBEL 17:30 VSVAVS 1-4VÉGE
EXL 17:30 MISBBY 1-0VÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 17:50 VC2FTC 2-8VÉGE
EL 18:40 HKBSCC 2-4VÉGE
VB20 20:00 HUNUKR 9-3VÉGE
december 10., hétfő
EL 20:00 UTEVAS 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
december 11., kedd
VB20 13:00 HUNITA 
U20 18:00 ETOKMM 
december 12., szerda
KHL 18:30 SBADRI 
    • SPORT 2
U18 19:00 FTCETO 
VB20 20:00 HUNSLO 
Partnerünk