Brassard Pittsburghben, Grabner New Jerseyben

 

A hétfői cserestop közeledtét jelzi, hogy két nagy üzlet is köttetett az NHL-ben.

Az első a Rangers és a Devils között született, aminek az a különlegessége, hogy amióta a Colorado 1982-ben New Jerseybe költözött, azóta a két csapat nem üzletelt egymással. A New York Michael Grabnert küldte a Devilsbe egy 2018-as második körös draft jogért és az orosz hátvéd tehetségért, Jegor Rikovért és cserébe.

Ennél nagyobb üzletet csinált a Pittsburgh, az Ottawa és a Vegas, aminek a középpontjában Derick Brassard állt, aki a Penguinsbe került a Sensből. Nyugodtan kijelenthető, hogy a kétszeres bajnok így háromfejű szörnnyé vált, az első három sor center posztján ugyanis a Crosby, Malkin, Brassard trió áll, ami ismét lehetőséget teremtett a Pittsburgh számára egy mély playoff runra. Brassard idén 58 meccsen 38 pontot szerzett az Ottawában, értékéről mindent elmond, hogy ebből 33-at egyenlő létszám mellett. A liga egyik legjobb korongtartó játékosáról van szó, akinek a Pittsburgh még sokat köszönhet a bajnoki hajrában. A cserét követően a harmadik sor centereként is megbízható teljesítményt nyújtó Riley Sheahan a negyedikbe megy vissza, ahol viszont hasonló mértékben túlkvalifikált lesz, mint Brassard a harmadikban.

A teljes üzlet úgy nézett ki a három csapat között, hogy a Penguins megszerezte a Derick Brassard, Vincent Dunn párost és az Ottawa idei harmadik körös választási jogát valamint Tobias Lindberget a Vegastól. A Sens megkapta a Pittsburgh 2018-as első és a 2019-es harmadik körös draftcéduláját és az Ian Cole, Filip Gustavsson párost. Ryan Reaves és a Pens negyedik körös választása, ami korábban a Vancouveré volt, ment Pittsburghből Vegasba. Ezen felül a fizetési sapka kiegyenlítéseként a Vegas fogja állni Brassard fizetésének a 40%-át a szezon fennmaradó részében.

brassard

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum