Mindkét csapat jobban játszana Miskolcon

   

Egyik csapat sem lehetett maradéktalanul elégedett a csütörtöki Jegesmedvék–Titánok meccset követően. Pénteken viszont rögtön itt az alkalom a javulásra.

Behúzta a kötelezőt első mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék, így előnnyel várhatja a Fehérvári Titánok elleni negyeddöntő párharc második mérkőzését. Nem játszott nagyon jól és látványosan Mikael Tisell csapata, de annyit azért mutattak a tudásukból, ami elegendő volt az EBEL-csapathoz felvitt Joe Anttilát továbbra is nélkülöző Titánok legyőzésére. A mérkőzésen végig inkább a miskolciak akarata érvényesült, bár a biztos győzelemhez szükséges gólok nehezen születtek meg. A harmadik harmadra azért ezek is megjöttek. Aligha ez lesz a miskolciak végsebessége a rájátszásban, egyelőre úgy tűnik, még nem pörögtek fel teljesen, nincs playoff-üzemmódban a csapat. Ebben mindenképpen előre kell majd lépniük, mert a Fehérvár nem rossz csapat, ha megérzik a győzelem lehetőségét, akkor roppant veszélyesek tudnak lenni.

MIS-TIT_20180222

fotó: DVTK Jegesmedvék

A fehérváriak ezúttal nem találták meg a góllövő ütőket. 45 percen keresztül nyílttá tudták tenni a mérkőzést, hiszen addig csak egy góllal vezetett a Miskolc. Ha ebben a periódusban találnak egy gólt, ki tudja, mi lett volna a vége. A mérkőzést követően Kóger István és Hegyi Ádám Zoltán, a csapat két szakvezetője egyaránt a hatástalan emberelőnyös játékot emelte ki. A Titánok ötször játszhattak emberelőnyben, ezek között volt egy ötperces is, ám nem sikerült kihasználniuk ezeket a lehetőségeket. A fiatalok mindenesetre megtapasztalhatták, hogy bár az alapszakaszban a Miskolc kiemelkedett a mezőnyből, lehet ellenük szoros mérkőzést játszani még az otthonukban is. A csapat legfontosabb feladata a tapasztalatok gyakorlatba átültetése lenne, ha szeretnének meccset nyerni a címvédővel szemben.

A péntek este legfontosabb kérdése az lesz, a két csapat közül melyik tudja a játékát egyik napról a másikra magasabb szintre emelni. Ha a miskolciaknak sikerül ez, akkor nem lehet kérdéses a győztes kiléte, ha viszont a fehérváriaknak, akkor érhetik meglepetések a Jegesmedvéket.

DVTK Jegesmedvék–Fehérvári Titánok 7-1

   

A Jegesmedvék már az első harmadban padlóra küldték a Titánokat, gyorsan eldöntve a negyeddöntő második mérkőzésének sorsát.

Az Erste Liga negyeddöntőjében a Jegesmedvék és a Titánok másodszor feszültek egymásnak. A házigazdák nem aprózták el a kezdést: másfél perc elteltével Pavuk a kapuvas mellett úgy ért bele egy középre lőtt korongba, hogy az hulló falevélként esett a gólvonal mögé (1-0). A bajnok ki is használta a gyors gól teremtette lélektani előny, hiszen 38 másodperc elteltével már kettő volt közte: az első meccshez hasonlóan Ritó maradt egyedül a kapu előtt, és kilőtte a rövid sarkot (2-0). És a Jegesmedve-vonaton nem volt fék: két perc múlva Vojtkó kék vonalas lövésébe Sakaris piszkált bele a ketrec előtt, a pakk pedig átjutott Kornakkeren és a gólvonalon is (3-0). Fél perc múlva a Titánok kerültek emberelőnybe, ám
ebből is a hazaiak jöttek ki jobban. Már csak 3 másodperc volt hátra a fórból, amikor Kornakker a palánk mellett, az alapvonalon ügyetlenkedett a koronggal, Tóth Adrián elvette tőle, a középen érkező Hajósnak passzolt, akinek nem okozott gondot az üres kapuba lőni (4-0). Kóger István időt kért és kapust cserélt, Gyenes állt a háló elé. A hazaiak is elherdálták az első emberelőnyüket, de ezután teljes létszámban is domináltak. A Fehérvár védekezése messze nem volt olyan masszív, mint előző nap, így Gyenes is gyorsan bemelegedhetett. A harmad hajrájában kicsit összeszedte magát a vendégcsapat, ekkor már veszélyeztetni is tudtak, ám gólt a Jegesmedvék lőttek. A 15. percben Galanisz vitte be a korongot a támadó harmadba, majd egy védő lába mellett lőtt a kapuba (5-0).

A második harmadot a házigazdák emberelőnyben kezdhették, de gól nem született belőle. Az első 20 percben bevitt miskolci technikai K. O. rányomta a bélyegét a meccsre. A hazaiakat már semmi nem kényszerítette a kapkodásra, így immár a közönség szórakoztatásáért játszottak, míg a Fehérvár képtelen volt sebességet váltani. Az 50. percben Pavuk megduplázta góljai számát, miután a középen tisztán kapott korongot egy csel után tette Gyenes mellett a kapuba (6-0). A mérkőzés immár teljesen izgalommentessé vált, a miskolci játékosok próbálgatták a figurákat, a vendégek pedig igyekeztek becsülettel küzdeni, de ezt sok hibával tették, az emberelőnyös játékuk pedig továbbra is akadozott.

A harmadik játékrészre már csak egy igazi kérdés maradt: tud-e legalább egy gólt lőni a Fehérvár, vagy nullás eredménnyel távoznak Miskolcról? Mivel a harmadban végig a Jegesmedvék játszottak fölényben, az idő előrehaladtával egyre valószínűbb lett ez az opció. Sőt, az 53. percben Kulmala közelről emelt a fehérvári kapuba (7-0). Egy perc múlva kettős előnybe kerültek a vendégek, nagy lehetőséghez jutva, hogy némileg kozmetikázzanak az eredményen, és ez sikerült is. Ainsworth lövése a hátsó palánkról visszapattant, éppen a kapuvasnál helyezkedő Varga elé, aki egy lépésről nem hibázott (7-1).

Az egyik csapat négy nyert mérkőzéséig tartó párharcban a DVTK Jegesmedvék 2-0-ra vezetnek.

MIS-TIT_20180222

Fotó: Tóth Balázs

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Álomszerűen kezdtünk, és a mérkőzés – kis túlzással – 20 perc után véget is ért. Nem voltunk azonban teljesen koncentráltak, emiatt sok kiállítást kaptunk, ezen mindenképpen javítanunk kell. Biztos vagyok azonban abban, hogy hétfőn sokkal keményebb mérkőzés vár ránk Székesfehérváron.”

Kóger István (vezetőedző, Fehérvári Titánok): ”Számítottam rá, hogy a tegnapi, 40-45 percig szoros meccs után a Miskolc feszesen, keményen nekünk jön. Ez így is történt, és az első harmadban a hazaiak megmutatták a különbséget a két csapat között. A rájátszásban azonban minden mérkőzés más, most két hazai találkozó jön, ahol szeretnénk megmutatni, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 955 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Soltész, Vincze.
Adorján: 95,7% (Kiss B.)
K
Kornakker: 55,6% (Gyenes: 90,3%)
Rusk, Leppanen, Galanisz, Miskolczi, Magosi
1
Imre, Vehmanen, Kiss P., Ainsworth, Schoenmakers
Rantanen, Láda, Pavuk, Sakaris, Kulmala
2
Reiter, Takács, Szita, Péter B., Részegh
Joe, Vojtkó, Hajós, Ritó, Tóth A.
3
Szaller, Láday, Vizi, Hamvai, Mazzag
Bernáth, Albert, Köllő, Tóth G.
4
Kocsis, Antal, Varga, Balogh, Kiss Zs.
Tisell Mikael, Parikka Eemeli Olli
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:33 MIS Pavuk Kulmala Sakaris
2-0 02:11 MIS Ritó Hajós Joe
3-0 04:19 MIS Sakaris Vojtkó Pavuk
4-0 06:41 MIS SH Hajós Tóth A. Leppanen
5-0 15:42 MIS Miskolczi Magosi Galanisz
6-0 29:32 MIS Pavuk Sakaris
7-0 52:08 MIS PP Kulmala Pavuk
7-1 54:48 FHA PP2 Varga Ainsworth Kiss P.
40 Kapura lövések száma 23
20 Kiállításpercek 14

A Jegesmedvék–Titánok képekben

 

A Jegesmedvék–Titánok góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum