Magabiztos Brassó ellen kell győznie az Újpestnek

   

Sorozatban 8 vereségnél tart az UTE, 23 győzelemnél a Brassó, innen folytatják az Erste Liga negyeddöntőt.

Egy vereség sosem jön jókor, de elmondható, hogy az UTE szempontjából mégis a lehető legrosszabbkor érkezett a Brassó első újpesti győzelme az idényben.  Ahogy a Csíkszereda a Dunaújváros ellen, úgy a Brassó is elvette az Újpesttől a pályaelőnyt az Erste Liga negyeddöntő első mérkőzésén. A lilák csak magukat okolhatják ezért, olyan ordító helyzeteket, mint amiket ők kihagytak, a rájátszásban be kell tudni lőni. Csütörtök este itt a lehetőség a javításra, ami egyszersmind tanácsos is lenne, ha nem akarnak az újpestiek úgy járni, ahogy a Dunaújváros.

ute_brasso_064-900

fotó: UTE (Horváth György, Róth Tamás)

Ehhez azonban valóban el kellene végre felejtenie a csapatnak a gyászosan sikerült középszakaszt és a januári vereségeket. A Magyar Kupa döntőbe jutás óta nem volt sikerélménye a csapatnak, sorozatban a nyolcadik tétmérkőzését bukta el szerdán. Az egyetlen pozitívum, már amennyiben egy ilyen sorozatban lehet egyáltalán találni ilyet, az az, hogy hat mérkőzés után ismét nem kapott 5 gólt a csapat. Ami viszont számukra aggasztó, az a góltalanság. Az egész szezonban rövid időszakoktól, egyes meccsektől eltekintve kevés gólt szerzett az UTE, különösen ahhoz képest, hogy egyébként a kifejezetten sokat próbálkozó csapatok közé tartozik. Szerda este azonban ezzel is baj volt, önmagához képest keveset lőtt kapura a csapat, a kaput elkerülő lövések pedig köztudomásúlag nem szerepelnek a hoki statisztikáiban. Ez a lövések számában is tetten érhető pontatlanság párosult a kapu előtti határozatlansággal. Az UTE egyik hatékony fegyvere a szezon során az volt, hogy jól dolgozott a kapuk előterében, kiszorította az ellenfeleket onnan, így hatékonyan tudott takarítani a saját, és sok lepattanót tudott második szándékból megjátszani az ellenfelek kapuja előtt. Ez tűnt el a középszakaszra, és ez nem jött még vissza a Brassó elleni negyeddöntő első mérkőzésére sem.

A Brassó végigszenvedte az alapszakaszt, majd Julius Pénzes érkezése óta folyamatosan javul. A papíron nagyon erős keret önmagához képest gyengén teljesített hónapokon keresztül, ám a középszakaszban csak sikerélményeket gyűtöttek a játékosok, amelyet megfejeltek a román bajnoki mérkőzések sikereivel. Ez utóbbiak sportszakmai jelentősége nyilván még az Erste Liga felől nézve is korlátozott, ám az biztosan nem tett rosszat a csapatnak, hogy január 8-a, a MAC-tól elszenvedett alapszakaszbeli vereség óta nem talált legyőzőre. A győzelmi széria az Erste Ligában már 10 mérkőzés hosszúságú, ehhez a román bajnokságban újabb 13 meccs jön, a sikerélmények pedig önbizalmat adnak, jobb mentális állapotot eredményeznek. Az edzői teamnek sikerült elérnie, hogy a 23 győzelem ne szálljon a játékosok fejébe, magabiztos, kétségektől mentes játékot láthattunk a Brassótól. A két csapat összesített mérlege 3-2 az Újpest javára, de csütörtök este nagyon sokat kell dolgozniuk a liláknak, ha az összesítésben szeretnék megtartani az előnyüket riválisukkal szemben.

UTE–Brassó 2-1

   

Megemberelte magát az UTE, a meccs nagy részében jobban játszva hosszabbításban elért találattal egyenlített a Brassó elleni párharcban.

A szerda esti vereség elriasztotta a nézőket, sajnos nagyon kevesen voltak kíváncsiak a második negyeddöntő mérkőzésre, amely egyperces gyászszünettel kezdődött a csütörtök hajnalban elhunyt Lázár Bence, az UTE korábbi labdarúgója tiszteletére.

Nagyon ideges, de nagyon elszánt Újpest korcsolyázott ki a Megyeri úti csarnok jegére, és rögtön magához ragadta a kezdeményezést. Hamar, mindössze 25 másodperc elteltével érkezett az első kiállítás, ám a lilák nem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel, pontatlanok voltak a passzok, dadogott a korong az ütőkön. Csak az előny végén érkezett az első lövés. Látszott, a Brassó a megnyert első meccs tudatában sokkal nyugodtabb, bár ritkán tudott csak kijönni a saját harmadából, akkor megbecsülték a korongot, pontos volt az összjátékuk. Az UTE az idegességét rengeteg munkával kompenzálta, fizikai erőben egyértelműen ők voltak a jobbak. Ezúttal látszott az is, hogy igyekeztek arra is hangsúlyt fektetni, hogy ők legyenek az urak a két kapu előterében. Ennek eredménye az első három igazán nagy helyzet is Polc kapuja előtt, előbb Kovács Cs. tette be a pakkot a kapu elé érkező Benk ütőjére, majd Ropret passzolt vissza Froliknak, akinek a kapáslövése kicsivel kerülte el a kaput, végül Frolik maradt le alig-alig Ropret kapu elé belőtt passzáról. Mégis a nagy újpesti fölény dacára majdnem a Brassó szerzett vezetést megint. Varga ütője tört el egy lövés közben a kék vonalnál, a kirobbanó brassóiak gyors kontrát vezettek, a Siláról lejövő korong Trancára pattant, róla meg alig csúszott a kapuvas mellé.

Egy perc múlva, a 10. percben érkezett a lilák számára nyugtatóként ható gól. Sikorcin nagy lövését védte Polc, de a korong maradt a brassói kapu előtt. Kovács Csaba hátraadta a kék vonalon álló Nagy Nilannek, akinek a lövése valahogy utat talált a tumultusban a kapuig. Polc aligha látott bármit is a lövésből. Egy perc múlva növelhette volna az előnyt a hazai csapat, ám a negyedik sor kihagyta az üres kapus helyzetet. Ezt egy újabb hazai emberelőny követte, ez sem volt túl veszélyes, de határozottan jobb volt, mint az első. A második nagyobb brassói helyzetre a 16. percig kellett várni, de Sila védett. A 17. percben egy újabb kék vonalról eleresztett újpesti lövés okozott izgalmakat, Kovács Attila lökete a felső vason csattant. A helyzetnél Schmál szabálytalankodott, de a brassói előnyt biztosan védekezte ki az UTE. 20 perc után megérdemelt hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

UTE-BRA_20180222-_TSH0577-900 fotó: TSH fotó

Az újpesti vezetés nyomán a Brassónak fel kellett adnia az eddigi kivárásra játszó taktikáját, jóval támadóbb szellemben kezdték a második harmadot, mint ahogy az elsőben játszottak. Ennek ellenére ez első komolyabb helyzet a lilák előtt adódott, Sikorcin cselezte be magát köténnyel a kapu közelébe, lövését Polc védte, de a korong kiperdült a lepkés kesztyűből és majdnem a kapuba hullott. Egy percre rá újpesti tűzijáték volt a vendégek kapuja előtt, Frolik, Caladi majd Huba lövése közül azonban egyik sem került a hálóba. Az 5. percben Saluga léphetett ki egyedül egy védők által elvétett korong nyomán, de a lövésnél utolérték a védők, odalett a lehetőség. A 8. percben gyors egymásutánban két újpesti jutott a kiállítás sorsára, 1 perc 45 másodpercig kettős fórban játszhatott a Brassó, ráadásul az újpestiek kapuja a cserepaddal ellentétes oldalon volt, így a csere is megnehezült. Azonban a lilák hősiesen kivédekezték az előnyt, ezzel újabb adag önbizalmat tankolhattak. Az előnytől kis lendületet kapott a vendégcsapat, enyhe brassói fölényben teltek az ezt követő percek, de Sila is egyre magabiztosabban védett. A 36. percben a játék késleltetéséért kapott kisbüntetést a Brassó, és ez újabb újpesti helyzetek kialakítására adott alkalmat. Frolik majd Kiss D. lövésénél is helyén volt a vendégek kapusa, ahogy a harmad vége előtt nem sokkal is, amikor egy ritkán látható Polc-Frolik párbajt élvezhetett a közönség. A cseh csatár óriási lövést eresztett meg, a korong kijött Polcról, így jöhetett az ismétlés, az újabb védés nyomán pedig a harmadik kísérlet is. A Brassó honosított kapusa azonban mind a három lehetőséget óriási bravúrral védte. Nem változott tehát az eredmény a második szünetre, maradt az 1-0.

Két brassói helyzettel kezdődött a 3. harmad, majd az UTE pillanatai következtek, aminek brassói kiállítás lett a vége. De mielőtt Bíró G. kiülhetett volna, jó egy percet kapus nélkül támadhatott az UTE. A helyzeteket azonban kihagyta, ahogy az előny alatt is. Fokozatosan feljött a Brassó, előbb csak enyhe fölénybe került a harmad középső szakaszában, majd egyre nagyobb nyomást gyakorolt a lilákra. Az UTE csak szórványos ellentámadásokat vezetett, igaz, ezek között is volt olyan, amit akár be is lőhetett volna, például Caladi üres kapus helyzeténél. Sila vezetésével egy darabig tartotta a vezetést az UTE, ám Varga Arnold halasztott kiállítása alatt megtört a jég, Walls be tudott jutni a kapu előterébe és felvarrta a korongot a felső sarokba Sila válla fölött. Aztán két perccel később meghűlt a vért az újpesti szurkolók ereiben, amikor Walls újabb lökete a kapu mögül Mihály Árpád elé jött vissza, aki egyből a kapuvasra lőtt. Az Újpestnek is volt még egy lapja a talonban, fél perccel a harmad vége előtt Hegyi keveredett a kapu torkához, ám ez a helyzet is kimaradt. Döntetlen lett tehát 60 perc elteltével, jöhetett a hosszabbítás, 4 a 4 ellen, térfélcserével, az első gólig.

Az extra játékrész ismét aktívabb újpesti csapatot hozott. A szokásos óvatosabb játék jobban feküdt a liláknak, akik kezdeményezőként léptek fel. Az első percben Sikorcin került ziccerbe, ám az ütője egy brassói beavatkozás nyomán kettétört, odalett a lehetőség. Válaszként a Brassó részéről Saluga veszélyeztetett, majd Kovács Csaba nagy lövését fogta Polc. Az erős kezdést követően mindkét csapat jobban figyelt a védekezésre, mezőnyjátékkal telt az idő, egészen a 6. percig. Ekkor Benk adott forintos korongot Caladinak, éám a lehetőség kimaradt. De nem volt idő eseregni ezen, hiszen a lilák visszaszerezték a korongot, ami Roprethez került, aki a kék vonal közeléből lőt. A pakk egy védő ütőjén felpattant és Polc hálójában landolt. Egyenlített tehát az UTE, és ami a számukra biztató lehet, ezúttal játékban egy tízperces periódust leszámítva jobbak is voltak ellenfelüknél, így a győzelmük teljes mértékben megérdemelt. Ugyanakkor a brassói egyenlítés előtti percek jelzik, hogy nem lesz könnyű visszaszerezni a pályaelőnyt a Cenk alatt.

A gólunk nyugtatólag hatott

   

Izgalmas, hosszabbításos csatát vívott egymással az UTE és a Brassó. Így látták a szakvezetők a történteket.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Nagyon fontos volt ez a győzelem, egyrészt azért, mert kiegyenlítettünk a negyeddöntőben, másrészt pedig azért, mert kellett már a sikerélmény a játékosoknak. Ma is jól kezdtünk, de azért érezhető volt a bizonytalanság a játékunkon, sok volt a pontatlanság az első percekben a játékunkban. A gólunk nyugtatólag hatott, és ezt követően magabiztosabbak voltunk a jégen, sajnos azonban a helyzetkihasználásunk még mindig nem az igazi. Tulajdonképpen a harmadik harmad 10 percét leszámítva, amikor a Brassó nagyon ránk jött és ki is egyenlített, jobbára az történt a pályán, amit mi akartunk.

Az egyenlítés sajnos nem volt meglepetés a játék képe alapján, abban a periódusban sajnos nem hajtottuk végre kellő határozottsággal a faladatainkat. Ilyenkor, amikor vezetünk és közeledik a meccs vége, nem szabad visszavenni az agresszivitásból és nem szabad túlzottan magunkra engedni az ellenfelet, mi viszont ezt tettük. Nem voltunk elég határozottak, amikor ki kellett volna juttatni a korongot a védekező zónánkból, így a Brassó ránk tudta borítani a pályát. Ráadásul a párharcokat is elvesztettük ebben a szakaszban, mert hiányzott az egészséges agresszivitás a játékunkból.

A védekezésünkkel ma meg voltam elégedve, az emberhátrányos védekezéssel különösen, a majdnem kétperces kettős hátrány kivédekezése óriási munka volt a fiúktól, és ez is javított egy kicsit az önbizalmukon. Ales Sila is jól védett. Kevés góllal nyertünk meccset, ez is azt mutatja, hogy ma jól ment a védekezés, de van még min javítanunk. Ilyen például a befejezések pontossága. Ma már többet lőttünk kapura, mint az első meccsen, de megint kimaradtak hatalmas helyzetek és ezzel a saját dolgunkat nehezítettük meg. Örülök, hogy megvan az első győzelmünk a párharcban. Péntek reggel indulunk Brassóba, szeretnénk úgy folytatni a párharcot, ahogy ma abbahagytuk.”

Strenk Hunor, másodedző, Brassó: “Ma is nagyon jól kezdett az UTE, ahogy az első meccsen is, és sokat kellett dolgoznunk, hogy felnőjünk hozzájuk. Ezúttal ők szerezték meg a vezetést, az első harmad képe alapján reálisan. A második harmadtól érzésem szerint már legalább egyenrangú ellenfelek voltunk, nekünk is voltak helyzeteink, talán több is, mint az Újpestnek. A mérkőzés legnagyobb fordulópontja alighanem a kihagyott kettős emberelőnyünk volt. Ha azt belőjük, akkor érzésem szerint ez a meccs is meglehetett volna, így viszont az UTE jutott némi lelki pluszhoz. A harmadik harmadra nagy erőket mozgósítottunk, reális volt az egyenlítésünk, sőt, a győzelmet is könnyen megszerezhettük volna. A hosszabbításban pedig ide-oda játék folyt, amelyben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, végül az UTE volt szerencsésebb, egy megpattanó, szerencsésnek mondható góllal nyert. Ki kell emelnem a két kapust, nagyon jól védtek mindketten, nélkülük egészen más eredmény születhetett volna.

Ami a két meccs egészét illeti, nem lehetünk elégedetlenek. Amiért jöttünk, azt megtettük, elvettük az UTE pályaelőnyét. Két nap múlva Brassóban folytatjuk, szeretnénk addig tovább javulni.”

Erste Liga, Megyeri út, 439 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Árkovics, Váczi.
Sila: 97,1% (Ágoston)
K
Polc: 95,3% (Tőke)
Huba, Kiss D., Dósa, Pichler, Turbucz
1
Filip, Jemeljanyenko, Walls, MacMillan, Gliga
Varga, Hegyi, Benk, Sikorcin, Kovács Cs.
2
Sirokovs, Nagy I., Saluga, Tranca, Knyazev
Nagy N., Kovács A., Frolík, Caladi, Ropret
3
Mihály E., Bíró O., Mihály Á., Molnár, Zsók
Kiss R., Schmál, Nemes, Pápa, Sági Martin
4
Bors, Bíró G., Péter, Bíró M., Zabludovszkij
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Pénzes Július, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:43 UTE Benk Nagy N. Kovács Cs.
1-1 55:10 BRA Walls Jemeljanyenko Nagy I.
2-1 65:39 UTE Ropret Benk Huba
47 Kapura lövések száma 38
12 Kiállításpercek 12

Az UTE–Brassó összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk