Tolvanen még idén bemutatkozhat az NHL-ben

 

Az egész szezonban tündöklő fiatal finnel még idén megerősítené csapatát a bajnokesélyesnek tartott Nashville Predators.

Az 1999-es évfolyam draftját tavaly nyáron emlékezetes körülmények között nyerte Nico Hischier a kanadai Nolan Patrick előtt, ezzel ő lett az első svájci 1/1-es. Természetesen az első szezon még semmit nem árul el arról, valójában melyikük viszi többre, de egyelőre a New Jersey Devils választása igazolódott, Hischier 60 meccsen 40 pontot termelt, a Patrick a Flyersben 51 meccsen 16 pontig jutott. Az első kör 31 játékosából egyébként mindössze hatan mutatkoztak be máris az NHL-ben, a másik négy játékos azonban 10 meccs alatt maradt, ami azt jelenti, hogy csapatuk tett velük egy próbát, de nem égetett el egy évet az entry level szerződésükből.

Ez most megváltozhat, mert Paul Fenton, a Nashville Predators helyettes általános igazgatója bejelentette, mindent meg fognak tenni azért, hogy még az idén áthozzák a tengerentúlra az ő első körös választottjukat, Eeli Tolvanent. A draftlottót a Devils nyerte ugyan, és kétségkívül klasszis játékosok keltek el az első helyeken, de a másik nyertese a tavalyi újoncválasztásnak a 30. helyen választó Predators volt. Ők a finn Eeli Tolvanent nézték ki maguknak, aki a KHL-es Jokeritnél kezdte a szezont, rögtön egy mesterhármassal, és minden tekintetben kiváló szezon van mögötte. A KHL-ben 47 meccsen 34 pontot ért el, ezzel ő lett a liga legponterősebb 18 éves játékosa, megdöntve Jevgenyij Kuznyecov hétéves rekordját. A válogatott idény Finnország számára nem sikerült úgy, ahogyan tervezték, a juniorok és a felnőttek is kiestek a negyeddöntőben, de előbbiek között 5 meccsen hat pontot ért el a vb-n a 179 cm magas csatár, az olimpián még ezt is felülmúlta, lőtt három gólt és adott hat gólpasszt, vagyis közel kétpontos átlagot produkált meccsenként.

tolvanen

Ha a Nashville tényleg magához rendeli a játékost, akkor a szezon csúcsa még hátra lehet neki, hiszen a Stanley Kupa tavalyi döntőse idén is nagyon jól áll a lábán, vezeti a Central-divíziót, bombabiztos védelme mellé idén a csatársorban is mindenki egészséges, január végén a már visszavonult Mike Fishert is reaktiválták, aki igazi vezére a csapatnak. Nagy dolgok vannak tehát készülőben Tennessee-ben, aminek már most részese lehet a fiatal finn csatár is. Persze érdemes ezzel csínján bánni, hiszen az NHL mindenhez képest más dimenziót képvisel, de kétség kívül az év legnagyobb sztorija lenne, ha máris, ráadásul a playoffban válna be az ígéretes balszélső.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum