Képes lesz-e idén is feltámadni a Fradi?

   

Tavaly a bajnok DVTK-t késztette hétmeccses negyeddöntőre, idén a MAC-ot próbálja meg megtréfálni Greg Lindqvist csapata.

Csütörtökön a zöld-fehérek is elkezdik a rájátszást, amely eddig az alacsonyabban rangsorolt csapatoknak sikerült jobban, hiszen a Csíkszereda kétszer győzött Dunaújvárosban, a Brassó pedig egyszer nyert Újpesten. Ezzel együtt azt előre lehetett tudni, hogy ezek a párharcok kétesélyesek. Ugyanez nem mondható el sem a DVTK Jegesmedvék–Fehérvári Titánok, sem pedig a MAC–FTC összecsapásról. De a Ferencvárosnak tud kedvezni ez a felállás, ezt már bebizonyították tavaly is. Akkor eggyel még rosszabb helyen végeztek az alapszakaszban, idén a hatodikon zártak, bár a parádés szezonkezdethez képest ez is csalódás volt a szurkolók számára. De tavaly méltó ellenfelei tudtak lenni a jóval esélyesebb Jegesmedvéknek is, hétmeccses párharcban dőlt el a továbbjutás.

Lindqvist MACFTC

Idén a MAC végzett az első helyen, a választás jogával élve pedig a Fradit szemelte ki magának ellenfélként az első körben. A két csapat nagyon eltérő meccseket játszott egymással a két pályán, Pesterzsébeten a Ferencváros két szoros, 4-3-as győzelemmel végzett, a Tüskecsarnokban azonban kiütéses vereségeket szenvedtek, egyszer 6-1-re, egyszer 9-1-re nyert Majoross Gergely csapata. A MAC idén meg-meg botlott az alapszakasz során, de a középszakaszban minden kiegyenesedett a számukra, ellenállhatatlan formában játszottak, hat meccsből ötöt megnyertek, csupán Dunaújvárosban szenvedtek vereséget, mialatt csaknem kétszer annyi gólt lőttek, mint amennyit kaptak.

A csapatban hárman is 40 pont felett járnak már, Jared Brown 47-tel vezet, Keegan Dansereau 44-gyel a második, míg Tomás Klempa 41-gyel a harmadik. A kiváló légiós és honosított játékosok érkezésének a saját nevelések látták kárát, Nagy Krisztián és Terbócs István teljesítménye is jelentősen visszaesett, vagy kevésbé szigorúan fogalmazva: szerepkörük átalakult. A Fradiban nincs negyvenpontos játékos, Henrich Jabornich a legeredményesebb 35-tel, mögötte Jereme Tendler és Vladimír Dubek következik 31 és 31 ponttal, a negyedik helyen egy újabb hátvéd, Juhamatti Hietemaki található 26-tal. A szezon kellemes meglepetése Virág Tamás teljesítménye volt, aki 31 meccsen 18 ponttal zárta az alapszakaszt. A két csapat hátsó alakzataiban, ha lehet, még nagyobbak a különbségek. A Ferencvárosban mindössze három játékosnak van pozitív tartományban a plusz/mínusz mutatója, Hietamaki (+6) és Dubek (+3) mellett Farkas Lőrinc Simonnak (+1). A MAC-ban ezzel szemben senki nem áll mínuszban, a legbrutálisabb mutatóval Wes Cunningham rendelkezik, aki eddigi 37 meccsén átlagban mindig eggyel több lőtt, mint kapott gólnál volt a jégen. +37-es mutatóját meg sem tudják közelíteni az egész mezőnyben.

Mindez persze nem meglepő, hiszen a MAC az egész szezont figyelembe véve minden tekintetben sokkal jobb csapat volt, mint negyeddöntőbeli ellenfele. A nagy kérdés, hogy ebből a fölényből mennyit tud érvényesíteni az alapszakaszban. Az biztos, hogy az összes csapat közül ők várhatják a legkedvezőbb előjellel a negyeddöntőket. A Ferencváros abban bízhat, hogy tavaly is hasonló oddsokkal futott neki az első körnek, illetve hogy hazai pályán idén eddig is méltó ellenfele tudott lenni a MAC-nak.

MAC–FTC 5-1

   

A középszakaszgyőztes már az első harmadban döntésre vitte a párharc első meccsét.

A MAC Budapest jól kezdte az FTC elleni meccset: a 2. perc végén Scott Macaulay révén megszerezte a vezetést. Három perccel később emberelőnybe került a Fradi, de nem használta ki Somogyi Balázs büntetését. A 10. percben megszületett a 2. MAC-gól, Pozsgai Tamás talált be Sevelának, sőt 4 perccel később Somogyi kihasználta a kék-fehérek első 5 a 4 elleni lehetőségét. A mérkőzés már gyakorlatilag az első játékrész után eldőlt, ugyanis a 18. percben Kovács Bronson belőtte a 4. hazai találatot. A második harmadra kapust cserélt Majoross Gergely, Bálizs Bence helyére Arany Gergely érkezett. A 35. percben Fliszár Zalán és Wesley Cunningham összemérte az erejét, öt-öt percet kaptak. A harmadik játékrész elején Preston Shupe emberelőnyben szépített, de 2 perc múlva Pozsgai visszaállította a négygólos különbséget.

A MAC 5-1-re nyert, pénteken újra összecsap a két együttes a Tüskecsarnokban.

Nem lehetett kérdés, melyik csapat nyer

   

Így látták az edzők a MAC–Ferencváros mérkőzést.

Majoross Gergely, vezetőedző, MAC: “Nagy átütőerővel kezdtünk, viszonylag hamar eldöntöttük a meccset, nem lehetett kérdés, melyik csapat nyer. Vannak részletek, amiken dolgoznunk kell, ám a lényeg, hogy az első mérkőzést megnyertük. Bálizs Bencét kényszerű okokból cseréltük le, de nem sérülés miatt, inkább csak elővigyázatosságból.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: ”Az első harmadban olyan gólokat kaptunk, amilyeneket mindenképp el akartunk kerülni: rossz cserék, a kapu előtti beleérős gólok – egyetlen rossz harmad és el is ment a meccs. Ezt követően már hiába küzdöttünk jól, és hoztuk le a maradék negyven percet egy eggyel, ami dicséretes.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Tüskecsarnok, 780 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Muzsik, Berger.
Bálizs: 100% (Arany: 95,5%)
K
Sevela: 88,6% (Pleszkán)
MacAulay, Pozsgai, Klempa, Dansereau, Mansson
1
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
Cunningham, Dudas, Orban, Brown, Bodo
2
Jaborník, Jászai, Németh, Könczei, Shupe
Kovács B., Garát, Somogyi, Terbócs, Keresztury
3
Lakatos, Owen, Roczanov, Farkas, Bödök
Vokla, Tóth G., Tóth Richárd, Majoross
4
Lengyel, Tóth Renátó, Kovács V. L., Fliszár, Virág
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:57 MAC MacAulay Pozsgai
2-0 09:18 MAC Pozsgai Dansereau Mansson
3-0 14:13 MAC PP Somogyi Brown MacAulay
4-0 17:59 MAC Kovács B. Keresztury
4-1 42:50 FTC PP Shupe Könczei Németh
5-1 44:44 MAC Pozsgai Klempa
44 Kapura lövések száma 28
9 Kiállításpercek 19

A MAC–Ferencváros góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk