Első döntőjéért játszik Németország

   

A pjongcsangi torna meglepetéscsapatának Kanadát kell legyőznie története első olimpiai döntőjéért.

A 2018-as olimpiai férfi tornájának második elődöntője papírforma szerint Kanada sikerét hozhatja. Németország szerdán bizonyította, mit sem ér a papírforma, teljesen mindegy, hogy egy csapat az első 5 percben 9 kapura lövést kap, miközben gyakorlatilag el sem hagyja a saját harmadát, így is le tudták győzni Svédországot. A németek sikere főleg annak tükrében hatalmas meglepetés, hogy a csoportkörben a finnek elleni 5-2-es és a svédek elleni 1-0-s vereség vállalható volt, viszont Norvégiát csak hatalmas kínszenvedés árán tudták 2-1-re legyűrni büntetőkkel a torna egyik, ha nem a legrosszabb mérkőzésén. A nyolcaddöntőben 2-1-re nyertek túlórában Svájccal szemben, ezt követően pedig a fentebb említett, svédek elleni, túlórás 4-3-as siker következett. A németek erőssége a csapategységben rejlik, nincs olyan játékosuk, aki hozná a pont per meccs átlagot: Hager 2+2, Kahun 1+2 pontos 5 mérkőzés után. Kapusuk, aus den Birken rosszul kezdett, de annál jobban folytatta. A finnek ellen 20 lövésből 5 gólt kapott, ezt egy norvégok elleni 28/29 követte, majd a nyolcaddöntőben 20 lövésből 1-szer nem tudott védeni, míg a negyeddöntőben sokáig kapott gól nélkül tartotta a svédeket, de végül 31/34-es mutatóval zárt.

Kanada mindig a torna egyik végső esélyeseként lép jégre. Ez most sincs másként, legjobb csoportmásodikként jutottak automatikusan a negyeddöntőbe. Az első szakasz nyitómeccsén 5-1-re átgázoltak Svájcon, aztán büntetőkkel kikaptak a – szintén elődöntős – csehektől. A koreaiak ellen 4-0-ra győztek, majd pedig 2 pihenőnap után egygólos meccsen kiverték Finnországot. Első számú kapusuk, Scrivens a finnek elleni mérkőzés második harmadában kisebb vállsérülést szenvedett, nem lehet tudni, péntekre rendbe jön-e, mindenesetre a helyére beugró Poulin bizonyította, nyugodtan bízhat benne a kanadai szakvezetés. Az olimpiai címvédőtől két játékos emelkedik ki: az SC Bernben 30 meccsen 24 pontig jutó Maxim Noreau a torna egyik legjobb hátvédje, 2 gólnál és 3 gólpassznál jár, míg a Galló Vilmos tavalyi csapatát, a Linköpinget erősítő Derek Roy 5 asszisztott osztott ki az eddigi 4 meccsen.

A két csapat közös olimpiai múltja nem annyira mély, mint a másik elődöntő párosáé. A kanadaiaknak jó emlékeik lehetnek a németekről, a 2010-es, vancouveri játékokon 8-2-re átgázoltak rajtuk a nyolcaddöntőben, aztán később meg is nyerték a tornát. A 2006-os csoportkörben 5-1-re nyert Kanada, viszont 2002-ben csak 3-2-es sikernek örülhettek a juharlevelesek. Az 1992-es negyeddöntőben megszenvedett Kanada, csak büntetőkkel győztek 4-3-ra.

A 13:10-kor kezdődő mérkőzést az Eurosport 2 élőben közvetíti, az M4 Sport várhatóan 13:45-kor kapcsolódik be.

SVK GER

Németország–Kanada 4-3

   

A németek izgalmas csatában legyőzték az olimpiai címvédőt, így megérdemelten kiharcolták történetük első olimpiai döntőjét, ahol az oroszokkal találkoznak.

A nyitó harmad első felében óvatos játék zajlott, aztán Kanada emberelőnybe került, de nem élt a lehetőséggel. A kimaradt előny után 2 és fél perccel több kiállítás is született: előbb Schütz ült ki a németektől palánkra lökésért, aztán Vey botja csúszott magasra a kanadaiaktól, végül pedig kétszer is elküldték őket egy bulitól, így időben 5 a 3 ellen támadhatott Németország. Az európai csapat élt is a lehetőséggel: Kahun passzát Macek lőtte be a botos oldalra. Fél perccel később jött egy kanadai emberelőny, de nem tudtak érdemi akciót kialakítani, így 20 perc játék után megérdemeltek vezettek a németek.

A második játékrészt jól kezdte Kanada, aztán a 24. percben jött a hidegzuhany: egy ellentámadás végén Hager passzát Plachta belőtte Poulinnek. Három perccel később újabb eladott korongot büntetett meg Németország, az akció végén Mauer a lábai közé tette a botot és úgy talált be a kanadai kapuba. A szemtelen gól után emberelőnybe került Kanada, Lee passzából Brulé szépített. Nem sokkal később emberelőnybe kerültek az észak-amerikaiak, nem éltek a lehetőséggel, ellenben a németek 3 másodperc alatt kihasználták a következő előnyüket: Schütz elhozta a bulit, Plachta a kék vonalról lőtt, Hager pedig beleért, így Poulin tehetetlen volt, ekkor Németország 4-1-re vezetett. A németek gólja után 28 másodperccel Brulé levadászta Wolfot, amiért végleges kiállítást kapott. Kanada kivédekezte az ötperces hátrányt, a harmad végjátékában pedig szerencséje is volt, a németek két kapuvasig jutottak.

A 43. percben feléledtek a kanadai remények, a saját harmadukban elhozták a bulit és egy lendületes támadás végén Thomas passzát a remek ütemben érkező hátvéd, Robinson gólra váltotta. Nem sokkal később büntetőhöz jutottak a németek, de Kahun rávezetését védte Poulin. A harmad felénél emberelőnybe került Kanada, Roy középre tett korongja Krupp korcsolyájáról bekerült a német kapuba, így már csak 1 gól volt a juharlevelesek hátránya. A végjátékban a címvédő kihagyott egy emberelőnyt, aztán 4 a 4 ellen is próbálkozhatott, végül pedig lehozta Poulint. Mindhiába, a kanadaiak nem lőttek több gólt.

Németország 4-3-ra nyert, ezzel története során először játszhat olimpiai döntőt, vasárnap magyar idő szerint 5:10-től Oroszország vár rá.

gercan-og

Fotó: Matt Zambonin (HHOF-IIHF Images)

Olimpia, 2018. feb. 23., péntek.
Poulin: 73,3% (Peters)
K
aus den Birken: 90,3% (Pielmeier)
Lee, Robinson, Brulé, Bourque, Roy
1
Boyle, Ehrhoff, Reimer, Ehliz, Hager
Genoway, Noreau, Kelly, Raymond, Thomas
2
Müller J., Kink, Seidenberg, Plachta, Goc
Gragnani, Goloubef, Wolski, Ebbett, Vey
3
Hördler, Müller J., Macek, Kahun, Wolf
Stollery, Klinkhammer, Kozun, O'Dell, Lapierre
4
Krupp, Mauer, Schütz, Noebels, Fauser
Willie Desjardins
E
Marco Sturm
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:43 GER OL PP2 Macek Kahun
0-2 23:21 GER OL Plachta Hager
0-3 26:49 GER OL Mauer Goc Wolf
1-3 28:17 CAN OL PP Brulé Lee Noreau
1-4 32:31 GER OL PP Hager Plachta Schütz
2-4 42:42 CAN OL Robinson Thomas Raymond
3-4 49:42 CAN OL PP Roy Lee Noreau
31 Kapura lövések száma 15
35 Kiállításpercek 16
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum