Szlovénia újra negyeddöntős lehet

 

A 2014-es olimpia meglepetéscsapata Pjongcsangban is bekerülhet a legjobb 8 közé.

Kedden megkezdődik a 2018-as téli olimpia férfi jégkorongtornájának egyenes kieséses szakasza. Papíron a legkorábbi, a magyar idő szerint 4:10-kor kezdődő Egyesült Államok?Szlovákia mérkőzés ígérkezik a legpikánsabbnak. A két válogatott a várakozásokon alul teljesített a csoportkörben, Szlovénia túlórában verte mindkét együttest, ezzel pedig megelőzte őket. Ebből adódóan már a torna első szakaszában is találkoztak, akkor az USA a remek emberelőnyös játékának és a kiemelkedő, 73%-os bulielhozatalának köszönhetően 2-1-re győzött.

A szocsi játékokon az amerikaiak csoportgyőztesként egyből a negyeddöntőbe jutottak. A szlovákok akkor is csak a legjobb csoportnegyedikek lettek és Csehországgal találták magukat szemben, északi szomszéduktól 5-3-as vereséget szenvedtek. A 2014-es játékok csoportkörében egyoldalú meccset játszottak, akkor az USA 7-1-re átgázolt Szlovákián, az azóta lejátszott 3 világbajnoki meccsen pedig 1-1 túlórás siker született, míg a 2017-es vb-n 6-1-re nyertek az amerikaiak.

A 8:40-kor induló Szlovénia?Norvégia mérkőzésen a közép-európai válogatott sorozatban második olimpiáján juthat a legjobb 8 közé. A szlovének a 2014-es tündérmese során 8. kiemeltként a 9. Ausztriát kapták ? aztán 4-0-ra le is győzték őket ? míg most a 2-2 hosszabbításos sikerüknek köszönhetően kettővel jobb kiemeléssel egy csoportnegyedikkel, a 11. Norvégiával kerülnek szembe. A skandinávok csalódást keltően játszottak, természetesen nem volt sok esélyük a Svédországgal szembeni 4-0-s és a Finnország elleni 5-1-es meccsen, de a németek ellen minden esélyük megvolt a sikerre, mégis kikaptak büntetőkkel.

Mint fentebb írtuk, a 2014-es olimpián Szlovénia a nyolcaddöntőben sikeresen legyűrte a dorbézolás után jégre lépő Ausztriát. Norvégia ugyanolyan súlytalan eddig, mint 4 éve, akkor 3:12-es, most 2:11-es gólaránnyal zárta a csoportkört. A szocsi eseményen 4-0-lal küldte őket haza a házigazda Oroszország a 8 közé jutásért rendezett meccsen. A norvégok mellett 1 dolog szól: 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is legyőzték a szlovéneket a világbajnokságon.

PyeongChang 2018 Olympic Winter Games

Fotó: Andrea Cardin (HHOF-IIHF Images)

A délutáni nyolcaddöntők közül a Finnország?Dél-Korea találkozó tűnik a legbiztosabb kimenetelűnek. A legutóbbi olimpia bronzérmese a Svédország elleni csoportrangadón 3-1-re alulmaradt, így második legjobb csoportmásodikként nem került automatikusan a negyeddöntőbe. Ehhez azt a házigazda koreaiakat kell legyőzniük, akik a mezőnyben egyedüliként nem szereztek pontot a csoportkör során, továbbá ők lőtték a legkevesebb gólt (1) és kapták a legtöbbet (14).

A finnek 4 évvel ezelőtt pontot raboltak Kanadától, amivel elérték a legjobb csoportmásodiknak járó negyeddöntős poziciót, míg a koreaiak értelemszerűen nem rendelkeznek tapasztalattal az olimpiai rájátszásos szakaszából. A 2017-es Channel One Cup az egyetlen közös mérkőzésük, Moszkvában 4-1-re győzött az észak-európai együttes.

A másik délutáni mérkőzés, a Svájc?Németország összecsapás valódi kétesélyes rangadó. Mindkét csapat a 3. helyen végzett a csoportjában, az erősebb válogatottaktól (Csehország és Kanada, illetve Svédország és Csehország) kikaptak, míg a csoportutolsót (Dél-Koreát és Norvégiát) legyőzték. A sikerük között jelentős különbség, hogy a svájciak 8-0-ra gáláztak a koreaiak ellen, míg a németek csak szétlövésben gyűrték le a norvégokat, pedig ötperces emberelőnyük is volt a rendes játékidőben.

A 2014-es játékokon egyik csapat sem volt ott a legjobb 8 között: Németország ki sem jutott az olimpiára, míg Svájc nagy meglepetésre 3-1-re kikapott Lettországtól. Az elmúlt 4 évben kétszer találkoztak a világbajnokságon: mindkétszer a svájciak nyertek, 2014-ben 3-2-re, míg 2015-ben 1-0-ra győzött.

A nyolcad- és a negyeddöntők televíziós közvetítéseiről itt írtunk.

A 2018-as pjongcsangi olimpia férfi jégkorong-tornájának eredményei és közvetítései:

2018. 02. 14, szerda, 13:10 Szlovákia?Oroszország 3-2
2018. 02. 14, szerda, 13:10 USA?Szlovénia 2-3 h.
2018. 02. 15, csütörtök, 4:10 Finnország?Németország 5-2
2018. 02. 15, csütörtök, 8:40 Norvégia?Svédország 0-4
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Csehország?Dél-Korea 2-1
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Svájc?Kanada 1-5
2018. 02. 16, péntek, 4:10 USA?Szlovákia 2-1
2018. 02. 16, péntek, 8:40 Oroszország?Szlovénia 8-2
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Finnország?Norvégia 5-1
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Svédország?Németország 1-0
2018. 02. 17, szombat, 4:10 Kanada?Csehország 2-3 b.
2018. 02. 17, szombat, 8:40 Dél-Korea?Svájc 0-8
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Oroszország?USA 4-0
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Szlovénia?Szlovákia 3-2 b.
2018. 02. 18, vasárnap, 4:10 Németország?Norvégia 2-1 b.
2018. 02. 18, vasárnap, 8:40 Csehország?Svájc 4-1
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Kanada?Dél-Korea 4-0
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Svédország?Finnország 3-1
2018. 02. 20, kedd, 4:10 USA (7)?Szlovákia (10)
(nyolcaddöntő)
M4SPORT.HU
M4 SPORT (5:45)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 8:40 Szlovénia (6)?Norvégia (11)
(nyolcaddöntő)
M4 SPORT (9:00)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 13:10 Finnország (5)?Dél-Korea (12)
(nyolcaddöntő)
M4SPORT.HU
M4 SPORT (14:45)
Eurosport 1 (14:30)
2018. 02. 20, kedd, 13:10  Svájc (8)?Németország (9)
(nyolcaddöntő)
M4SPORT.HU
M4 SPORT (14:45)
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 4:10 Csehország (2)?USA/SVK
(negyeddöntő)
M4SPORT.HU
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 8:40 Oroszország (3)?SLO/NOR
(negyeddöntő)
 M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 13:10 Kanada (4)?FIN/KOR
(egyeddöntő)
M4 SPORT
Eurosport 2
vagy
M4SPORT.HU
Eurosport 1 (13:25)
2018. 02. 21, szerda, 13:10 Svédország (1)?SUI/GER
(negyeddöntő)
M4 SPORT
Eurosport 2
vagy
M4SPORT.HU
Eurosport 1 (13:25)
2018. 02. 23, péntek, 8:40 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 23, péntek, 13:10 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (13:45)
Eurosport 2
2018. 02. 24, szombat, 13:10 bronzmérkőzés M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 25, vasárnap, 5:10 döntő  M4 SPORT
Eurosport 1 és 2

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum