Kanadának kell a 3 pont Dél-Korea ellen

 

Ha a csehek legyőzik a svájciakat, nagy eséllyel az olimpiai címvédő lehet a legjobb csoportmásodik.

Vasárnap véget ér a pjongcsangi olimpia férfi tornájának csoportköre. A B csoport küzdelmei már befejeződtek, az oroszok megnyerték a csoportot, de az is biztos, hogy nem a szláv többségű kvartett adja a legjobb csoportmásodikat, ugyanis Szlovéniának így is rosszabbak a mutatói, mint a másik két csoport jelenlegi 2. helyezettjei. A magyar idő szerint hajnali 4:10-kor kezdődő Németország?Norvégia találkozó a C csoport 3. helyéről dönt. Eddig egyik válogatottnak sem adódott sok sikerélmény: a norvégok előbb 4-0-ra kikaptak a svédektől, aztán pedig 5-1-re a finnektől, míg a németek 5-1-es és 1-0-s vereséget szenvedtek ugyanezektől a csapatoktól fordított sorrendben. Annak ellenére, hogy mindkét csapat stabil A csoportos együttes, 2012 óta nem játszottak tétmeccset.

A vasárnap délelőtti Csehország?Svájc meccsen előbbinek bármilyen győzelem elég az A csoport megnyeréséhez. Az 1998-as olimpia bajnoka a szombati, Kanada elleni büntetős sikerrel került közel az első helyhez, viszont előtte Dél-Koreával megszenvedtek, csak 2-1-re nyertek. A svájciak pozitív élmény után léphetnek jégre, a kanadaiak elleni 5-1-es vereséget egy koreaiakkal szembeni 8-0-s gálával feledtették. A csehek számára külön motiváció lehet, hogy 2014-ben pont Svájc miatt végeztek csak a csoport 3. helyén, miután a helvétek 1-0-ra nyertek a csoportkörben. A szocsi találkozásuk óta 3 vb-meccset vívtak, a csehek 1-1 alkalommal nyertek rendes játékidőben és túlórában, legutóbb viszont 3-1-es svájci siker született.

A Kanada?Dél-Korea mérkőzésen az olimpiai címvédő úgy lép jégre, hogy tudni fogja, van-e esélye még megelőzni Csehországot. Ha esetleg erre már nem lesz lehetőségük. akkor is motiváltak lesznek, ugyanis kedvező pozícióban állnak a legjobb csoportmásodik pozíciójáért. A 3 pont begyűjtése lehet, hogy kevés Kanadának, ezért fontos, hogy +3-as gólkülönbségüket a lehető legjobbra tuningolják fel. A két válogatott igencsak különböző történelméből adódóan még sosem találkoztak tétmeccsen, ellenben 2017 decemberében egy moszkvai edzőmeccsen 4-2-re nyertek a juharlevelesek.

Kanada potenciális legjobb csoportmásodik helye egy esetben foroghat veszélyben: ha túlórában dől el a Finnország?Svédország rangadó. Mindkét észak-európai csapat 6-6 pontos, tehát ha nem dől el rendes játékidőben a meccsük, egyikük 8, másikuk 7 pontos lesz. Ha annak a bizonyos másikuknak jobb lesz a gólkülönbsége, mint Kanadának, ő kerül a negyeddöntőbe, ha egyezik, akkor a több lőtt gól számít majd. A svédeknek és a finneknek nem éri meg egymás testvéries behúzása, ugyanis ha rendes játékidőben nyernek, a torna egyetlen százszázalékos csapataként 1. számú kiemelést és jó ágrajzot kapnak. A két válogatott közös története jelentős: többek között egymás ellen vívták a 2006-os olimpia döntőjét, ahol a svédek örülhettek. A 2014-es ötkarikás játékokon az elődöntőben találkoztak, akkor 2-1-es háromkoronás siker született. Az elmúlt 4 évben egyszer játszottak vb-meccset, a szocsi olimpiához hasonlóan elődöntőt játszottak, úgyszintén svéd sikerrel, Kölnben 4-1-re nyertek.

PyeongChang 2018 Olympic Winter Games

Fotó: Andre Ringuette (HHOF-IIHF Images)

A 2018-as pjongcsangi olimpia férfi jégkorong-tornájának eredményei és közvetítései:

2018. 02. 14, szerda, 13:10 Szlovákia?Oroszország 3-2
2018. 02. 14, szerda, 13:10 USA?Szlovénia 2-3 h.
2018. 02. 15, csütörtök, 4:10 Finnország?Németország 5-2
2018. 02. 15, csütörtök, 8:40 Norvégia?Svédország 0-4
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Csehország?Dél-Korea 2-1
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Svájc?Kanada 1-5
2018. 02. 16, péntek, 4:10 USA?Szlovákia 2-1
2018. 02. 16, péntek, 8:40 Oroszország?Szlovénia 8-2
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Finnország?Norvégia 5-1
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Svédország?Németország 1-0
2018. 02. 17, szombat, 4:10 Kanada?Csehország 2-3 b.
2018. 02. 17, szombat, 8:40 Dél-Korea?Svájc 0-8
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Oroszország?USA 4-0
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Szlovénia?Szlovákia 3-2 b.
2018. 02. 18, vasárnap, 4:10 Németország?Norvégia Eurosport 2
2018. 02. 18, vasárnap, 8:40 Csehország?Svájc M4SPORT.HU
M4 SPORT (9:15)
Eurosport 2
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Kanada?Dél-Korea M4SPORT.HU
M4 SPORT (13:30)
Eurosport 1 (14:45)
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Svédország?Finnország M4SPORT.HU
(felv.: M4 SPORT 15:30)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 4:10 nyolcaddöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (5:45)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 8:40  nyolcaddöntő M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 13:10  nyolcaddöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (14:45)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 13:10  nyolcaddöntő Eurosport 1 (14:30)
2018. 02. 21, szerda, 4:10 negyeddöntő M4SPORT.HU
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 8:40 negyeddöntő  M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 13:10 negyeddöntő M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 13:10 negyeddöntő M4SPORT.HU
Eurosport 1 (13:25)
2018. 02. 23, péntek, 8:40 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 23, péntek, 13:10 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (13:45)
Eurosport 2
2018. 02. 24, szombat, 13:10 bronzmérkőzés M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 25, vasárnap, 5:10 döntő  M4 SPORT
Eurosport 1 és 2

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum