Minden kérdés nyitott a B csoportban

   

Szombaton véget érnek a meglepetésekkel indult, de papírforma sikerekkel folytatódott kvartett küzdelmei.

A férfi olimpiai torna 4. játéknapján előbb az A, aztán pedig a B csoport csapatai lépnek jégre. Magyar idő szerint szombat hajnalban a torna csoportkörének egyik legnagyobb rangadóját játsszák: a Kanada?Csehország mérkőzés valódi háromesélyes összecsapás lesz. A két csütörtöki győztes közül a kanadaiak magabiztos, 5-1-es sikert arattak Svájc ellen, ellenben a csehek nagyon megszenvedtek a torna házigazdájával, csak 2-1-re gyűrték le őket. A 2014-es játékokon elkerülték egymást, az azóta eltelt 4 vb-n pedig 4-ből 4-szer juharleveles siker született.

A csoport másik meccsén 8:40-től Svájc és Dél-Korea csap össze. Az európai csapat kapujában várhatóan Hiller kezd, miután csütörtökön Genoni 12 lövésből 4 gólt kapott Kanada ellen, a helyére beugró kapus pedig hibátlanul, 15 védéssel lehozta a mérkőzés második felét. Dél-Korea a csehek ellen bizonyította, érdemes őket komolyan venni, gyors és fegyelmezett játékukkal végig partiban voltak az 1998-ban olimpiai aranyérmes együttessel. Értelemszerűen az olimpiai ? és májusban A csoportos ? újonc koreaiakkal még nem találkoztak a svájciak.

Szombat délben eldől, melyik együttes nyeri meg a B csoportot és az azzal járó automatikus negyeddöntős helyet. A legnagyobb eséllyel az Oroszország?Egyesült Államok mérkőzés dönt az 1. helyről, még akkor is, ha Szlovákia lesz a nevető harmadik. Az biztos, hogy az USA-nak egy túlórás győzelem is belefér a csoportgyőzelemhez ? ekkor 6 pontos lenne, és Szlovákia hiába nyerne rendes játékidőben, az egymás elleni eredmény az amerikaiaknak kedvez. Nem kell hangsúlyozni, milyen téttel bír egy orosz?amerikai rangadó, pláne a 2014-es szocsi olimpia tükrében. A tengerentúliaknak 4 és fél órával több idejük van a pihenésre, ugyanis ők hajnalban verték nagy csatában a szlovákokat, míg az oroszok délelőtt gázolták át a szlovéneken. A 2014-es játékokon büntetőkkel nyert az USA 3-2-re Oroszországban, az azóta lejátszott 5 vb-meccsükön viszont 3-szor az oroszok nyertek.

A csoport végeredményét az teheti pikánssá, ha a Szlovénia?Szlovákia találkozót nem nyerik meg a rendes játékidőben a szlovákok. Ebben az esetben nem lenne 6 pontja az északi szomszédunknak, ráadásul abban az eshetőségben, ha Szlovénia túlórában nyer, miközben Oroszország a rendes játékidőben győz, akkor 4-4 pontja lesz a szlovák, szlovén, amerikai hármasnak és az egymás elleni eredmények döntenek. A lehetséges kimenetelekről az alábbi táblázatban találhatnak információkat. A minél jobb helyezés megszerzése mellett Szlovákia számára külön motivációt ad a szombati meccshez, hogy Szocsiban nagy meglepetésre 3-1-re nyert Szlovénia, ezzel pedig csoportutolsó lett a 2002-ben vb-aranyérmes válogatott.

A B csoport lehetséges kimenetelei:

USA 3p
RUS 0p
USA 2p
RUS 1p
RUS 2p
USA 1p
RUS 3p
USA 0p
SVK 3p
SLO 0p
1. USA 7p
2. SVK 6p
3. RUS 3p
4. SLO 2p
1. USA 6p
2. SVK 6p
3. RUS 4p
4. SLO 2p
1. SVK 6p
2. RUS 5p
3. USA 5p
4. SLO 2p
1. SVK 6p
2. RUS 6p
3. USA 4p
4. SLO 2p
SVK 2p
SLO 1p
1. USA 7p
2. SVK 5p
3. RUS 3p
4. SLO 3p
1. USA 6p
2. SVK 5p
3. RUS 4p
4. SLO 3p
?. USA 5p
?. RUS 5p
?. SVK 5p
4. SLO 3p
1. RUS 6p
2. SVK 5p
3. USA 4p
4. SLO 3p
SLO 2p
SVK 1p
1. USA 7p
2. SLO 4p
3. SVK 4p
4. RUS 3p
1. USA 6p
?. RUS 4p
?. SVK 4p
?. SLO 4p
1. RUS 5p
2. USA 5p
3. SLO 4p
4. SVK 4p
1. RUS 6p
?. USA 4p
?. SVK 4p
?. SLO 4p
SLO 3p
SVK 0p
1. USA 7p
2. SLO 5p
3. SVK 3p
4. RUS 3p
1. USA 6p
2. SLO 5p
3. RUS 4p
4. SVK 3p
?. USA 5p
?. RUS 5p
?. SLO 5p
4. SVK 3p
2. RUS 6p
4. SLO 5p
1. USA 4p
3. SVK 3p

PyeongChang 2018 Olympic Winter Games

Fotó: Andre Ringuette (HHOF-IIHF Images)

A 2018-as pjongcsangi olimpia férfi jégkorong-tornájának eredményei és közvetítései:

2018. 02. 14, szerda, 13:10 Szlovákia?Oroszország 3-2
2018. 02. 14, szerda, 13:10 USA?Szlovénia 2-3 h.
2018. 02. 15, csütörtök, 4:10 Finnország?Németország 5-2
2018. 02. 15, csütörtök, 8:40 Norvégia?Svédország 0-4
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Csehország?Dél-Korea 2-1
2018. 02. 15, csütörtök, 13:10 Svájc?Kanada 1-5
2018. 02. 16, péntek, 4:10 USA?Szlovákia 2-1
2018. 02. 16, péntek, 8:40 Oroszország?Szlovénia 8-2
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Finnország?Norvégia 5-1
2018. 02. 16, péntek, 13:10 Svédország?Németország 1-0
2018. 02. 17, szombat, 4:10 Kanada?Csehország M4SPORT.HU
(felv.: M4 SPORT 8:30)
Eurosport 2
2018. 02. 17, szombat, 8:40 Dél-Korea?Svájc Eurosport 1
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Oroszország?USA M4SPORT.HU
(felv.: M4 SPORT 17:00)
Eurosport 2
2018. 02. 17, szombat, 13:10 Szlovénia?Szlovákia
2018. 02. 18, vasárnap, 4:10 Németország?Norvégia Eurosport 2
2018. 02. 18, vasárnap, 8:40 Csehország?Svájc M4SPORT.HU
M4 SPORT (9:15)
Eurosport 2
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Kanada?Dél-Korea M4SPORT.HU
M4 SPORT (13:30)
Eurosport 1 (14:45)
2018. 02. 18, vasárnap, 13:10 Svédország?Finnország M4SPORT.HU
(felv.: M4 SPORT 15:30)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 4:10 nyolcaddöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (5:45)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 8:40  nyolcaddöntő M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 13:10  nyolcaddöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (14:45)
Eurosport 2
2018. 02. 20, kedd, 13:10  nyolcaddöntő Eurosport 1 (14:30)
2018. 02. 21, szerda, 4:10 negyeddöntő M4SPORT.HU
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 8:40 negyeddöntő  M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 13:10 negyeddöntő M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 21, szerda, 13:10 negyeddöntő M4SPORT.HU
Eurosport 1 (13:25)
2018. 02. 23, péntek, 8:40 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 23, péntek, 13:10 elődöntő M4SPORT.HU
M4 SPORT (13:45)
Eurosport 2
2018. 02. 24, szombat, 13:10 bronzmérkőzés M4SPORT.HU
M4 SPORT
Eurosport 2
2018. 02. 25, vasárnap, 5:10 döntő  M4 SPORT
Eurosport 1 és 2

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum