Seattle beadta csatlakozási kérelmét

 

Az északnyugati város lehet az NHL 32. csapata, tízmillió dollárt már ki is fizettek a 650 milliós csatlakozási díjból.

Seattle régóta a lehetséges új városok között szerepel, az események decemberben pörögtek fel, amikor a városi tanács megszavazta, hogy 600 millió dollárból felújítsák a KeyArenát, amely a hokicsapatnak is otthont adna. Ezt követően megindultak a tárgyalások, melynek során 650 millió dollárban állapították meg a csatlakozási díjat, ami 30%-kal magasabb összeg, mint a ?mindössze? félmilliárd dollárért csatlakozott Las Vegasé volt. Ebből tízmillió dollárt már most ki kellett fizetnie a tulajdonosoknak, amit a hírek szerint meg is tettek.

Következő lépésben a jelentkezést tanulmányozzák át a liga munkatársai, azt csak az előzetes véleményezés után bocsátják az igazgatótanács elé. Az eddigiekből ítélve minden adott ahhoz, hogy Seattle legyen a következő város, ahol megjelenik az NHL, ez azonban még némi időt vesz igénybe. A KeyArena felújítási munkálatai előreláthatóan 2020-ban fejeződnek be, ez év szeptembere az első lehetséges dátum, amikor pályára is léphet a seattle-i csapat. Amelynek egyelőre neve sincs még, a legvalószínűbb lehetőségek között az Evergreenst, a Krakent, a Sealst és a Firebirds-öt említik a szakírók.

További jelentkezőkből sincs hiány, azonban a bővítés egyelőre leállhat. Québec City és Houston legjobb esélye, ha egy franchise-t átköltöztetnek a városukba. Ebből a szempontból a legnagyobb veszélyben az Arizona és a Calgary szurkolói érezhetik magukat.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum