Jó hétvégét zártak DEBL-csapataink

   

A KMH II 2, míg a MAC-Marilyn és a Gepárd JE 1-1 győzelemmel zárta idegenbeli túráját.

“Sikeresen zárult a hétvégi idegenbeli túrája a KMH Budapest DEBL-csapatának ? áll a klub közleményében. A lányok szombaton a Gipsy Girls Villach otthonában léptek jégre, ahol 6-1-re diadalmaskodtak. Vasárnap pedig már Grazban kellett helytállniuk, ahol szintén sikerrel vették az akadályokat, 4-2-re győzték le az együttest.

Előbbi mérkőzésen határozottan kezdett az ellenfél, 2 perc elteltével meg is szerezték a vezetést. A KMH-s lányok keményen küzdöttek, azonban ez az igyekezet ebben a harmadban nem hozott számukra gólt. A szünetről újult erővel visszatérve a második játékrész elején Gaitz Hanna talált be a kapuba, ezt követően egyértelműen uralták a magyar lányok a jeget, az egyenlítő találatot Szick Dorka gólja követte. A harmad vége előtt egy
perccel pedig Szick Dorka remek előkészítéséből talált a kapuba Kerekes Kármen. Így 2 gólos előnnyel mehettek szünetre a lányok. A harmadik harmadban is maradt a KMH-fölény, az osztrákok nem tudták felvenni a ritmust. Kerekes Kármen asszisztját Egyedi Noémi váltotta gólra a 49. percben. Ezt követte Gengeliczky Dorottya és Szick Dorka összjátéka, ami az ötödik KMH találatot eredményezte. Végezetül a mérkőzés vége előtt két perccel Páterka Lilla lőtte be a 6-1-es magyar diadalt jelentő gólt.

A második meccsen a DEC Devils Graz otthonába látogatott a KMH. A mérkőzésből még 9 perc sem telt el, mire Páterka Lilla megszerezte az vezetést érő találatot. Egy perccel később őt követte Egyedi Noémi, aki Kerekes Kármen remek előkészítéséből talált be a kapuba. Négy perccel az első játékrész vége előtt két játékosunk is gólt szerzett: Előbb Szűcs Anita, majd ismét Egyedi Noémi vette be a hazaiak kapuját. A második harmad kiegyenlített játékot hozott, egyik fél sem tudott a kapuba találni. Az utolsó játékrészben a mieink nem tudtak gól szerezni, azonban az ellenfél csapata két góllal szépített az eredményén, így a KMH 4-2-re győzött.

Ezzel a két győzelemmel a KMH Budapest csapata továbbra is magabiztosan vezeti a DEBL-t és biztos helye van a végső négyes tornán.”

Mindeközben a Gepárd JE is két mérkőzést játszott Ausztriában. Az óbudaiak fordított leosztásban csatáztak a KMH-hoz képest: előbb többek között Kiss Andrea 3+1, valamint Pintér Hanna és Józsa Orsolya 2-2 góljának köszönhetően 7-2-re nyertek Grazban, aztán vasárnap 3-0-ra kikaptak Villachban.

A MAC-Marilyn egy korábbról elhalasztott mérkőzést pótolt a Griz Zagreb otthonában. A meccsen a hazaiak a 13. percben megszerezték a vezetést, aztán 4 perc múlva Losonci Zsófia egyenlített. A második játékrészben a budapestiek eldöntötték a meccset: előbb Kulcsár Gabriella megszerezte első DEBL-gólját, aztán pedig Csiszer Sarolt és Csiszér Tímea is betalált a horvátoknak, így a MAC-Marilyn 4-1-re győzött.

A DEBL dobogóján magyar csapatok állnak: a KMH II vezeti a 14 meccsen gyűjtött 38 pontjával, a Gepárd JE a második 15 találkozón szerzett 33 ponttal, míg a MAC-Marilyn 14 találkozón 26 pontig jutott, de pontegyenlőséggel áll két osztrák csapattal is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum